Fact-check: Tényleg kevesebb fizetést kaptak egyes tanárok, ahogy Takács Péter állítja?

Takács Péter, a Fidesz országgyűlési képviselője október elején arról posztolt a Facebookon, hogy a Tisza-kormány a teljesítményértékelés után járó juttatás elvételével csökkentette a tanárok fizetését, és így a tanárok változatlan óraszám mellett kevesebb pénzt kaptak szeptemberre, mint korábban.
„A tanárok értetlenül állnak a fizetési csekk fölött – nem ezt ígérték nekik. A napokban számfejtették az iskolák a CSÖKKENTETT tanári fizetéseket, ugyanis a Tisza elvette a teljesítményértékelés (TÉR) után járó juttatást”
– írta.
A posztjában idézett egy emailt, amit állítása szerint a pedagógusok kaptak a kormánytól. Ebben a levélben az áll, hogy a kormány 2026. augusztus 31-ével eltörölte az iskolai finanszírozásból a TÉR-t, így az idei tanévben az már nem része az illetménynek.
Bejegyzését nem sokkal később frissítette:
„azt az információt kaptam, hogy szerencsére nem minden fenntartónál jelentkezett ez a probléma. Az azonban megengedhetetlen, hogy változatlan óraszám mellett csökkenjen egy tanár fizetése. Amíg ilyen előfordul – márpedig több helyen megtörtént! – akkor Lannert Juditnak tennivalója van.”
Volt hiba, de már elhárították
Az ügyben megkerestük az Oktatási és Gyermekügyi Minisztériumot (OGYM) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetét (PDSZ), hogy mit tudnak mondani Takács állításáról.
Az OGYM szerint nem felel meg a valóságnak, amit Takács Péter állít, a minisztérium szerint a kormány nem vett el 33 milliárdot a pedagógusoktól, mint ahogy a Fidesz állítja, és nem csökkentette a fizetésüket. A válasz alapján egy anomália miatt kaptak néhányan kevesebb fizetést. Azt írták, hogy a Klebelsberg Központ szerint „négy tankerületi központban, összesen kilenc pedagógus esetében adminisztrációs hiba miatt szűnt meg a teljesítményértékeléshez kapcsolódó illetményemelés”.
„A hibák kijavítása folyamatban van: három pedagógus már megkapta a kinevezésmódosítását, a további hat érintett hétfőn veheti át azt. Az elmaradt illetménykülönbözetet hat pedagógusnak már kifizették, a fennmaradó három esetben hétfőn történik meg a kifizetés”
– írták hétvégi válaszukban.
Megjegyezték, hogy ettől az összesen kilenc pedagógust érintő hibától függetlenül néhány pedagógus augusztusi és szeptemberi fizetése között valóban lehetett eltérés, de ebben semmi újdonság nincs. A minisztérium szerint itt sem illetménycsökkenésről van szó, „hanem a távolléti díj számításának már 2024. január 1-je óta alkalmazott szabályairól, amelyeket még az előző kormány vezetett be. A pedagógusok szabadságának idejére járó távolléti díj megállapításakor a korábban kifizetett többlettanítási óradíjakat is figyelembe kell venni. Emiatt egyes pedagógusok augusztusban magasabb összegű kifizetésben részesülhettek, mint szeptemberben, amikor már a szokásos havi illetményüket kapták.”
Szóval volt tanár, aki október elején kevesebb fizetést kapott, de nem azért, mert a kormány csökkentette volna a fizetésüket. Kilencen egy adminisztrációs hiba miatt, ami már megoldódott, néhányan pedig egy 2024 januárja óta alkalmazott szabály miatt, ami a szabadság alatt kapott távolléti díj számítását befolyásolja. A minisztérium hangsúlyozta, hogy nem csökkent az alapilletményük, és később sem kapnak alacsonyabb illetményt.
Nincs fizetésmegvonás, de még nem hibátlan a rendszer
A PDSZ válaszából is kiderült, hogy tudnak róla, hogy néhány tanár alacsonyabb illetményt kapott, de a TÉR megvonása nem befolyásolta a pedagógusok fizetését.
„Ennek azonban semmi köze nincs a teljesítményértékelési rendszer (TÉR) megszüntetéséhez. Aki a TÉR alapján korábban magasabb illetményt kapott, annál ez az illetmény beépült az illetményébe, azt a TÉR megszüntetése miatt nem lehet csökkenteni”
– válaszolták.
A PDSZ szerint a probléma inkább az, hogy az életpályáról szóló új törvény nem biztosít valódi bérgaranciát. Mivel nincs garantált illetmény, hanem sávok vannak, előfordulhat, hogy egy intézményt váltó tanár, aki korábban a sáv tetejét kapta, az új helyen már csak a minimumot fogja. Hasonló a helyzet a megbízási díjakkal is: lehet, hogy egy osztályfőnök korábban a minimumnál magasabb összeget kapott az extra felelősségért, de nincs garancia arra, hogy a következő évben nem a jogszabályi minimumot kapja majd.
„Vagyis nem arról van szó, hogy a TÉR megszüntetése miatt csökkent volna a pedagógusok bére. A TÉR alapján megállapított illetmény nem tűnik el a rendszer megszüntetésével. Arról van szó, hogy a jelenlegi illetményrendszer nem garantálja, hogy egy pedagógus azonos munkavégzés és azonos óraszám mellett hosszú távon ugyanazt az illetményt kapja, illetve hogy egy új jogviszony létesítésekor a korábbi illetménye megmaradjon” – írták.
A szakszervezet szerint nem a TÉR visszaállítása vagy megszüntetése körüli vita a megoldás, hanem a valódi bérgarancia megteremtése. „Takács Péter bejegyzése szakmailag tévesen kapcsolja össze a két dolgot” – tették hozzá.
Az ügyben megkerestük Takács Pétert is. Ha érdemi választ kapunk, beszámolunk róla.