Gyerekkorában szinte mindenki megtanul biciklizni, ahogy azonban felnő az ember, az egykor hőn szeretett bicikli szépen lassan kikopik az életéből, és hosszú évek telhetnek el anélkül, hogy akár eszébe jutna a bringázás. Ha viszont megint biciklire akarunk pattanni, fel sem fog tűnni a kihagyás, pontosan ugyanúgy tekerhetünk majd, mint gyerekkorunkban. Ennek oka nagyon röviden összefoglalva az, hogy a motorikus emlékeket, így a biciklizés mikéntjét is tároló procedurális memória védettebb a többi memóriaterületnél, az agyunkban pedig külön idegsejtek felelnek a koordinált mozgások végrehajtásához kapcsolódó emlékek kialakításáért, illetve megmaradásáért.
Ha egyszer megtanultunk biciklizni, később már gondolkodás nélkül menni fog a dolog, és minél többet tekerünk, annál jobbak leszünk benne, ami a motoros képességek szakértői szerint lényegében egyet jelent azzal, hogy egyre pontosabban tudjuk majd megjósolni azt, hogy mi fog történni a tevékenység közben. Az esetleges hibákat is képesek leszünk ösztönösen korrigálni, ám ha az évek alatt berögződött modellbe belerondít valami, az tutira össze fogja zavarni az embert. Erre számos példát lehetne hozni, a legjobb azonban a fordított bicikli, ami egyetlen apró változtatással képes teljesen felborítani a biciklizésről alkotott képünket.
A fordított bicikli szinte mindenben megegyezik egy hagyományos biciklivel, az egyetlen apró változtatás az benne, hogy a kerék nem arra fordul, amerre a kormányt tekerjük, hanem a másik irányba. Ez első hallásra is teljesen szembemegy a biciklizésről alkotott belső modellünkkel, ennek ellenére a legtöbben azért biztosak benne, hogy tudnának vele tekerni legalább pár métert. Valójában viszont egészen biztos, hogy még elindulni sem nagyon tudnának vele, a korábban berögződött modell miatt ugyanis folyamatosan rosszul jósolnák meg, hogy mi fog történni a következő pillanatban.
Ez jól látszik a fenti videóból is, amiből kiderül, hogy a biciklit bemutató Smarter Every Day rezidense, Destin Sandlin napi öt perces gyakorlással nyolc hónap alatt (!) jutott el oda, hogy huzamosabb ideig tudott tekerni. Sandlin ráadásul több előadására is magával vitte a biciklit, és hiába ajánlott kétszáz dollárt annak, aki képes néhány métert tekerni, a legtöbben még elindulni sem tudtak vele. Sandlin elmondása szerint ha az ember tudja, hogy kell biciklizni, a berögződéseinek megfelelően ösztönösen korrigál, hogy elkerülje az esést, a fordított biciklin azonban ezt pont fordítva csinálja, mint ahogy kellene. Ezt a tudást rettentően nehéz felülírni, éppen azért, mert az agyunk mélyén már elraktároztuk a biciklizés képességét, azt viszont nem tudjuk, hogy pontosan hogyan csináljuk – ahogy azt sem, hogy tudományos szemmel nézve mennyire bonyolult tevékenység. Így ha valamit megváltoztatunk benne, nem fogjuk tudni a meglévő készségünket is azonnal ehhez igazítani, akkor sem, ha nagyon akarjuk.
Ez azt jelenti, hogy a fordított bicikli tekerésének képessége nem a hagyományos biciklizés fordított változata, hanem egy teljesen új készség, az agyunk számára azonban annyira hasonlít hozzá, hogy először felül kell írnunk a már meglévő modellt, hogy el tudjuk sajátítani. A dolog persze nem lehetetlen, Sandlinnek is sikerült megtanulnia, és bár utána úgy tűnt, hogy cserébe a hagyományos biciklizést felejtette el, mostanra már tud váltani a kettő között. Az is kiderült, hogy gyerekként könnyebb megtanulni ezt, és a dolgok gyors megtanulásával híressé vált Mike Boyd azt is bebizonyította, hogy felnőttként is elég lehet másfél óra ahhoz, hogy valaki 50 méteren át tekerjen vele, ha eléggé kitartóan próbálkozik. Ha valaki ezek után ellenállhatatlan vágyat érez arra, hogy kipróbálja a fordított biciklit, rendelhet magának egyet potom 600 dollárért – tekerni eleinte nem lesz egyszerű, de ha sikerül megtanulni, az biztos, hogy senki sem fogja tudni majd ellopni.
