2020. december 16. – 05:00
frissítve
A sörényes patkány nagyobb toxikomán, mint egy szereket válogatás nélkül magába toló drogos, bár a viselkedése éppen olyan zavarodottnak tűnhet. A nagy trükkje az, hogy időnként növényekből kinyert mérgeket köpköd magára, vagy dermedt pózban mutogatja magát.
A természetben senki nem szeret valaki másnak a vacsorája lenni, ennek elkerülésére az élőlények különböző stratégiákat és technikákat fejlesztettek ki. Néhány állat- és növényfaj például úgy védekezik, hogy mérgeket választ ki, hogy ha prédává válik, a támadójának okozzon néhány kellemetlen tünetet, esetleg ki is nyiffantsa. Ezek a lények abban bíznak, hogy a rájuk vadászó fajok előbb-utóbb megtanulják a leckét, és sem ők, sem az utódaik nem próbálkoznak újra.
Az egyik legismertebb ilyen fajcsoport a nyílméregbékáké, amelyeknek mérgező bőrváladéka taccsra tudja tenni a ragadozókat. Ezt ismerték fel az indiánok, akik aztán vadászataikhoz használták fel a békákból kinyert toxinokat. A kétéltűeken kívül más rendszertani csoportokban is találunk mérgező állatokat: a gömbhal például egy baktérium segítségével termel mérget, míg a Pápua Új-Guineában élő dolmányos gyümölcsrigó úgy teszi mérgezővé a szárnyát, hogy mérgező rovarokat fogyaszt.
A mérgezőség inkább az alacsonyabb rendszertani kategóriákban fordul elő, az emlősöknél csak néhány példát találni, a rágcsálók között pedig az Afrika keleti részén előforduló, borzszerű bundát viselő sörényes patkány (Lophiomys imhausi) az egyetlen, ami ilyen, elsőre nem túl sportszerű vegyi fegyvert alkotott védekezésképpen. Az afrikaiak régóta sejtették, hogy mérgező, mert sok kutya lelte halálát, miután rátámadt, de azt 2011-ig nem tudták pontosan, hogy honnan származnak a toxinjai.
Fotó: Stephanie Higgins/Utah University
A kedvesen bumfordi kinézetű sörényes patkány a leírások szerint nem túl gyors mozgású, nem tud elmenekülni a sakálok, hiénák, leopárdok elől, valószínűleg ezért is fordult az evolúciója a mérgek felé. Az állat nem valamelyik mirigyéből választja ki a toxinját, ahogy az élővilágban a leggyakoribb, hanem begyűjti külső forrásból, majd ügyesen felviszi a bundájára. A sörényes patkány abból a Acokanthera schimperi nevű növényből nyeri ki a mérget, amit az őslakosok is gyakran használtak nyílméreg készítéséhez. A patkány megrágcsálja a toxinokat tartalmazó kérget, majd a nyálával összekevert köpetet bedolgozza a prémjébe. Különleges szőrszálai is vannak, a kutatók leírása szerint olyanok, mint egy gyertya kanóca, így teljesen át tudnak itatódni a méreganyagokkal.
Az így preparált szőrszálakban a kardenolid nevű toxin bújik meg, ezt az anyagot egyébként a szívgyógyászatban is alkalmazzák nagyon kicsi adagokban, de nagyobb dózisban hányást, görcsöket, nehézlégzést és szívmegállást okoz. A kutatók szerint egy sörényes patkány bundájában annyi méreg van, ami egy elefántot is kifektetne. Az már más kérdés, hogy miért is enne egy elefánt sörényes patkányt.
A Utahi Egyetemen 25 példányt megfigyelő Sara Weinstein feltételezése szerint a sörényes patkányok sem sebezhetetlenek, nem csak végelgyengülésben pusztulhatnak el, ha felülről támad egy ragadozó, akkor megragadhatja úgy az áldozatát, hogy kikerüli a patkány oldalán elhelyezkedő mérgező szőrsávot.
A sörényes patkányt, ha sarokba szorítják, megmeredve felborzolja a szőrét, ettől szép punktaraja lesz, amivel figyelmezteti az ellenfelét, az oldalán található világos foltsávját mutatva, hogy barátocskám, ott van ám a méreg.
A harcmodor felfejtése mellett az is talány volt hosszú ideig, hogy a patkányok maguk miért nem pusztulnak el a kardenolidtól. A rágcsálók képtelenek hányni, így a sörényes patkány sem tud így megszabadulni a méregtől. Weinsteinék kutatása szerint az állatnak különleges, négykamrájú gyomra van, valószínűleg az itt élő baktériumközösség hatástalaníthatja a mérget.
Felhasznált források: New York Times | Livescience | BBC
