Mai szemmel nézve egészen hihetetlennek tűnik, hogy az Egyesült Államokban még a kilencvenes években is ítéltek el embereket túlzott obszcenitás, durván vulgáris tartalom és az ebből feltételezhető közösségi izgatás miatt. Az évtized egyik legnagyobb port kavaró ilyen ügye egy Mike Diana nevű karikaturistához köthető, aki elmondhatja magáról, hogy Amerikában először és utoljára ítélték el a bíróság által törvénysértőnek talált képregényekért.
A képregényekről – pláne a szuperhősfilmek által dominált 21. században – gyakran az a vélekedés, hogy alapvetően gyerekeknek készülő, ártalmatlan rajzokból és történetekből állnak. Pedig más művészeti műfajokhoz hasonlóan, a képregények ennél jóval sokszínűbbek, és ebben sokat segített az 1954-ben bevezetett Comics Code Authority (CCA). A CCA gyakorlatilag úgy működött, mint a médiahatóság, korhatáros figyelmeztetéssel látták el a túl erőszakos, véres, obszcén, nem gyerekeknek való képregényeket, aminek köszönhetően a nagy kiadók szép lassan megváltak a népszerű horror- vagy paródiaképregényeiktől. Ez segített az underground képregénykultúra és a fanzine-ok terjedésében, és a boltokban kapható Marvel- vagy DC-képregények mellett szépen működött a tiltott alkotások utcai árusítása is.
(Figyelem: a cikk további részében a nyugalom megzavarására alkalmas képek, linkek és sorok következnek!)
Mike Diana New Yorkban született és élt egy ideig, majd családjával Floridába költöztek. A Boiled Angels: The Trial of Mike Diana című 2018-as dokumentumfilmből kiderül, hogy a kis Mike már egészen fiatalon fogékony volt a sokkoló dolgokra. Nővérével és más helyi gyerekekkel amatőr horrorfilmeket készített, és még a pubertáskort sem kezdte meg, amikor már több liter művérrel forgatott horrort arról, hogy ruhafogassal végez abortuszt a jajgató nővérén.
Diana középiskolában rákapott az underground képregényekre és a rajzolásra, gyakran készített rajzokat a népszerűtlen tanárok meggyilkolásáról, majd először csak az iskolatársainak mutogatta, később aztán horrormagazinoknak küldözgette a munkáit, de csak visszautasítással találkozott. Nem csoda, Diana kifejezetten sokkoló rajzokat készített, amelyek fő motívumai a meztelenség, erőszak vagy éppen csonkítás volt, de mindez valami egészen fekete humorral keveredve.
Diana polgárpukkasztó alkotásainak háttere azért is volt nagyon érdekes, mert katolikus, vasárnaponként templomba járó családban nőtt fel. A Boiled Angels dokuban (aminek a legedás punkzenekar, a Dead Kennedys frontembere, Jello Biafra a narrátora) Diana többek között arról beszél, hogy kicsit kétszínűségnek érezte az emberek megrökönyödését az alkotásain, még ha egyébként teljesen szándékosan igyekezett is provokálni és megbotránkoztatni.
Az egyik vasárnapi mise alkalmával a pap a szertartás alatt Jézus keresztre feszítésének történetét vette elő. Azonban annyira belelendült, hogy egészen részletesen kezdett arról beszélni, hogyan tépték ki Jézus haját, vagdosták meg a testét, majd szórták be sóval, hogy aztán a végtagjaiba szögeket verve húzzák fel egy keresztre. Diana párhuzamot is von, miszerint a templomban egy vasárnapi misén teljesen belefért, hogy a pap Mel Gibson-i részletességgel számol be egy brutális gyilkosságról Isten házában, de az már nem, hogy ő aztán ezt a történetet később lerajzolja.
Később Diana egy kis segítséggel elkészítette az első fanzine-ját, majd Angelfuck néven folytatta a kiadványt. A fanzine a Misfits azonos című számáról kapta a nevét, mert egyébként Diana óriási rajongója volt a punkzenének és általában a punk attitűdnek, ami abszolút tetten érhető a munkásságán és a hozzáállásán is. A punk ugyebár mindig ellenkulturális, mindig szembe megy a trendekkel, és senkire nincs tekintettel, Diana pedig pontosan ezt csinálta a vulgáris képregényeivel, amikben tényleg volt minden belezésen és nemi erőszakon át a drogfogyasztásig.
Ráadásul a nyolcvanas évek egy kifejezetten fontos és izgalmas időszaka volt a punkzenének, amikor a hetvenes évek nihilista, hedonista, művészkedő punkját leváltotta egy jóval keményebb, politikával és ideológiákkal is átitatott, agresszívebb vonal, mint a Dead Kennedys, a Black Flag, a Minor Threat, a Bad Brains, illetve a vizuálisan is sokkoló Misfits vagy a Cramps. Ráadásul az underground képregények, fanzine-ok és a punkzenekarok kultúrköre gyakran összeért, hiszen ugyanúgy nem akarták a szülők, hogy a gyerekeik ordibáló, káromkodó, agresszív zenét hallgassanak, mint azt, hogy belezős horrorképregényeket olvassanak otthon.
Diana annyira belejött, hogy elhatározta, létrehozza minden idők legsértőbb, legdurvább, vizuálisan legvulgárisabb képregényét. Ez lett a Boiled Angels, amit először nagyon kis példányszámban (60 darabban) kezdett el árusítani, de akkora lett az igény, hogy kénytelen lett újakat nyomtatni belőle (ez 200-300 példányt jelentett). Ehhez jól jött, hogy 19 évesen egy középiskola gondnokaként dolgozott, és sunyiban a fénymásológéppel sokszorosította a rajzait.
Valahol egészen bizarr, hogy Diana egy iskolában fénymásolt olyan rajzokat, amelyeken kannibalizmus, emberkínzás, nemi és fizikai erőszak, drogfogyasztás, csonkítás és szodómia volt látható. Nem sokkal később ki is rúgták a munkájából, amikor az iskolában felejtett pár oldalt a munkáiból. Arra viszont még ő sem számíthatott, hogy a rajzai miatt belekeveredik egy sorozatgyilkosság felgöngyölítésébe. A történet szerint egy floridai rendőr egy szúróprobaszerű ellenőrzésen egy férfinél Boiled Angels-képregényeket talált, amelyben olyan gyilkosságok és csonkítások is szerepeltek, amelyek hasonlítottak egy friss bűnesetre.
1990 augusztusában brutális rablógyilkosság-sorozat rázta meg Amerikát. Egymás után öt floridai diákot raboltak ki és öltek meg, a holttesteiket pedig megcsonkították, egy esetben pedig a hulla fejét is levágták, illetve az áldozatokat sokszor „szexuálisan provokatív” pózban találták meg a rendőrök. A lefejezett áldozat fejét egy polcra helyezték úgy, mintha a saját testét figyelné. A sorozatgyilkost sokáig nem találta az amerikai rendőrség.
Az említett floridai rendőr gyanút fogott, hogy Diana rajzai és a gyilkosságok között valamiféle kapcsolat lehet, és később kiderült, hogy egy beépített FBI-ügynököt küldtek Dianára, akitől az ügynök több Boiled Angels-képregényt is vásárolt. Pontosan az utolsó kettőt, a 7. és a 8. számot, amikről azt mondta később Diana egyik ügyvédje, hogy „minden új szám durvább és sokkolóbb volt, mint az előzőek”. Nem sokkal később megjelent az FBI Diana édesanyjánál azzal, hogy a fia az egyik gyanúsított a gainesville-i sorozatgyilkosságok ügyében. A DNS-vizsgálat után hamar kiderült, hogy nem ő követte el az emberöléseket, és később a tetteit bevalló Danny Rolling azzal magyarázta a bűneit, hogy olyan hírhedt akart lenni, mint Ted Bundy. Mike Diana neve még csak említés szintjén sem merült fel.
Mindeközben egy álruhás rendőr magát Diana-rajongónak kiadva kért újabb és újabb képregényeket a férfitől levélben, hogy tíz levélváltás után a posta már az értesítőt hozza arról, hogy Diana ellen obszcenitás miatt hatósági eljárás indult. A dokumentumfilmben van egy megszólaló, aki szerint azután szállhattak rá a hatóságok Dianára, hogy Kanadában a bíróság lesöpörte az asztalról Mark Laliberte ügyét, akit hasonló okok miatt próbáltak börtönbe csukni.
A karikaturistának szerencséje volt, mert az ügyét felkarolta az 1986-ban alapult Comic Book Legal Defense Fund, egy olyan nonprofit ügyvédi szervezet, amely kifejezetten a képregényalkotók- és kiadók alkotmányos jogait képviselte, és állták Diana 10 ezer dolláros ügyvédi költségeit. A vád az volt vele szemben, hogy egy tiniknek szóló horrorfilm az erőszakot gusztustalan módon mutatja csak be, de nem ábrázol szexualitást offenzíven, ellenben Diana rajzaival. Az 1973-as Miller vs. Amerika perre hivatkoztak, ahol az amerikai legfelsőbb bíróság úgy állapította meg a törvénysértő obszcenitást, hogy olyan sértő, durva alkotás, amely nem rendelkezik művészeti, irodalmi, politikai vagy tudományos értékkel.
A tárgyaláson az esküdtszék tagjai láthatóan megdöbbentek, és többek rosszul lettek, amikor Diana képregényeit mutogatták és olvasták fel, Diana pedig azzal védekezett, hogy egyáltalán próbálja már meg neki meghatározni valaki, mi számít művészetnek. Az egyikük a hímzést említette. Ráadásul behívtak egy pszichológust, aki szerint egyes embertípusokban aggasztó folyamatokat indíthatnak be ezek a művek, a szövetségi védőügyvéd pedig azzal érvelt, hogy ha nem állítják meg Dianát, ő is sorozatgyilkossá válhat, vagy inspirálhat erőszakos cselekedetre másokat. A védőügyvéd egyértelmű párhuzamot vont Rolling gyilkosságai és Diana munkássága között, illetve megemlítette, hogy annak idején Ted Bundy is a pornográfiát hibáztatta gyilkos hajlamai kialakulása miatt. Mike Diana az 1994-es per idején egyébként még mindig csak 25 éves volt.
Az ügy kulcsszereplője Pinellas megye (itt lakott a Largo nevű településen Diana) ügyésze, Stuart Baggish volt, aki egészen messze ment a tárgyalás során. Egyrészről az esküdtszék segítségével megakadályozta, hogy Diana megmutassa az underground képregénygyűjteményét, amivel bebizonyította volna, hogy semmi olyat nem csinált, amit mások ne tettek volna évtizedek óta. Másrészről elmondta, hogy Diana művészete „lehet, hogy belefér a San Franciscó-i fürdők és a New York-i drogtanyák világának devianciájába, de Pinellas megye ebből nem kér”.
Az egy hétig tartó tárgyaláson végül a floridai bíróság bűnösnek találta Mike Dianát obszcenitásért. Ezzel ő lett az amerikai történelem első alkotóművésze, akiről kimondta a bíróság, hogy az alkotásaival bűncselekményt követett el.
Az ítélet ellen nemcsak Diana, hanem az Amerikai Állampolgári Jogi Szövetség is tiltakozott. Azzal érveltek, hogy Diana rajzai establishmentellenes és politikai témákat is tartalmaznak, például amikor pedofil papokat és ürülékkel bekent keresztet ábrázolt, vagy amikor két tükörtojást rajzolt a Bibliára azzal a szöveggel, hogy „ilyen az agyad, ha vallásos vagy”. Ez alapján Diana munkássága nem meríti ki az obszcenitás 1973-as törvényi definícióját. Egyébként Diana később rendőrállamként hivatkozott a környékre (a családját úgy lakoltatták ki a házukból, hogy mindössze egy héttel korábban figyelmeztették őket, mielőtt ledózerolták az épületet), és arra panaszkodott, hogy a gainesville-i sorozatgyilkosság miatt elterelték az esküdtszék figyelmét a lényegi pontokról.
Dianát négy napig börtönben tartották, és óvadék ellenében sem szabadulhatott, amit főleg gyilkosok és kábítószer-kereskedők esetében szoktak csak alkalmazni. Baggish két év letöltendőt akart Dianának, de végül három év felfüggesztettet, háromezer dollár bírságot és közel 1300 óra közmunkát kapott, illetve előírták neki, hogy szigorúan kerülnie kell a kiskorúakat. Emellett pszichológiai vizsgálatra kötelezték, el kellett végeznie egy „etika az újságírásban” képzést, illetve számítania kellett arra is, hogy a hatóságok és az Üdvhadsereg (!) bármikor megjelenhet nála házkutatásra, és lefoglalhatják a nekik nem tetsző rajzait és írásait. Több civil szervezet mellett képregényesek is Diana védelmére keltek, a legismertebb közülük Neil Gaiman, aki támogatásáról biztosította az elítélt férfit, és beszélt a róla készült dokumentumfilmben is.
Dianát három esetben találták bűnösnek, de mindenért fellebbezett, egy esetben pedig igazat adott neki a bíróság. New Yorkba költözött, és végül ott töltötte le a próbaidejét. Mivel New York államban az obszcenitás csak szabálysértésnek minősül, elég volt levélben bizonyítania, hogy nem sántikál rosszban, és elvégzett egy újságírói etika kurzust a New York Egyetemen. Talált magának egy új pszichológust (az előző indokolatlanul magas órabérrel próbálta megkopasztani), aki teljesen normálisnak találta őt, és ezt jelezték a floridai bíróságnak is, ahol viszont letartóztatást helyeztek kilátásba ellene, mert megszegte a feltételes szabadlábra helyezését, miután felmondott az a hatósági alkalmazott, akinek azt kellett ellenőriznie, hogy Diana ne rajzolhasson semmit.
A floridai Tampa Bay Times részletesen írt arról, hogy Dianának az év eleji ítéletig megkeserítette az életét az, hogy gyakorlatilag el kellett menekülnie a floridai Pinellas megyéből egy precedens értékű bírói ítélet miatt New Yorkba, ahol meg annyira enyhének kezelték az ügyét, hogy nem tartatták be rendesen vele a feltételes szabadlábra helyezésének követelményeit. Emiatt 1998-ban elfogatóparancsot adtak ki ellene, amit egészen 2020 februárjáig nem tudtak megvalósítani. Így fordulhatott elő, hogy
26 év után, 2020 februárjában szüntették csak meg a férfi ellen a feltételes szabadlábra helyezést.
Diana egyébként több alkalommal is beszélt arról, hogy kifejezetten félt a rendőröktől, a külföldi utazásai során pedig mindig gondja akadt a határon hazafelé, és soha nem utazhatott haza Floridába, mert félő volt, hogy letartóztatják. Az őt védő ügyvédek, ismerősök és civil szervezetek szerint egész egyszerűen túlfújta a média, a helyi hatóságok és a közhangulat az ügyet, miközben csak arról volt szó, hogy egy kisvárosi huszonéves srác pár száz példányos, botrányosan durva és obszcén képregényeket árul egy egészen szűk kultúrkörön belül, főleg levélpostával.
A Boiled Angels előzetese:
Diana New Yorkban folytatta a munkásságát, több kiállítása is volt, online boltot üzemeltet, ahol többek között a Boiled Angel mind a nyolc számát meg lehet venni. Néha albumborítókat tervez egy anti-republikánus meleg grindcore zenekarnak, és nemrég a berlini garázsrocker King Khannak is készített egy lemezborítót, amin Donald Trump, Jeffrey Epstein és Harvey Weinstein fejei és péniszei vannak karókra tűzve egy lángoló Hollywood felirat előtt.
Mike Diana esete azért különleges, mert azok, akik börtönbe akarták zárni a felháborító rajzai miatt, elérték, hogy az évek során akkora kultusz alakuljon ki körülötte, hogy New Yorkba menekülve, az internetes korszak eljövetelével sokkal több emberhez jussanak el az alkotásai, mintha még mindig postán küldené 5 dollárért a fénymásolt fanzine-jeit. Arról nem is beszélve, hogy a kor is utolérte ezt a nagyon vulgáris, egyáltalán nem PC, de nagyon vizuális fekete humort, és az emberek tűréshatára is kitolódott. Elég Joan Cornellá vagy a Cyanide and Happiness képregényeit, a Cards Against Humanity társasjáték népszerűségét, vagy akár a South Park egy-egy durvább epizódját megnézni. A Cartoon Network az Adult Swimmel meg egy komplett alcsatornát csinált felnőtt animációknak, ahol hasonló vécéfirka szintű trágárságok is előfordulnak.
(A The Trial of Mike Diana című. dokumentumfilm az Amazon Prime-on és a Vimeón is elérhető. De tényleg csak saját felelősségre, mert egyes durva képregényeket külön is feldolgoznak benne.)
