37 évet már kibírt, és még évtizedei lehetnek a legrégebbi világcsúcsnak

2021. január 11. – 05:00

frissítve

37 évet már kibírt, és még évtizedei lehetnek a legrégebbi világcsúcsnak
Jarmila Kratochvilova 1983-ban Münchenben miután felállította a világcsúcsot – Fotó: DB / DPA / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Jarmila Kratochvilova 1983-ban, Münchenben maga sem gondolta, hogy 800 méteres futása még a 2020-as évek elején is mérföldkő lesz. 3-4 másodperccel szoktak tőle elmaradni egy olimpiai döntőben is.

Tíz olyan világcsúcs van a női atlétika olimpiai számaiban, aminél egyáltalán nem látszik, mikor fogják megdönteni. Nem tudni, hogy megszületett-e már az, aki 100, 200 vagy 800 méteren, vagy diszkoszvetésben ezeket a rekordokat átadhatja a múltnak. Az atlétanőknek bele kellett törődniük évről-évre, hiába kezdődik egy új szezon, nincs esélyük arra, hogy érdemben megközelítsék az 1980-as években elért eredményeket.

Noha harminc év alatt jelentősen fejlődött az edzői módszertan, és a sportág technikai fejlettségét össze sem lehet hasonlítani, a regeneráció már magas szinten mozog, legalábbis a harminc évvel ezelőttihez képest, mégis a jelenkor legjobbjai nem közelítenek a rekordok felé, emiatt többen panaszkodtak is már.

Ennyivel tehetségesebbek lettek volna a nyolcvanas évek atlétái? Egy másik sportágban, az úszásban a nyolcvanas évek eredményeivel sok esetben már a nyolcas döntőbe sem lehetne kerülni.

És miért csak a nőknél van ez a helyzet? A férfiaknál is vannak ősrégi rekordok – kalapács vagy diszkoszvetés –, de a futószámokban nagyfokú a progresszivitás, nemcsak egy nagy sztár, Usain Bolt, hanem többen is tudtak faragni egy kicsit a századmásodperceken, elég csak Leroy Burrellre, Asafa Powellre gondolni.

Jarmila Kratochvilova 1983-ban Münchenben a rekordot érő 800-on – Fotó: DB / DPA / AFP
Jarmila Kratochvilova 1983-ban Münchenben a rekordot érő 800-on – Fotó: DB / DPA / AFP

Az atlétika első világbajnokságát 1983-ban rendezték, amikor még nem volt érdemi doppingellenőrzés. Primo Nebiolo félt attól, hogy ha a pozitív eseteket nyilvánosságra hozzák, azzal megzavarják a sportág ünnepét. Akkoriban még nem kellett előre bejelenteniük a sportolóknak, merre járnak, a világ melyik pontján készülnek fel, és ismeretlen fogalom volt a be nem jelentett mintavétel.

Mindez már egyenesbe helyezi, vajon miért ez az időszak az, amikor olyan eredmények születtek, amikhez fogható ma alig akad. Ráadásul nemcsak a rekordok vannak igencsak beágyazódva, hanem a rekordok mögötti top10-es vagy top20-as eredmények is olyan magasságokban vannak, ahová mindenki vágyódik. Íme táblázatban a rekordok és a legutóbbi világbajnokságon a győztes eredménye.

Távok, szakágakVilágcsúcs2. legjobb eredményA 2000-es évek legjobbja2019-es vb-győztes
100 méter10,49 – 1988, Florence Griffith-Joyner (USA)10,64 – Carmelita Jeter, 2009 (USA)10,64 – Carmelita Jeter, 2009 (USA)10,71 – Shally-Ann Fraser Pryce (jamaicai)
200 méter21,34 – 1988, Florence Griffith-Joyner (USA)21,62 – Marion Jones, 1998 (USA)21,63 – Dafne Schippers, 2015 (holland)21,88 – Dina Asher Smith (brit)
400 méter47,60 – 1985, Marita Koch (NDK)47,99 – Jarmila Kratochvilova, 198348,14 – Salwa Ein Naser, 201948,14 – Salwa Ein Naser (katari)
800 méter1:53,28 – 1983, Jarmila Kratochvilova (cseh)1:53,43 – 1980, Nagyezsda Olizarenko (szovjet)1:54,01 – 2008, Pamela Jelimo, 2008 (kenyai)1:58,04 – Halimah Nakaayi (ugandai)
Diszkoszvetés76,80 – 1988 Gabriela Reinsch (NDK)74,56 – 1984, Zdenka Silhava (cseh)71,41 – 2017, Sandra Perkovic (horvát)69,17 – Yaime Perez (kubai)
Távolugrás7,52 – 1988 Galina Csisztjakova (szovjet)7,49 – 1994 Jackie Joyner Kersee (USA)7,42 – 2002, Tatjana Kotova (orosz)7,30 – Malaika Mihambo (német)
Súlylökés22,63 – 1987, Natalija Liszovszkaja (szovjet)22,45 – 1980, Ilona Slupianek (NDK)21,24 – 2011, Valeria Adams (új-zélandi)19,55 – Gong Licsiao (kínai)

Ahogy látszik, a legrégebbi csúcs Jarmila Kratochvilováé, aki 30 éves kora felett kezdett el fejlődni, már ez önmagában kérdéseket vet fel. A Sport Illustrated még 1983-ban azt írta, hogy színtiszta provokáció a teste: hogy lehet ilyen izomzata valakinek, vetették fel a kérdést. A csehszlovák futónő erre úgy reagált, hogy keményen edz, míg edzője szerint tonnákat mozgatott meg, katonai maszkban és 10 kilós mellényben futott, 18x300 métereket.

A 2000-es években Pamela Jelimo iramfutó versenyző megpróbálta megdönteni ezt a rekordot, az első körben a rekordon belül volt, de a rekorddöntés nem sikerült neki, még csak 1:54 alá sem tudott beférkőzni, vagyis nagyjából öt métert vert rá Kratochvilova.

A világcsúcsnak a második köre itt megtekinthető. Az első kör 56,82 volt, a második 56,46. A második körben egyedül futott, meg sem szorították.

„Soha nem láttam még olyan női testet, mint az övé. Biológiailag sokkal inkább hasonlít egy férfira, mint egy nőre. Ezek az izmok pedig valószínűleg nem a súlyemeléstől születtek” – mondta Leroy Perry amerikai orvos a csehszlovák futóról.

Kratochvilova megtanult együttélni az örökös vádaskodással, hogy az eredménye nem legálisan született. A 800 méter mostani olimpiai bajnoka, a dél-afrikai Caster Semenyát gyógyszerszedésre kötelezték, mert több férfi hormon volt a szervezetben, mint a megengedett. A dél-afrikai futónő még a gyógyszeres kezelés előtt sem volt képes Kratochvilova teljesítménye közelébe érni.

Florence Griffith-Joyner az 1988-as amerikai válogatón, Indianapolisban sokkolta a társait eredményével – váratlanul került elő, éveket hagyott ki –, világcsúcsot ért el százon, ezzel került be a szöuli olimpiai csapatba, ahol pár századdal megközelítette a teljesítményét (10,54), de tovább nem tudta javítani. Carl Lewis azt mondta róla, a hangja teljesen megváltozott, és amilyen gyorsan érkezett meg a világ élvonalába, még váratlanabbul vonult vissza. Marion Jones, aki megbukott THG-vel, a 2000-es évek slágerszerével, 16 századdal maradt el tőle. Joyner 38 évesen meghalt 1998-ban.

A 400-on leggyorsabb keletnémet Marita Koch az államilag irányított NDK-s doppingrendszer egyik versenyzője volt. Oral Turinabolt kapott, erről a Stasi aktái tanúskodnak. Sőt, azt is megőrizte a levéltár, hogy Koch jobb minőségű szteroidgyógyszert követelt magának, mint Bärbel Wöckel, arra gyanakodott ugyanis, hogy mivel riválisának nagybátyja a doppinggyártó cég igazgatója, ő vele ellentétben a legjobb minőségű szerekhez juthat hozzá.

Valamennyi női rekord közös vonása, hogy meglehetősen férfias felépítésű nők érték el, a magas tesztoszteronszint a magyarázat lehet a rekordokra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!