Rákóczi kurucai is ott voltak az utoljára pusztító tatárok között

2020. december 03. – 05:06

Rákóczi kurucai is ott voltak az utoljára pusztító tatárok között
Tatárok Európában egy 1700-as évekbeli metszeten – Forrás: Sepia Times / Universal Images / via Getty Image

Másolás

Vágólapra másolva

A császár és a szultán 1716-18-as háborújának farvizén akart visszatérni II. Rákóczi Ferenc és az emigrációban szétszóródott kuruc sereg Magyarországra. A nagy terv része volt a tatárokkal való szövetkezés is, aminek Erdély pusztítása, a megmaradt kurucok oszmán emigrációja lett a vége.

Ha létezik évszám – legalábbis remélem -, amit egy magyar gyerek felnőttfejjel sem felejt el, akkor ez az évszám az 1241-42-es tatárjárás. Csakhogy az általánosban tanultaknál jóval többször dúlta Magyarországot a tatár, röpke negyvenhárom évvel később például egészen Pestig jutottak, bár ekkor már csak árnyékai voltak önmaguknak. Hogy mást ne mondjunk: a kán unokaöccse, Talabuga (a későbbi kán) gyalog, felesége pedig egy rossz gebén tudta elhagyni Magyarországot.

Hosszú szünet után a 16-18. században folytatódtak a tatárjárások. A legendás, a fénykorában felfoghatatlanul nagy, hatmillió négyzetkilométeres Arany Horda ekkorra már széthullott, területei a felemelkedőben lévő Oroszországba olvadtak. A krími tatárok önállósága maradt meg, ők az oszmánok hűbéresei voltak, parancsaikat a szultántól kapták, és többnyire Erdélyt dúlták. Teljes vidékeket fosztottak ki, az embereket rabszíjra fűzték. Ezek a rablóhadjáratok a török katonaságnál is többet ártottak a magyarságnak.

A kurucok választása

Az 1711-es szatmári béke, vagyis a Rákóczi-szabadságharc bukása után két út kínálkozott a kurucok előtt. Az egyiket Károlyi Sándor, a kurucok fővezére jelképezte, aki átállt a császáriakhoz, és 12 ezer katonáját arra kötelezte, hogy tegye le a fegyvert. A másik II. Rákóczi Ferencé volt; a szatmári békét visszautasította, és elhagyta az országot, hogy külföldön erőt és támogatókat gyűjtve szítson ismét lázadást. A katonák többsége idehaza maradt.

1716-ban érkezett el az idő, amikor Rákóczi és kurucai úgy érezték, visszavághatnak a majtényi fegyverletételért. A törökök fokozatosan szorultak vissza Európából, Budát már 1686-ban feladták. A Habsburgok célja az volt, hogy visszaszerezzék Nándorfehérvárt és a Temesközt a megroggyanó Oszmán Birodalomtól. Így alakult, hogy némely csatatéren a császári és a szultáni oldalon is a Rákóczi-szabadságharc kurucai néztek farkasszemet egymással. A törökök oldalán ezer kuruc harcolhatott.

Korabeli metszet a majtényi fegyverletételről – Forrás: Wikimedia Commons

Kellett egy tatárjárás

Egy éve tartott már a délkeleti végeken az osztrák-török háború. III. Ahmed szultán sorra szenvedte el vereségeit, elesett (nekünk felszabadult) Pétervárad, Temesvár, Nándorfehérvár. A bajban lévő törököknek meg kellett osztaniuk a császári seregek figyelmét, ezért parancsot adtak a Moldvában már hónapok óta készülődő tatároknak az Erdélybe való betörésre.

A tatárokhoz csatlakozott egy kisebb kuruc sereg élén Esterházy Antal, egykori kuruc tábornagy. A határon felszólította a Erdély népét a szövetséghez való csatlakozásra, az idegen uralom lerázására. Azt ígérte, hogy nem lesz bántódása annak, aki csatlakozik, és a török-tatár csapatok nem fognak pusztítani. Egy tizenötezres, zömmel tatárokból álló sereg részeként tette mindezt. És hogy mennyien voltak a magyarok? Egyes források szerint 50 kuruc lovas alkotta a magyar különítményt, de még a legvadabb becslések szerint se voltak többen kétszáznál.

Erdélynek nem kellettek a kurucok

Esterházy jóhiszeműségéhez nem férhet kétség, helyzetértékelése viszont katasztrofális volt. A határon lévő hágón várta a híreket, a tatárokkal tartó néhány tucat magyar katona pedig elborzadva látta, hogy a tatárok a császári-királyi erőkkel nem keresik az ütközés lehetőségét, ehelyett rabolnak, gyújtogatnak, fosztogatnak, az embereket pedig elhurcolják. A kurucok ügyének – hogy finoman fogalmazzunk – nem különösebben használtak. Az erdélyi embereknek elegük volt az évszázadok óta tartó háborúkból, ha császári uralom alatt is, de békére vágytak. A tatárok megsemmisítő vereséget szenvedtek, a sereg fele elpusztult.

Az erdélyiek a kurucok ellen fordultak, Esterházy kuruc lovasai hiába toboroztak Rákóczi nevében, szinte senki nem jelentkezett.

Mi lett velük?

A török segítséggel kirobbantott magyar szabadságharc terve elbukott, Rákóczi a francia udvarból a törökök meghívására török földre érkezett ugyan, de addigra a császári-királyi seregek megnyerték a háborút. A fejedelem hiába akarta, hogy a törökök egy keresztény sereg élére állítsák, újabb dobása nem volt. A pozseravaci béke értelmében Rákóczi, Esterházy és más kuruc vezetők „a határoktól távol lévő részeken lévő helységekben” kellett, hogy letelepedjenek, így esett a választás Rodostóra. Itt éltek halálukig, majd hamvaikat 1906-ban szállították három különvonattal Magyarországra, miután a Rákóczit és társait megbélyegző 1715. évi 49. tc. 2. és 3. paragrafusait eltörölték.

Liezen-Mayer Sándor Rákóczi Rodostóban című festménye – Forrás: Wikimedia Commons

Az utolsó tatárjárásban résztvevő, és az osztrák-török háború más frontjain harcoló kurucokat Bukarestben, Jászvásárban, Benderben és Csetrofcsában telepítették le.

A krími tatárok néhány évtizeddel később, II. Katalin cárnő uralkodása alatt a nagy Oroszország részei lettek, és azok ma is, miután 2014-ben a félsziget kiszakadt Ukrajnából, és egy vitatott népszavazáson Moszkvához csatlakozott. A Krím kétmillió lakosságának 12 százaléka vallja magát krími tatárnak.

Felhasznált irodalom:

  • Obetkó Dezső: Az 1717-i tatár betörés. Történelmi Szemle 1987-88 / 2. szám
  • Zachar József: III. Károly két háborúja az Oszmán-török Birodalom ellen és a magyarok (1716-1718 és 1736-1739)
  • Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme