Be akarták bizonyítani, hogy nők is lehetnek katonai motoros futárok, és átszelték egész Amerikát

2021. január 13. – 04:07

Be akarták bizonyítani, hogy nők is lehetnek katonai motoros futárok, és átszelték egész Amerikát
Fotó: AMA Motorcycle Hall of Fame

Másolás

Vágólapra másolva

Manapság egyáltalán nem tűnik kirívónak, ha valaki nagyobb túrákat tesz meg egy motorral, egy teljes ország átszelése azonban így is viszonylag kevés ember fejében fordul meg. Pláne akkor, ha a szóban forgó ország akkora, mint az Egyesült Államok. Ennek fényében el lehet képzelni, mennyire szokatlan elképzelésnek tűnt a 20. század elején az, ha valaki ilyesmire adta a fejét, pláne, ha akkoriban valaki nőként vállalkozott erre. Autóval már 1909-ben átszelte az országot Alice Huyler Ramsey, de az eredmény fényét némileg elhomályosította, hogy ez leginkább a Maxwell marketingfogása volt, hogy bebizonyítsa, az autói annyira megbízhatóak, hogy „egy nő is simán elvezeti őket”.

1915-ben aztán Effie Hotchkiss dobott követ az állóvízbe, amikor fogta magát, és különösebb ok nélkül felült a Harley Davidsonjára, egy oldalkocsiba beültette az 52 éves anyját, és átmotorozta az egész országot. Effie ezzel az első nő lett, aki átmotorozta Amerikát, hamarosan pedig mások is követték őt, dacára annak, hogy ekkoriban sem az utak, sem a nők jogainak állapota nem könnyítette meg a dolgukat. Közéjük tartozott a nyolcadik amerikai elnök, Martin Van Buren két leszármazottja, Augusta és Adeline Van Buren, akik egy évvel később vágtak bele a kalandba,

méghozzá azért, hogy bebizonyítsák, a nők is el tudják végezni a férfiak munkáját, egészen pontosan ők is lehetnek katonai motoros futárok.

Elég kemény motorosok

Augusta és Adeline mindketten aktív tagjai voltak az első világháború kitörése után főleg a korábbi elnök, Theodore Roosevelt nyomására létrejött mozgalomnak, ami az Egyesült Államok katonai erejének növelését tűzte ki céljául. Az akkori elnök, Woodrow Wilson eleinte nem igazán támogatta a kezdeményezést, mert hitt abban, hogy országa semleges félként tehet a legtöbbet a békéért, de miután a németek több amerikai gőzöst elsüllyesztettek, és Mexikót is megpróbálták bevonni a háborúba, az ő véleménye is megváltozott. 1916 nyarán a kongresszus elfogadta az új nemzetvédelmi törvényt, ezzel pedig gyakorlatilag eldőlt, hogy az Egyesült Államok belép majd a háborúba, ehhez azonban alaposan gatyába kellett rázni a hadsereget.

Augusta és Adeline Van Buren – Fotó: AMA Motorcycle Hall of Fame

A Van Buren testvérek pontosan tudták, hogy nőként a mozgalomban való aktív részvételük ellenére sem engednék ki őket a frontra, mivel azonban fiatal koruktól kezdve motoroztak, volt egy ennél sokkal jobb ötletük. A hadseregben éppen egy évvel korábban cserélték le motorokra a frontvonal és a hírszerzési előőrsök közti információáramlást elősegítő futárok lovait, Augusta és Adeline pedig úgy gondolták, hogy ezt a feladatot nők is el tudnák látni. A testvérpár elképzelése szerint így több férfi maradt volna bevethető a harcokban, ami segíthetett volna az ország katonai felkészültségének növelésében.

Némileg furcsa módon egyébként a nők szavazati jogáért folytatott harcban is hatalmas ütőkártya lehetett volna a dolog, akkoriban ugyanis gyakran söpörték le a szüfrazsettek érveit azzal, hogy a nők nem vesznek részt a háborúban, ezért ne is szavazzanak.

A katonai futárok munkájához érteni kellett a motor karbantartásához, ismerni kellett az utakat, és mostoha körülmények között is el kellett vinni az üzeneteket, ráadásul úgy, hogy közben elkerülték az ellenséget, aki számára a hírvivők kifejezetten értékes célpontoknak számítottak. Ahhoz, hogy meggyőzzék a hadsereget, valami olyasmit kellett tenniük, amivel bizonyítják, hogy minderre ők is képesek, az ország motoros átszelése pedig lényegében tökéletesen le is fedte a fenti listát. Utakból akkoriban jóval kevesebb volt Amerikában – pláne az ország nyugati felében –, üzemanyagot és élelmiszert is kevés helyen lehetett beszerezni, a kihaltabb szakaszokon pedig gyakoriak voltak a banditák is. A két nő New Yorkban, egyre hosszabb utakkal készült fel a kalandra, 1916. július 4-én pedig végül felültek az Indian Motorcyclestől kapott, akkoriban csúcsmodelleknek számító Power Plusok nyergébe, és San Francisco felé vették az irányt.

Ha nadrágot hordok, akkor az a baj

A leugró láncok, a defektek és az időjárás már az út elején is megnehezítette a testvérpár dolgát, de az igazi kaland a Közép-Nyugaton kezdődött. Mississippitől kezdve gyakorlatilag teljesen megszűnt a kiépített infrastruktúra, így az addig sem túl jó utak helyett gyakran tehenek által kitaposott csapásokon kellett motorozniuk, ráadásul egyre gyakrabban állították meg őket a rendőrök, mert nadrágot viseltek. Akkoriban a női divat is elkezdett a kényelmesebb viseletek felé tolódni, de azért még mindig a női ruhák számítottak leginkább elfogadottnak, egyes államokban pedig egyenesen illegális volt nadrágot viselniük.

Fotók: AMA Motorcycle Hall of Fame

Így aztán a bőrdzsekis, bőrnadrágos motorozó nőket rendre lekapcsolták a hatóságok, és bár ez sem tántorította el őket a céljuktól, jelentősen meghosszabbította az útjukat. Az eredeti tervek szerint augusztusban akartak San Franciscóba érni, de a folyamatos rendőri vegzálás és az egyéb nehézségek miatt csak a coloradói Sziklás-hegységig jutottak el. Itt többek közt felmotoroznak a 4302 méteres Pikes Peak nevű csúcsra – ezzel ők lettek az első nők, akik motorizált járművel eljutottak ide, ami saját bevallásuk szerint az első igazán csodálatos dolog volt az utazás során –, aztán az időveszteség miatt a hegységen keresztül haladtak tovább, ám a folyamatos esőzés miatt saras utakon teljesen elakadtak a motorjaik. A testvérpár órákig próbálta kiszabadítani a kerekeket a hidegben, de végül kénytelenek voltak elgyalogolni egy közeli bányászfaluba, és segítséget kérni a bányászoktól.

Velük együtt már ki tudták rángatni a motorokat a sárból, és folytatták az útjukat, de nem sokkal később újabb kalamajkába keveredtek a utahi Salt Lake City közelében, miután egy porvihar teljesen elsöpörte a sivatagi utat, amit addig követtek. A Van Buren-testvéreknek így fogalmuk sem volt, hogy merre induljanak, és a készleteik is vészesen fogyatkoztak. Szerencséjükre egy aranyásó beléjük botlott, és nemcsak élelmiszerrel és vízzel látta el őket, hanem azt is megmutatta nekik, hogy merre kell tovább menniük. A két testvér végül durván 8851 kilométer megtétele után szeptember 2-án csak odaértek San Franciscóba, második és harmadik nőként szelték át az országot. Innen egyébként még tovább is mentek, és végül a nyugati part mentén egészen a mexikói Tijuanáig motoroztak le.

Fotó: AMA Motorcycle Hall of Fame

Legendás hagyaték

A testvérpár sikeres kísérletére a média is felfigyelt, ám a rendkívül izgalmas és viszontagságos kalandjaik ellenére nem volt túl pozitív az útjuk visszhangja. A motoros szaklapok nem rájuk, hanem a motorjaikra fókuszáltak, és vakációnak nevezték az útjukat, aki pedig velük foglalkozott, leginkább azt feszegette, hogy miért kellett a háziasszonyi teendőiket elhanyagolva ilyen hosszú túrát tenniük. A Denver Post egyenesen azt írta, hogy Augusta és Adeline csak kihasználták az első világháborút és az általuk is aktívan támogatott mozgalmat, a testhez simuló szerelésben pedig csak a női idomaikat akarták közszemlére tenni. A két nőt ez sem tántorította el attól, hogy jelentkezzenek a hadseregbe, de annak ellenére, hogy átmotoroztak egész Amerikán, nem nyertek felvételt.

Persze a fentiek alapján már sejteni lehet, hogy ez sem rázta meg őket nagyon: Augusta pilóta lett, és csatlakozott Amelia Earhart női pilótákat tömörítő szervezetéhez, a Ninety-Nineshoz, Adeline pedig jogot végzett a New York Universityn és pedagógusként dolgozott. Az azóta eltelt bő száz évben szép lassan az őket illető elismerést is megkapták, 2002-ben az Amerikai Motoros Szövetség beválasztotta őket a hírességek csarnokába, mára pedig rengeteg motoros dönt úgy, hogy a tiszteletükre átszeli az Egyesült Államokat.

Források: Adventure Journal, Meta