A náci luxusjacht, aminek a vécéje lett a leghíresebb relikviája

2020. október 16. – 04:39

frissítve

A náci luxusjacht, aminek a vécéje lett a leghíresebb relikviája

Másolás

Vágólapra másolva

Horthy Miklós is használhatta egykor, amikor Hitler vendége volt egy avatóünnepségen. A hajó vécéje még évtizedekkel később is működött, de a fedélzetről más furcsaság is került múzeumba.

1935-ben bocsátották vízre a Grille nevű jachtot, ami náci elitet, többek között Adolf Hitler kényelmét hivatott szolgálni, na meg erőt demonstrálni. Méretében ez volt akkoriban a világ legnagyobb jachtja a maga 135 méteres hosszával – a nácik ezzel a hajóval felsőbbrendűségüket igyekeztek jelezni. Egy ekkora hajóhoz személyzet is kellett dögivel: közel 250 fős legénységgel üzemelt a Grille.

Egy alkalommal Horthy Miklós, Magyarország kormányzója is járt rajta, amikor Hitler 1938 augusztusában meghívta az Eugen csatahajó felavatására. Miután a háború kitört, igyekeztek hasznosítani a jachtot, és aknák telepítését végezte, majd volt egy kisebb balesete, amikor egy másik német hajóval ütközött. Járőrözésre is használták, aztán később Norvégiában állomásozott, az Északi-tengeren bevetett tengeralattjárók mozgását a fedélzetéről irányították. Egy fontos történelmi esemény is fűződik a nevéhez, ugyanis Karl Dönitz 1945. május 1-jén ezen a hajón jelentette be Hitler halálhírét, és ezek után huszonhárom napig a Német Birodalom vezetője volt.

Horthy Miklós látogatása Hitlernél 1938. augusztus 23-án BerlinbenFotó: Roger-Viollet / AFP
Horthy Miklós látogatása Hitlernél 1938. augusztus 23-án BerlinbenFotó: Roger-Viollet / AFP

A Grille a háború után többször gazdát cserélt, egy időben egy libanoni hajózási cég tulajdonában volt, majd 1947-ben került az Egyesült Államokba, ahol New Yorkban állt egy darabig, és kisebb turistalátványosság lett, miután híre ment, hogy ki használta korábban a hajót. Pár évvel később egy Harry Doan nevű férfi New Jersey-i kikötőjében végezte, aki igyekezett hasznot húzni belőle, ha már a kezei közé került, és sutyiban 25 centes túrákat vezetett Hitler egykori jachtján. Azt viszont nem akarta, hogy neonáci zarándokhellyé váljon, ezért végül a Grille szétszerelése mellett döntött. Hamar szét is kapták a hajót Doan egyik telepén. Ez időtájt bukkant fel az egyik ismerőse, Sam Carlani, hogy szüksége lenne egy vécére az autószerelő műhelyébe, Doan pedig jelezte, hogy nála éppenséggel van is egy elfekvőben, és felajánlotta a názi luxusjacht egyik toalettjét.

A híres vécé az autószerelő műhelybentoilet-guru.com
A híres vécé az autószerelő műhelybentoilet-guru.com

Naná, hogy idővel a nácivécé is attrakció lett, és sokan csak azért utaztak el a New Jersey-i műhelybe, hogy megnézzék. A Time magazin rendkívül hiánypótló top 10 leghíresebb vécéjének listájára is felkerült. Legutóbb az Atlantic 2014-ben járt utána, hogy mi lett Hitlerék extoaelettjével, és ugyan az autószerelő műhely tulajdonost váltott, de a vécét megtartották, és még mindig működött. Egyébként nem ez volt az egyetlen furcsa tárgy, ami az egykori Grille fedélzetéről relikvia lett: egy vérátömlesztéshez használt felszerelés például egy leedsi múzeumba került.

Felhasznált források: The Atlantic, Tabletmag, Time

(Borítókép: A Grille nevű jacht – Fotó: Német Szövetségi Archívum / Wikipedia)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!