A világ első korhatáros rajzfilmjében gruppenszexelő macskák és náci nyuszik is voltak

Ma már persze jóval többen tudják, hogy a Bolondos dallamoktól a South Parkon át a legvéresebb japán animékig, rengeteg animációs film készül kifejezetten felnőtt témákból kifejezetten felnőtteknek. Elég csak a ‘90-es évek nagy port kavart balhéjára gondolni, amikor szülői és gyerekvédelmi szervezetek hatalmas botrányt csaptak, amiért az RTL Klub kora délután sugározta a meglehetősen erőszakos, de a fiatalok körében baromi népszerű Dragon Ballt. Azt viszont kevesen tudják, hogy a világ első hivatalosan is 18 pluszos besorolású animációs filmjét 1972-ben mutatták be Amerikában, és máig nem készített független stúdió olyan rajzfilmet, ami akkora bevételt termelt volna, mint a Fritz, a macska.

Maga a karakter Robert Crumb képregényrajzolótól származik, aki a ‘60-as évektől kezdve publikált rövid, pár paneles képregényeket egy emberszerű macskáról, aki más emberszerű állatokkal teli városban él. Fritz egy igazi szélhámos, aki imádja a szabadságot, a szórakozást és a szexet, és a karakternek hamar kialakult egy kultikus rajongótábora, köszönhetően az 1954-ben bevezetett Comics Code Authoritynek (CCA). Az Amerikai Képregény Egyesület azért vezette be a CCA-t, mert egyre többen szólaltak fel az amerikai közvéleményben az ellen, hogy felnőtt, obszcén, erőszakos vagy pornográf tartalmak jelentek meg bizonyos képregényekben, amelyek szerintük közrejátszanak a kiskorú bűnözés megerősödésében. Rengeteg kiadó emiatt úgy döntött, hogy nem gyártanak többé például horror tematikájú képregényeket, és létrejött Amerikában az underground képregények műfaja, amelyeket nem lehetett hivatalos helyeken megvásárolni. Sokszor kézről kézre jártak, de legalább nem kellett megfelelniük az évtizedeken át gyűlölt etikai kódexnek.

Ebben az underground körben lett népszerű Fritz, a macska, és végül a legendás Mad magazint szerkesztő Harvey Kurtzman intézte el, hogy a karakter bekerüljön a Help! magazinba. Az első rajzában Fritz hazavitt randiról egy másik macskát, meztelenre vetkőztette, ráfeküdt, majd elkezdett bolhákat szedegetni a lánymacska bundájából. Kurtzman állítólag annyit írt vissza Crumbnak, hogy

Kedves R. Crumb! A kiscicás rajzaidat remeknek találtuk! Már csak az a kérdés, hogy küldjük ezeket nyomdába anélkül, hogy börtönbe kerülnénk?

A képregényeknek olyan komoly követői bázisuk alakult ki underground és ellenkulturális körökben, hogy egyszer csak egy Ralph Bakshi nevű ürgéhez kerültek rajzok, aki Steve Krantz producerrel megbeszélte, hogy animációs filmet csinálnak belőle. Crumb nagyon nem hajlott az ötletre, de Krantz végül Crumb feleségén keresztül megszerezte a szükséges aláírásokat és jogokat ahhoz, hogy elkészülhessen a Fritz a macskáról szóló egész estés animációs film.

Ahogy itthon és a világ más pontjain is, Amerikában is vannak olyan szervezetek, amelyek megnézik a megjelenés előtt a filmeket, és döntenek arról, az adott alkotás milyen korhatáros besorolást kap. Ez azért fontos, mert minél magasabban van a korhatár, annál kevesebb bevétellel tud számolni egy stúdió, hiszen kiesnek a gyerekek és a fiatalok, amikor eladják a jegyeket a moziba.

A Fritz esetében meg is történt, amire számítani lehetett: az Amerikai Mozgókép Szövetség a legszigorúbb, X jelzésű besorolást adta Bakshi animációs filmjének, ezzel elmondhatták magukról, hogy övék a világ első hivatalosan is 18 pluszos besorolású „meséje”. Nemcsak elmondták, hanem Krantz nagyon tudatosan erre építette a komplett marketingstratégiát is: az volt a filmplakáton a szlogen, hogy „He’s X rated and animated”, vagyis „18+ besorolású és animált”, amihez hasonlót még biztosan nem láthattak az amerikaiak. De van olyan plakát is, ahol a szlogen mellett van egy még nagyobb szlogen, miszerint

„nem véletlenül kaptunk 18 pluszos besorolást, baby!”.

Krantz számítása bejött, több mint 100 millió dolláros bevételt termelt a film világszerte, és máig nem tudott náluk több pénzt bezsebelni egy független stúdió sem korhatáros rajzfilmért, pedig azóta eltelt majdnem ötven év. Bakshinak az volt a célja a 700 ezer dollárból készülő projekttel, hogy megfelelő alternatívát adjon a mozikat már akkor is domináló Disney-vel szemben, és megmutassa, hogy az animáció nemcsak gyerekmese lehet, hanem komoly történeteket is be lehet vele mutatni. Az más kérdés, hogy Fritz esetében a komoly történet a ‘60-as évek amerikai ellenkultúrájának és baloldali politikájának parodizálása volt, és a filmben olyan dolgokat mutattak, mint a gruppenszex, a füvezés vagy az orgiák, de szerepel benne rendőri brutalitás és nemi erőszak is.

Bakshit és Crumbot is rengeteg kritika érte az olyan dolgok miatt, hogy a rendőröket disznóként ábrázolja a film, a feketéket varjúként, a nőket meg gyakran csak szexuális eszközként. De van a filmnek egy olyan jelenete is, hogy Fritz annyira betép a fűtől, hogy lerohan az utcára forradalmat szítani, amelynek köszönhetően zavargások törnek ki. Vagy az, amikor Fritz egész egyszerűen a semmi közepén hagyja a tanácstalan barátnőjét, hogy aztán elrobogjon egy metamfetaminfüggő, náci motorossal. Majd később Fritz kénytelen végignézni, ahogy náci motoros és társai megvernek, megkötöznek és megerőszakolnak egy nőt, aki egyébként a motoros barátnője. A filmnek pedig úgy lesz vége, hogy a korábbi orgia három női szereplője megjelenik Fritz kórházi ágyánál, hogy ismét szexeljenek. Ez így leírva öncélú polgárpukkasztásként hathat, és van is benne igazság,

de Bakshi egyszerre mutatott rá az akkori Amerika bigottságára, a politikai képmutatásra, a társadalmi egyenlőtlenségekre, a hatósági túlkapásokra és arra, hogy miért hülyeség a szexet tabuként kezelni.

Crumb egyébként nem volt elégedett a filmmel, és szerinte Bakshi sokkal betegebb karaktert csinált Fritzből, mint amilyen az eredeti. Nem tetszett neki a főhős folyamatos szexmániája és az sem, hogy a film látványosan elítéli a szélsőbalos eszméket. Különösen Fritz legutolsó monológja akasztotta ki, amelyben többek között a Beatles The End c. számából idéz, ami szerinte egyenesen fasiszta felhangot kap a kontextusából kiragadva. Ez azért is erős kritika, mert Bakshi az izraeli Haifában született zsidó szülők gyermekeként. De Crumb itt nem állt meg, egy ideig levetette a nevét a stáblistából, majd 1972-ben publikálta az utolsó Fritz-képregényét, amelyben a filmben is fel-felbukkanó exbarátnője belever egy jégcsákányt a főhős fejébe, mert elege lett Fritz nyílt szexizmusából. Bakshi és Crumb között annyira megromlott a viszony a film miatt, hogy Crumb jelezte, nagyon nem szeretné, ha más karakteréhez is hozzányúlnának, és évekig üzengettek egymásnak a sajtón keresztül.

Pedig végül hozzányúltak, méghozzá a Fritz, a macska kilenc élete című folytatásban 1974-ben. A producer maradt Krantz, de se Bakshi, se Crumb nem adta a nevét a folytatáshoz. A folytatás közel sem lett akkora siker, ráadásul itt már beszállt a Warner Bros. a forgalmazásba, ami miatt lejjebb kellett tekerni a durvább részeket. Mind Bakshi, mind Crumb elhatárolódott a produkciótól, és soha többet nem nyúlt senki Fritz, a kanos, drogos, szexmániás, szélhámos macska történetéhez.

Crumb folytatta a képregényeit, zenei karrierbe kezdett, illetve lemezborítókat rajzolt többek között a Grateful Deadnek is. Később Dél-Franciaországba költözött, majd 2015-ben a baloldali Libération magazin felkérte, hogy rajzoljon valamit a Charlie Hebdo-mészárlás emlékére. Crumb „Egy gyáva karikaturista” című alkotásán saját maga látható, ahogy a szőrös férfi feneket ábrázoló rajzot tart maga elé azzal a felirattal, hogy „Mohamid szőrös segge”. Az egyik szövegbuborékban aztán megjegyzi, hogy ez a Kaliforniában élő producer barátjának, Mohamid Bakshinak a feneke. Annak idején a Charlie Hebdo szerkesztőségét azért mészárolták le muszlim terroristák, mert Mohamed prófétáról készítettek karikatúrát, akinek bármiféle ábrázolását tiltja az iszlám.

Crumbhoz hasonlóan szép karriert futott be Ralph Bakshi is, aki már Fritz előtt dolgozott például az 1968-as Pókember-rajzfilmsorozaton is. 1973 és 1983 között számos, később kultikussá váló animációs filmet készített (Coonskin, Heavy Traffic, American Pop, Fire and Ice), köztük az első Gyűrűk Ura-adaptációt 1978-ban. Bakshit ma már a felnőtt animáció atyjaként és meghatározó alakjaként emlegetik, de soha nem sikerült a Fritz után igazán betörnie a mainstreambe. Annak ellenére sem, hogy ő rendezte az 1992-es Huncut világ (Cool World) című filmet, amelyben egy illusztrátor és egy detektív csapdába esnek előbbi rajzolt világában. A film óriási bukás lett, a 28 millió dolláros büdzsé felét se hozta vissza bevételben, pedig szerepelt benne az akkor még a sztár státusztól messze álló Brad Pitt, illetve Kim Basinger is.

Steve Krantz 1973-ban még együtt dolgozott Bakshival a Heavy Traffic című animációs filmjén, de később B kategóriás horrorfilmeknek, vígjátékoknak és tévésorozatoknak lett a producere. A ‘90-es években már csak tévéfilmeken dolgozott, majd 83 éves korában elhunyt tüdőgyulladás miatt.