A magyar miniszterelnök, aki 17 óra alatt megbukott

2020. december 14. – 05:01

frissítve

A magyar miniszterelnök, aki 17 óra alatt megbukott
Gróf Hadik János – Fotó: Erdészeti Lapok, 1933

Másolás

Vágólapra másolva

Kétnapos tanácskozás után 1918. október 30-án József főherceg, a királyt teljhatalommal képviselő kormányzó eldöntötte, ki váltsa a társadalmi és kormányválságba belebukott Wekerle Sándort a miniszterelnöki székben. A választása a korábbi közélelmezésügyi miniszterre, futaki gróf Hadik János Kelemen Bélára esett. Hadik délelőtt tízkor kezdte meg a kormányalakítási tárgyalásait, a főherceg pedig visszaindult Bécsbe. Ekkor még egyikük sem sejtette, hogy a döntéssel tizenhét órán belül történelmet írnak.

Sokatmondó tény, ha egy miniszterelnöki kinevezésről az adott ország legjelentősebb, legolvasottabb napilapja nem az első oldalán számol be. Ez történt 1918. október 31-én Magyarországon.

A félmilliós példányszámú Az Est című lap címoldalán ad hírt arról, hogy „Kifütyülték a bécsiek Andrássyt” (gróf Andrássy Gyulát, a monarchia közös külügyminiszterét, aki bécsi erkélyéről a tüntető köztársaságpárti tömeget zseniális politikai érzékről tanúbizonyságot téve a császár méltatásával próbálta megnyugtatni), hogy „Andrássy illetékességét nem ismeri el Amerika” és arról, hogy „Teljes kapitulációnak tekintik Angliában Andrássy békejegyzékét”. De van szó a német császár sorsáról, arról, hogy a békekilátások kedvezőbbek, és mintegy mellékesen arról is, hogy „a kettős monarchia a polgárháború szélén áll”.

A két kiadásban (reggel és délután) megjelenő lap korábbi számának csak a 2. oldaláról tudhatták meg az olvasók, hogy

kénapos tanácskozás, a politikusok véleményének meghallgatása után József főherceg befejezte küldetését: a király a főherceg javaslatára gróf Hadik Jánost nevezte ki miniszterelnöknek.

Hadik neve csak azoknak nem csengett ismeretlenül, akik a háborús években is nagyon figyelmesen követték a belpolitikai híreket. Az 1863-ban született, pályáját katonaként kezdő, de főhadnagyként már 30 évesen leszerelő Hadik ekkor ugyan már több mint húsz éve részese volt a magyar belpolitikai életnek, de nem számított főszereplőnek. Karrierje csúcsát – négy évnyi korábbi belügyi államtitkárkodás után – az jelentette, amikor 1917 augusztusában kinevezték közélelmezésügyért felelős tárca nélküli miniszternek, ahonnan 1918 elején távozott is.

Az, hogy ezek után a súlytalan Hadik ismét a képbe került 1918 októberében, elég nagy meglepetésnek tűnhet. Pedig egyáltalán nem volt az.

Ennek megértéséhez tudni kell, hogy a belpolitikai helyzet igencsak kaotikus volt. Tisza István október 17-én a parlamentben kijelentette: „Ezt a háborút elvesztettük (…) a háború megnyerésére többé reményünk nem lehet.” Ezt egy nappal előzte meg az osztrák császárnak az a kiáltványa, amelyben felszólította a monarchia területén élő különböző nemzeti közösségeket, hogy alakítsák meg saját nemzeti tanácsukat. A Magyar Nemzeti Tanács (MNT) október 23-án meg is alakult Károlyi Mihály elnökletével, négy napra rá Andrássy Gyula külügyminiszter különbékét is kért a magyaroknak Woodrow Wilson amerikai elnöktől.

És bár a császár kiáltványa szerint a Monarchián belül az önállóságra minden államnak joga volt, ezt természetesen egy Bécs-barát önállóságnak gondolták, a különutas politika nyilván súlyosan sértette volna érdekeiket. Nem csoda, hogy I. Károly császár (akit magyar királyként IV. Károlyként ismerünk) azt remélte: József főherceg olyan kevésbé fajsúlyos politikust talál, aki nincs benne az MNT-ben, és kellően hűséges az udvarhoz, ráadásul van kormányzati tapasztalata is. Hadik pont megfelelő személy volt erre. Károlyiék szervezkedéséből kimaradt, rendelkezett kormányzati-igazgatási tapasztalattal, és miután 1908-ban Ferenc Józseftől „valóságos belső titkos tanácsnok” címet is kapott (ez volt a legmagasabb kitüntetés akkor, amit közhivatalnok kaphatott), megbízhatónak is tűnt.

Az Est 1918. október 31-i címlapja, illetve Hadik nyilatkozata – Fotó: Az Est / Arcanum

Az újonnan kinevezett miniszterelnök nagy elánnal látott a munkának. A már említett október 31-i második, délutáni számában Az Est (igaz, csak a 3. oldalon) „Gróf Hadik János nyilatkozik a terveiről” című cikkében idézi a kinevezett miniszterelnököt, aki épp a miniszterelnökségi palotába indul átvenni a hatalmat. A cikkben arról beszél:

Rövid programom az, hogy én egy nagy evolúciót akarok, demokratikus fejlődést és nem revoluciót. Ma délután tárgyalni fogok az egyes pártokkal, a Károlyi-párttal, a szociáldemokratákkal, mert az a szándékom, hogy minden irányzat teljesen és alaposan tájékozva legyen.

Tökéletesen időzített szavak. Nagyjából egész Közép-Európa, de legalábbis a nagy háborúban vesztésre álló országai forradalmi lázban égnek, Magyarországon három nappal korábban volt az úgynevezett lánchídi csata, amikor rendőrök tüntetők közé lőttek, ami öt ember életét követelte. Hadik nyilatkozat mögött viszont nem annyira a reálpolitikai szempontokat kell keresni: ez az üzenet a császári udvarnak szólt, hogy nyugi, minden rendben lesz.

Nem lett.

A feljegyzésekből tudni lehet, hogy Hadik október 30-án délelőtt 10-kor vette át a megbízatását, Wekerle Sándor akkor hagyta el a miniszterelnökséget. A kinevezett új miniszterelnök első munkanapja, ahogy tervezte, tárgyalásokkal telt. Némi rosszindulattal azt mondhatjuk, ez volt az utolsó, ami a tervei szerint alakult.

Nagyjából tizenkét órán keresztül, éjjel tízig egyeztetett arról, hogy kik lesznek az új kormányának tagjai, és milyen programot valósítson meg. A nap végére hét minisztert talált maga mellé, köztük azt a Návay Lajos volt képviselőházi elnököt (belügyminiszter), aki majd 1919 nyarán a vörösterror áldozata lesz, továbbá Fenyő Miksát, a Nyugat alapító főszerkesztőjét (kereskedelemügyi miniszter) és Nagyatádi Szabó Istvánt, a kisgazdapárt alapítóját (földművelésügyi miniszter). Nem döntött a honvédelmi miniszterről – miközben az kevésbé viharos időkben is igencsak stratégiai tárca -, míg az igazságügyminiszternek kiszemelt miskolci kötődésű Bizony Ákos (aki a városában olyan népszerű volt, hogy az 1905-ös választáson Tisza István miniszterelnököt is legyőzte) másnapra ígért választ. De mire bármit mondhatott volna, már nem volt kinek.

Az október 30-ról 31-re virradó éjszakán ugyanis a politikát nem a kijelölt (akkori szóhasználattal: dezignált) miniszterelnök és környezete alakította, hanem kisebb részben a már említett nemzeti tanács, nagyobbrészt pedig az utca. A nemzeti tanácsot vezető Károlyi, aki Az Est ugyanabban a számában nyilatkozott, mint Hadik, azt mondta:

Hadik vállalkozását elkésettnek tartom. Azok, a kik az ország sorsát intézni akarják, még mindig nem akarják meglátni, hogy mi történik itt (…) Nem várok sokat Hadik vállalkozásától, mert a helyzet olyan, hogy már csak az a kormány boldogulhat Magyarországon, a mely a Magyar Nemzeti Tanáccsal harmóniában dolgozik.

Persze Károlyi tett is arról, hogy „Hadik vállalkozása” rövid életű legyen. Még 30-án éjszaka, nem sokkal azután, hogy a kijelölt miniszterelnök befejezte a kormányalakításról a tárgyalásait, a Csernyák Imre repülőszázados vezette Katonatanács egységei, alapvetően Károlyiék nemzeti tanácsának utasítására, elfoglalták Budapest stratégiai pontjait. A fővárosban ekkora már napok óta egymást érték a tüntetések, amikhez csatlakoztak azok a katonák is, akik Budapesten épp az elszállításukra várakoztak (a két menetszázadnyi zendülő katona a sapkarózsáit őszirózsákra cserélte, innen jött az őszirózsás forradalom elnevezés is később). Hamarosan megkezdték a politikai foglyok kiszabadítását is, a tüntetők és a katonák egységét látva a karhatalmi erők sem álltak a forradalom útjába, amely így hajnalra győzedelmeskedett. A rendőrök enerváltságát és megosztottságát jelzi, hogy másnapi laphírek szerint a budapesti főkapitányságot „egy rendőrtisztviselő és egy detektív két tiszt és egy katona segítségével vér nélkül” foglalta el (a vidéki csendőrség másnap reggel szintén minden ellenállás nélkül alávetette magát a nemzeti tanács irányításának).

Kattintson ide a Telex legfrissebb híreiért!

A gyorsan eszkalálódott helyzetet látva Hadik az egyetlen lehetséges lépést választotta: még hajnalban lemondott. A feljegyzések szerint hajnali háromkor bejelentette a főhercegnek, hogy megbízását visszaadja. Mindez persze csak egy jogi aktus volt, a másnapi lapokban a nevét is alig említik (Az Estben és a Népszavában a nevét sem találtuk aznap, a Pesti Napló annyit írt, hogy „már az új miniszterelnök távozását várják” – a lapzárta nyilván hamarabb volt, mint maga a lemondás aktusa).

Így Hadik János a maga 17 órányi, kormány nélküli miniszterelnökségével (jogilag „kinevezett, de esküt nem tett miniszterelnökként”) megdöntötte a Magyarország legrövidebb ideig tartó miniszterelnöke rekordot. A második helyezett 1919 nyaráról Peidl Gyula a maga 5 napjával.

Világrekordot viszont nem jelent ez a 17 óra sem: a portugál Francisco José Fernandes Costa ugyanis 1920. január 15-én már a kinevezése utáni órákban kénytelen volt lemondani, miután tüntetők törtek rá kormány első és egyetlen ülése közben. A portugálok egyébként abban az évben nyolc miniszterelnököt fogyasztottak el. Teljesen véletlenül ő egyébként ugyanúgy a 22. miniszterelnöke volt hazájának, mint Hadik Magyarországnak.

Aki miniszterelnöki bukása után sem távolodott el a politikától, pedig a Tanácsköztársaság idején két hétre börtönbe is vetették. 1927-től 1933-as haláláig a felsőház tagja volt, a Magyar Nemzeti Banknak a megalakulásától főtanácsi tagja volt, 1929-től ő volt az Országos Kivándorlási Tanács elnöke is.

Ha fontosnak tartja a független sajtót, kattintson ide, és támogassa a Telexet!

Már egy éve van Telex! 🎉

Ez azt is jelenti, hogy sok támogatónk regisztrációja lejárt. Ha e-mail-címed megadásával kéred, megnézzük, hogy tartozik-e regisztráció az e-mail-címedhez, és ha igen, milyen támogatási adatokkal.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!