Gyerekkorában a legtöbb ember két dolgot tutira az eszébe vés a madarakkal kapcsolatban: a rigó korán reggel ritkán rikkant, a kakas viszont pont ilyenkor kukorékol állandóan. A népszerű mondóka által rögzített első állítás persze nem igaz, a rigók a legtöbb madárhoz hasonlóan pont olyan hangosak reggelente, mint a kakas, csak az általuk kiadott hang nem olyan hangos, és nem épült be annyira a köztudatba.
A kakasok kukorékolása viszont valóban tipikus kora reggeli tevékenység, az viszont sokáig nem volt egyértelmű, hogy pontosan miért csinálják. A kérdést csak 2013-ban sikerült megválaszolnia egy kutatócsoportnak, akik megállapították, a kakasokat a belső órájuk sarkallja arra, hogy nekiálljanak hajnalban kukorékolni.
Mielőtt rátérnénk a kérdéskört boncolgató tanulmányra, azt mindenképpen érdemes kiemelni, hogy a kakasok természetesen nem csak reggel kukorékolnak. Hatások széles skálája képes erre ösztönözni őket, az elhaladó autók zajától kezdve egészen odáig, hogy valaki besétál a baromfiudvarba. A kukorékolást használják figyelmeztetésként, kommunikációs eszközként és az örömük kifejezéseként is, így tulajdonképpen bármikor hallathatják a hangjukat. A megfigyelések alapján korábban is egyértelmű volt, hogy hajnalhasadáskor vagy azt megelőzően kivétel nélkül mindig kukorékolnak, a tudósok azonban ezt sokáig betudták annak, hogy a mesterséges fényhatásokhoz hasonlóan ilyenkor is a megváltozott fényviszonyok miatt kezdenek el hangoskodni.
Eközben rendszeresen érkeztek a beszámolók arról, hogy ennél egy fokkal bonyolultabb a helyzet, és a kakasok valahogyan tudják, hogy mikor fog felkelni a nap. A Nagoja Egyetem kutatói emiatt döntöttek úgy, hogy kiderítik az igazságot, és egyszer és mindenkorra eldöntik, hogy a környezetre adott reakció vagy tudatos várakozás áll-e a hajnali kukorékolás hátterében. A japán kutatók a tanulmányuk elkészítése során különböző hatások mellett vizsgálták meg a kakasok viselkedését: előbb egy napszakok változását szimuláló környezetbe helyezték az állatokat, majd sötétségben folytatták velük a kísérletet. Ahogy az várható volt, a kakasok a legkülönfélébb okokból óbégattak, a reggeli rutinjuk azonban egyáltalán nem változott meg.
A fényviszonyok változásával járó két hétben a kakasok valóban előre jelezték a világítás felkapcsolását, és rendre két órával ezt megelőzően kezdtek kukorékolni. Némi meglepetésre azonban a közel teljes sötétség sem zavart be náluk. Az állatok ebben a környezetben a fény hiánya ellenére viszonylag gyorsan beálltak egy 23,8 órás napi ciklusra, és a sötétben is mindig ugyanakkor, nem sokkal pirkadat előtt kezdtek el kukorékolni. A kutatók később megpróbálták átverni a kakasokat azzal, hogy fény- és hanghatásokkal zaklatták őket a legkülönbözőbb időpontokban, ám annak ellenére, hogy emiatt is kukorékoltak, sokkal intenzívebben reagáltak, ha olyankor érte őket a hatás, amikor a hajnalhasadás miatt egyébként is kukorékoltak volna.
A kutatók szerint ez egyértelműen arra utalt, hogy a kakasoknak van egy belső órájuk, ami pontosan megmondja nekik, hogy mikor kukorékoljanak. Ez az óra pedig annyira jó, hogy átverni sem lehet, az innen eredő ösztönök elsőbbséget élveznek a külső jelekkel szemben.
A kutatás során az is kiderült, hogy a kakasoknál létezik egy kukorékolási hierarchia, így mindig a domináns állat kukorékolhat először, a többiek pedig csak később kapcsolódnak be a kórusba. Ebből elsősorban azt a következtetést lehetett levonni, hogy a kukorékolást főleg a terület kijelölésére és a dominancia kifejezésére használják a kakasok, és valószínűleg azért csinálják reggel, hogy már ekkor kifejezzék a közösségben betöltött szerepüket, illetve saját területüket.
Vagyis nagyjából úgy lehet elképzelni, mintha valaki minden reggel elkezdene a háza előtt üvöltözni, hogy a szomszédai tudják, kivel van dolguk, és hol a helyük. Hasonló oka lehet annak is, hogy kukorékolnak, amikor ételt kapnak, és ez azt is megmagyarázná, hogy miért kukorékolnak egy csomó hang hatására – úgy érzik, hogy kihívójuk akadt, és ezzel nyomatékosítják, hogy ez bizony az ő szemétdombjuk.