Ha bárkit megkérdeznénk, aki valamennyire jártas a történelemben és a hadtörténetben, hogy ki volt a németek legeredményesebb tengeralattjáró-parancsnoka, jó eséllyel Otto Kretschmert említené, aki a második világháborúban másfél év alatt 47, összesen mintegy 275 ezer tonna vízkiszorítású hajót süllyesztett el. Az eredménye azonban messze elmarad egy francia származású, de német parancsnok, Lothar Arnauld de la Perière teljesítményétől, aki az első világháborúban bő két év alatt csaknem kétszáz hajót küldött a víz alá. És akinek egyébként az öccse, Friedrich Arnauld de la Perière dobta le ugyanebben a háborúban az első bombát a britekre.
Az első világháború, vagy ahogyan akkoriban hívták, a nagy háború számos haditechnikai újítást hozott a harci gázoktól az első harckocsikig. A szó szoros értelmében nem tartoznának ide a tengeralattjárók, hiszen ez a fegyvernem – hosszas kísérletezés után – már a 19. század végére megszületett, de mégis csak az 1914-1918 közötti háború volt az első, amiben nagy számban bevetették őket.
A tengeralattjárókat ebben a háborúban elsősorban a Német Császárság, az Osztrák-Magyar Monarchia, az Oszmán Birodalom és Bulgária alkotta központi hatalmak szövetsége, ezen belül is főként a német haditengerészet használta. A németek már 1915 első felében folytattak tengeralattjáró-hadjáratot brit vizeken, majd 1917-ben úgynevezett korlátlan tengeralattjáró-háborút hirdettek meg, ami azt jelentette, hogy a háborús övezetnek minősített vizeken nemcsak ellenséges hadihajók, hanem kereskedelmi hajók ellen is indítottak támadásokat.
A tengeralattjáró-háború legeredményesebb parancsnoka Lothar von Arnauld de la Perière volt. Ebből a névből első hallásra nehéz lenne megmondani, hogy melyik oldalon állt – ha lett volna valaha a történelemben olyan háború, amiben a németek és a franciák szövetségesként vesznek részt, csak akkor lenne egyértelmű –, de ezután a bevezető után már sejthető, hogy a német haditengerészetben szolgált.
A családja azonban, mint a nevéből is kiderül, francia eredetű. A dédapja, egy bizonyos Jean (később Johann) Gabriel Arnauld de la Perière még a közép-franciaországi Bourges városának közelében született egy francia gyalogsági kapitány fiaként a 1731-ben. Már hadnagyi rangban szolgált ő is, amikor a családi legenda szerint párbajban megölt egy Bourbon-herceget, és ezért menekülnie kellett (a róla szóló francia nyelvű Wikipedia-szócikk ugyanakkor megjegyzi, hogy ennek a legendának hivatalos megerősítését nem találni, abban az évben egyetlen Bourbon-herceg sem halt meg párbajban).
Ami tény: az 1760-as évektől Jeant már Johann-nak hívják, és a porosz uralkodót szolgálja. Három házasságból 18 gyereke születik, egyikük, a sorban a 14. az az Eugen Ahasversus Albert Arnauld de la Perière, akit gyerekkorában feltehetően elég volt egyszer megbüntetni azzal, hogy írd le a neved százszor. És akinek az unokája lett az 1886-ban a Posenben (mai lengyel nevén Poznańban) megszületett Lothar von Arnauld de la Perière, majd a két évvel később már Breslauban (mai lengyel nevén Wroclawban) megszületett Friedrich von Arnauld de la Perière.
Legfrissebb híreinkért kattintson ide >>>
Mindketten katonai pályára mentek, de más egységhez: Lothar, mint korábban már kiderült, a haditengerészet kötelékébe lépett be – miután 1903-ban elvégezte a kadétiskolát –, míg öccse a légierő szolgálatába állt. Amiben viszont megegyezik a pályafutásuk, hogy mindketten emlékezetes szerepet játszottak a hadtörténelemben. Igaz, az öccsé kevésbé volt dicsőséges, de ettől még tény:
Friedrich Arnauld de la Perière volt az a német pilóta, aki az első német bombát ledobta a britekre.
Hogy hogyan és hová – bár ez utóbbit akkor aligha lehetett koordinálni –, az már igencsak beárnyékolja az emlékezetes hadi tettét: 1914. december 24-én, vagyis a karácsony előtti napon, ha úgy tetszik, szenteste napján ráadásul egy paplak kertjébe Doverben (mint ebből a Der Spiegel-cikkből kiderül).
Persze Lothar katonai sikerei is a pusztításról szólnak, de hát a katonai sikerek már csak ilyenek. Miután az első haditengerészetnél eltöltött éveiben sorhajókon szolgált, illetve torpedótiszt volt az SMS Emden cirkálón, 1914 nyarára az admiralitást vezető Hugo von Pohl tengernagy segédtisztjévé lépett elő. Először a haditengerészet léghajós osztályához került, innen vezényelték át tengeralattjárósnak. Első lépcsőként az Isztriai-félszigeten lévő Pólában (horvát nevén Pulában) kellett egy speciális tengeralattjáró-kiképzésen részt vennie, majd előbb az U3, később, novemberben az U35 tengeralattjáró parancsnokává nevezték ki sorhajóhadnagyi rangban.
Bevetései, mint a kiképzése helyéből sejthető, a Földközi-tengeren voltak. A feladatát elképesztő hatékonysággal látta el. Ezen az angol nyelvű tengeralattjárós oldalon összeszedték a parancsnokságával megtámadott hajók teljes listáját. Mint látható, az U35-össel (majd a háború utolsó hónapjában az U139-essel)
1916 januárjától a háború utolsó napjaiig, 1918 októberének közepéig összesen 203 hajót támadott meg, ezek összes vízkiszorítása meghaladta a 490 ezer tonnát.
A támadásokban 195 hajót elsüllyesztett, 8-at megrongált, az elsüllyedt hajók vízkiszorítása csaknem 456 ezer tonna volt. A hajók számát tekintve ez négyszerese annak, amit a második világháborús német U-Bootok legendás parancsnoka, a korábban említette Otto Kretschmer produkált.
De la Perière a sorozatát három brit hajóval kezdte, de az első nagy zsákmánya épp egy francia segédcirkáló volt, a csaknem 14 ezer tonnás La Provence – ennek elsüllyesztésével nagyjából ezer embert küldött a hullámsírba. A legnagyobb hadizsákmánya szintén francia hajó volt, 1916 októberének elején – amikor négy nap alatt nyolc hajót süllyesztett el – a csaknem 15 ezer tonnás SS Galliát lőtte ki egy torpedóval.
A hajón nagyjából 2000 katona volt, az áldozatok száma egyes becslések szerint az 1800-at is elérhette (a Titanic áldozatainak száma 1500 körül volt).
Ugyanannak az évnek az augusztusában 14 nap alatt 38 hajót, csak augusztus 14-én 11-et lőtt ki, igaz, ezek mind apró vitorlások voltak. A több mint kétszáz támadásának a nagy része egyébként nem követelt emberéletet, a La Provence-hez hasonló méretű brit Minneapolis elsüllyesztésének 12 halálos áldozata volt, a több mint ötezer tonnás olasz Clara és Nicolo hajókon senki nem halt meg, a csaknem tízezer tonnás brit Leasowe Castle elleni támadásának szintén nem volt halottja – igaz, az a hajó akkor nem süllyedt el, csak megrongálódott.
Lothar Arnauld de la Perière harcászati sikereit természetesen számos kitüntetéssel ismerték el, így 1916-ban megkapta a legmagasabb rangú porosz kitüntetést, a francia nevű Pour le Mérite-t, megkapta a Hohenzollern-ház lovagkeresztjét, az Osztrák Császári Lipót-rend lovagkeresztjét és további három osztrák-magyar kitüntetést. Azon kevesek egyike volt, akik a világháború után is maradhattak a német birodalmi haditengerészet kötelékében, sorhajókon volt navigációs tiszt, 1931-ben, nyugdíjba vonulása előtt sorhajókapitánnyá léptették elé. A harmincas években a Török Tengerészeti Akadémián tanított.
A második világháborúban reaktiválták, 1940 márciusától Danzig (ma Gdansk) tengerészeti parancsnoka volt, majd a megszállt Hollandiába helyezték át, később ellentengernaggyá előléptetve az egész francia tengerpart tengerészeti parancsnokává nevezték ki. Franciaországban is halt meg, de nem a vízen, hanem a levegőben: 1941 februárjában egy titkos diplomáciai útra indult Le Bourget-ból a dél-francia területeket uraló Vichy-kormányhoz, de a gépe felszállás közben lezuhant. Tiszteletére a náci birodalom négy tengeralattjáróból álló, 1941 novemberében az Atlanti-óceán északi vizein cirkáló egysége felvette az Arnauld farkasfalka nevet.
Ha fontosnak tartja a független sajtót, kattintson ide, és támogassa a Telexet!
