2020. szeptember 30. – 14:00
frissítve
A Föld legmagasabb pontjára Edmund Hillary új-zélandi hegymászó és Tendzig Norgaj serpa jutott fel először 1953. május 29-én. Ezt talán mindenki tudja, de az már kevésbé ismert tény, hogy ők ketten voltak azok is, akik először levizelték a 8850 méter magas hegycsúcsot.
Tettük mögött nem kell semmilyen szakrális motivációt vagy hegymászóbabonát keresni, egyszerűen ott jött rájuk a szükség, és biztonságosabbnak látszott a csúcson elvégezni a dolgukat, mint egy meredek, kicsúszásveszélyes hófalon. Amikor felértek a csúcsra, Tendzing csokit és kekszet ásott el a hóba, hogy buddhista hite szerint így adózzon az isteneknek, míg Hillary egy barátja kérésére egy feszületet nyomott a hóba a világ tetején. Ezután nem sokkal vizelte le a két hegymászó az Everestet. Ez nem csak legenda, maga Hillary írta le az esetet Pillantás a csúcsról című önéletrajzában.
„Még indulás előtt figyelmeztetett az expedíciónk orvosa, dr. Griffith Pugh, hogy egy bizonyos magasság fölött a dehidratáció jelenti az egyik legnagyobb veszélyt. Hogy ezt elkerüljük, Tendzing és én az előző éjjel rengeteg forró citromos italt készítettünk magunknak, és meg is ittuk mindet. Ennek köszönhetően mindketten pattanásig feszülő hólyaggal értünk fel a csúcsra. Miután mindketten megadtuk – ki így, ki úgy – a világ legmagasabb hegyének járó tiszteletet, más választásunk nem lévén, levizeltük.”
A Hillary által említett Pugh doktor több hegymászó expedícióban is részt vett az 1950-es és 1960-as években. A brit fiziológus azt vizsgálta, hogy milyen hatással vannak az emberi szervezetre a magashegyi körülmények, az oxigénszegény állapot és a hideg. Terepi és laboratóriumi akklimatizációs kísérleteket egyaránt végzett, részt vett az oxigénkészülékek fejlesztésében, kiszámította, hogy a mászóknak mennyi oxigénre van szükségük 8000 méter feletti magasságban, előírta, hogy alvás közben is használják a palackokat, hogy valóban pihentető legyen az alvás. A mászók energiaigényét és az ehhez szükséges táplálkozást is felmérte.
A folyadékpótlásra is nagy gondot fordított, mert magaslaton a folyadékháztartás is megborul. Nagy magasságban a szervezet automatikus reakciója a bő vizeletürítés néhány napig, de a vízveszteséget fokozza a kevés oxigén miatt fellépő szapora légzés is. Pugh 1953-ban úgy számolt, hogy csak a tüdő napi 1,5 liter folyadékveszteséget okoz extrém magasságban, de ez a mennyiség nagyobb is lehet fokozott fizikai megterhelésnél. Pough ezért írta elő Hillaryéknak a citromos ital fogyasztását, de hiába ittak meg belőle 2-2 litert a csúcstámadás mindkét napján, még napokkal később is kiszáradt állapotban voltak. A tudós szerint egy hétórás mászásnál 3-4 liter folyadékot kell bevinni.
Pugh 1960-61-ben hónapokra a Himalájába költözött a Silver Hut (Ezüstkunyhó) expedíció kedvéért. Míg Hillary jetik után kutatott, Pugh egy körülbelül 6000 méteres magasságban felállított fémcsőben – ez volt az Ezüstkunyhó – végezte kísérleteit, aminek végső konklúziója az lett, hogy kellő akklimaticióval az Everest oxigénpalack nélkül is megmászható. Ezt végül 1978-ban Reinhold Messner és Peter Habeler be is bizonyította, de róluk nem tudjuk, mennyire feszítette őket a hólyagjuk.
(Borítókép: Tenzing Norgay and Edmund Hillary a Mount Everest megmászása után. Forrás: tenzing-norgay-trekking.de / Wikimedia Commons)
