A lengyel fenyves, ahol görbén nőttek a fák, de senki nem tudja, hogy pontosan miért

2020. november 10. – 07:16

frissítve

A lengyel fenyves, ahol görbén nőttek a fák, de senki nem tudja, hogy pontosan miért
A lengyelországi görbe erdő – Fotó: Omar Marques / Anadolu Agency / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Lengyelországban található egy kisebb fenyves, ahol nagyjából száz fa (más források több százat is említenek), ugyanolyan irányba, ugyanolyan ívben görbülve nőtt. Hogy miért, azt senki sem tudja, pedig csak két generációval ezelőtt ültették őket.

A görbe erdő – lengyelül Krzywy Las – a német-lengyel határ közvetlen közelében található Gryfinótól északnyugatra található. A város szinte teljesen elpusztult a második világháború alatt, valószínűleg a furcsa erdő titka is ekkor veszett oda. Gryfinót végül az 1970-es években népesítették újra, amikor megépült a közelben egy erőmű.

A fák nagyjából 1-3 métert kanyarodnak el a föld fölött, van közöttük olyan, ami 15 méteresre is megnőtt, de hogy mi okozza bennük az ívet, arra csak elméletek vannak. Az valószínű, hogy a fákkal csemetekorukban történt valami, amitől elgörbültek, ahhoz viszont, hogy ez több száz fával történjen, valami nagyszabású dolognak kellett történnie. A genetikai mutáció kizárható, ebben az esetben ugyanis végig görbülne a fák törzse, ahogy az egy kanadai nyárfaerdőben is történt a fákkal.

Egyes elméletek szerint az ültetésük után óriási hó lephette el a területet, ami miatt elhajlottak a nagyjából 7-10 éves fák. Aztán amikor elolvadt a hó, már egyenesen felfelé kezdtek tovább nőni, ám ennek ellentmond, hogy a facsoport körül a hasonló korú fák rendesen nőttek.

Egy másik magyarázat szerint a helyi lakosok szándékosan görbíthették el a fákat növekedés közben, hogy később bútorgyártáshoz, esetleg akár hajó- vagy hordókészítéshez használják fel azokat. Lehet, hogy a végleges forma egészen más lett volna, ám a Pomeránia tartományhoz tartozó város lakossága eltűnt a háború miatt, és így a fák gondozása is félbeszakadt.

Felmerült lehetséges magyarázatként az is, hogy a fákat karácsonyfának vágták ki, de egyetlen ágat meghagytak rajtuk, hogy tovább tudjanak növekedni, és ezek miatt alakult ki a most látható görbe forma. Elképzelhető az is, hogy a második világháború alatt a területen átvonuló tankok döngölték a földbe az akkor meglehetősen fiatal erdőrészt, majd a fák ezután nőttek furcsán, de ez sem tűnik annyira logikus magyarázatnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!