A tévéműsor, amitől egy ország összecsinálta magát

Ami a cseheknél az Olajfaló, az amerikaiaknál az Ideglelés, nálunk pedig Az igazi Mao, az a briteknél a Ghostwatch, azaz egy teljesen fikciós, de abszolút hihetően előadott tévéműsor/dokumentumfilm, ami egyetlen egyszer, 1992-ben ment le a BBC műsorán. Azóta nem merték leadni.

A Ghostwatch Stephen Volk író fejéből pattant ki, aki szeretett volna egy hatrészes minisorozatot készíteni egy szellemjárta házról. A koncepció sokat változott, míg megszületett a megoldás: egy tévéműsornak, pontosabban a stúdió és egy élő bejelentkezés kombinációjával készített másfél óra, aminek során a nézők végignézhetik, ahogy a BBC stábja megpróbálja kinyomozni, valóban szellemek járnak-e az Early-család házában.

Ha valaki lemaradt a stáblistáról, a csatorna beharangozójáról, vagy az egyik nyomtatott tévéújság címlapjáról, illetve nem figyelt arra, hogy ilyenkor amúgy általában drámák szoktak menni a BBC-n, nem pedig ilyesmi riportműsorok, ráadásul eltekintett attól, hogy éppen Halloween van, annak teljesen működhetett az illúzió. A Ghostwatch pontosan úgy nézett ki, mint egy korabeli tévéműsor, amit azzal fejeltek még meg az alkotók, hogy valódi, a BBC képernyőjéről ismert, megbízható arcokat kerestek meg. A stúdióból Michael Parkinson jelentkezett be, aki mondjuk annyira volt megbízható figura, mint Vágó István. Az állítólagos szellemház egyik riportere Sarah Greene volt, aki amúgy gyerekműsorokat vezetett a tévében, a való életbeli férje a stúdióból követte az eseményeket. Egy másik riporter a Vörös törpe című sorozatból ismerhető Craig Charles volt. Az ismert arcokat pedig olyan, szakértőket játszó színészek alakították, akikre senki nem mert gyanakodni a sok ismerős között.

A Ghostwatch felépítése megdöbbentően hatásos még mai szemmel is. Pontosan úgy működik, mintha egy paranormális történésekről szóló magazinműsor lenne, ahol szakértők beszélnek a stúdióban és a helyszínen, az utóbbiról pedig néha bejelentkeznek élőben is. Természetesen mindent előre felvett a stáb, de ez a brit tévézés professzionalizmusát ismerve fel sem tűnik, hogy nem spontán beszélnek a szereplők. Az illúziót még tovább erősíti, hogy megadtak egy telefonszámot, ráadásul a BBC megszokott, állandóan használt betelefonálós számát, amit lehetett hívni a műsor közben. Az eredeti tervek szerint ha sikerült volna kapcsolni a számot, a hívók végighallgathattak volna egy üzenetet arról, hogy a műsor nem igazi.

De ez nem sikerült sokaknak, ugyanis a húszezer telefonáló túlterhelte a BBC telefonközpontját, ezért szinte mindenki foglaltat kapott. Nyilván az is hajtotta az embereket, hogy a műsor bizonyos pontján kapcsolták a telefonokat, és tényleg olyan volt, mintha lehetne beszélgetni Michael Parkinsonról a szellemekről. Természetesen ezeket is előre felvették.

Jobbra a műsorvezető, Michael Parkinson. Kép: Archive.org

És mi történik a Ghostwatchban? Mivel az egészet ingyen és bérmentve meg lehet nézni az interneten, ezért nem akarom feltétlenül elmondani. Annyit el merek, hogy tökéletesen játszik a műfaj hagyományaival, és a kor technikai adottságaival. Ilyenkor még sehol nem voltak a found footage horrorok, nem volt még digitális műsorrögzítés, ha valaki látott vagy mondott valamit, ami furcsának tűnt, nem lehetett visszatekerni. Így vagy láttuk a furcsa szellemet tükröződni valahol, vagy nem.

Mert igen, volt furcsa tükröződő lény, azaz Mr. Pipes, a ház saját bejáratú poltergeistja, akinek a háttértörténete a Ghostwatch során bontakozik ki, a tetteiből pedig egyre többet és többet látunk a műsor folyamán, egészen a hátborzongató végkifejletig. Mindezt videokamerákra, igazi tévés személyiségekkel elképzelve. Képzeljük el azt, hogy mondjuk 1997-ben Jónás Rita, Csonka András és Klauszmann Viktor elmennek egy élő tévéműsorban érdekes túraútvonalakat keresni, és rábukkannak egy sátánista rituáléra a Börzsönyben, ahol éppen Baphometet próbálják megidézni. Valami ilyesmi lehetett élőben látni a Ghostwatchot, és ahogy az alkotók 25 évvel később elmesélték, történtek cifrább dolgok is közben.

Stephen Volk író például azt mondta a BBC-nek, hogy úgy tudja, három terhes nőnél is megkezdődött a szülés a műsor közben. Egy pap betelefonált a tévéhez, mondván hogy tisztában van azzal, hogy nem igazi, amit lát, de biztos benne, hogy a BBC most démoni erőket idézett meg. A tévé több ezer panaszt kapott (rengetegen érezték azt, hogy átverték őket), de a pszichológiai hatása még súlyosabb volt: a 18 éves Martin Denham öngyilkos lett öt nappal a műsor után, a búcsúlevelében szellemekről írt.

A szülei a BBC-t hibáztatták, az esetet kivizsgálta a médiahatóság, és megállapították, hogy a csatornának kötelessége lett volna nemcsak utalni arra az átverésre, aminek alávetette a nézőket. 1994-ben megjelent egy tanulmány, amiben két brit gyerek esetét vizsgálták, mindkettőjüket a Ghostwatch traumatizálta.

Ahogy már írtam, az utóhatása miatt a BBC sosem ismételte meg a Ghostwatchot, sokáig csak DVD-n lehetett megnézni, illetve a horrorfilmekre specializálódott amerikai streamingszolgáltatón, a Shudderen. Itthon az Archive.org-on érhető el. A hatása pedig letagadhatatlan, nélküle nem létezne az Ideglelés, a Parajelenségek-filmsorozat, a két Unfriended, és a temérdek, különböző minőségű, de halálosan komolynak szánt szellemvadász műsor az ismeretterjesztő tévékben.

(Források: BBC, Syfy, Bleeding Cool, Metro)

Iratkozz fel a Telex hírlevelére!

Belső infók, tartalomajánlók a szerkesztőktől, csodálatos digitális apróságok!

Feliratkozom