A feminista ikon, aki a Playboy-nyusziságot is vállalta nőtársaiért

„Az emberek mindig azt kérdezik tőlem: »Kinek adod át a stafétabotot?« Ez a kérdés felbosszant. Nincs egyetlen fáklya. Sok fáklya van – és én a saját fáklyámmal más fáklyákat gyújtok meg. Nem kellett volna lennie egy »első« Gloria Steinemnek, és nem is lesz utolsó” – mondta egy 2015-ös interjúban Gloria Steinem, amikor a New Yorker riportere az örökségéről kérdezte.

Az újságíró és feminista ikon szerdán, 92 éves korában halt meg New York-i otthonában. Steinem neve gyakorlatilag szinonimájává vált a nők jogaiért folytatott küzdelemnek, és egészen haláláig felszólalt a számára fontos társadalmi ügyekben – a nők abortuszhoz való jogától kezdve a munkahelyi egyenlőségig. Háborúellenes aktivistaként is ismert volt, ahogy az LMBTQ-jogokért is kiállt – akkor is, amikor azok még bőven tabunak számítottak. Steinem haláláig aktív maradt: rendszeresen szervezett beszélgetőköröket a lakásán, memoárja megjelenését viszont már nem érhette meg: az An Unexpected Life című könyvét várhatóan szeptember végén publikálják.

Úgy élt, ahogy ő akarta

Gloria Marie Steinem 1934 márciusában született az Ohio állambeli Toledóban. Az aktivizmus gyakorlatilag a vérében volt: nagyanyja a nemzeti női választójogi egyesület egyik vezető tisztségviselője volt, a 30-as évek közepén pedig zsidó családtagjait segített kimenteni Németországból. A kis Gloria gyerekkorában sokat volt úton: a régiségkereskedő szülők miatt a család egy lakókocsiban élt. Anyja törékeny mentális állapota miatt gyakorlatilag ki-be járt a különböző szanatóriumokba – mindez a szülők házasságát is megviselte, ami aztán a válásukhoz vezetett, amikor Gloria tízéves volt. Ezután jobbára ő gondoskodott depressziós anyjáról.

Steinem későbbi elmondása szerint sokat adott aktivista szemléletéhez az, hogy gyerekként látta, hogyan bánik a társadalom anyjával, és úgy általában a nőkkel. Szerinte az, hogy anyja egy állást sem tudott hosszabban megtartani, a dolgozó nőkkel szembeni elutasításból is fakadt, de az orvosok felől érkező közönyös hozzáállás is hozzátett későbbi törekvéseihez.

1956-ban a massachusettsi Smith College-ban, egy kizárólag nőknek szóló bölcsészettudományi főiskolán szerzett diplomát állam- és közigazgatási szakon – ez akkoriban még meglehetősen szokatlan szakirány volt a nők számára. A diploma megszerzése után Londonba utazott: akkor és ott, 22 évesen szembesült vele, hogy akarata ellenére teherbe esett. Akkoriban az abortusz még bőven illegális volt: ahogy később írta, a „puszta szerencsének” köszönhetően talált egy londoni orvost, aki segített neki megbízható szakembert találni.

Közel hatvan évvel később megjelent, My Life on the Road című önéletrajzi könyvében is írt terhességmegszakításáról. Mint írta, dr. John Sharpe óriási kockázatot vállalt azzal, hogy abortuszra utalta az Indiába tartó, eljegyzését éppen felbontó amerikai lányt.

Steinem szerint az orvosa két dolgot ígértetett meg vele akkor: hogy nem dobja fel, és azt teszi az életével, amit csak akar.

Ez végül is teljesült: Steinem ugyanis egyébként semmiben nem követte a számára hagyományosan kijelölt utat. A házasságot mint szexista intézményt gyakran bírálta, az pedig, hogy már egészen fiatalon neki kellett anyjáról gondoskodni, a gyerekvállalástól is elvette a kedvét. „Már korábban is egy nagyon nagy gyermek – az anyám – nagyon kicsi szülője voltam. Nem akartam úgy járni, hogy végül valaki másról kelljen gondoskodnom” – mondta 1992-ben a People magazinnak adott interjúban arról, miért nem lett végül soha gyereke. A házassággal kapcsolatos averzióit végül elengedte, de csak 66 éves korában: akkor David Bale vállalkozóval, a színész Christian Bale édesapjával házasodott össze. A férfi azonban végül alig három évvel később limfómában meghalt.

Playboy-téglától a feminista aktivistáig

Steinem 1960-ban költözött New Yorkba, és hamar szembesült vele, mennyire nehéz nőként elhelyezkedni a férfiak által uralt médiapiacon. „Riporterre van szükségünk, nem egy csinos lányra” – elmondása szerint ezzel utasította vissza a Life magazin egyik szerkesztője. Első cikke végül 1962-ben, az Esquire magazinban jelent meg: a cikkben a fogamzásgátlással és a főiskolai hallgatók körében változó szexuális nézetekkel foglalkozott.

A nevére először akkor figyeltek fel igazán, hogy megjelent a Playboy-univerzum embertelenségét leleplező A Bunny’s Tale című cikke. Steinem, magát Playboy-nyuszinak álcázva két hétre egy New York-i Playboy-klubba is beépült a cikkhez. Írásában leleplezte a klubban dolgozó nők megalázó munkakörülményeit, és azzal támadta a magazint, hogy olyan tárgyakká silányította a nőket, amik könnyebben lecserélhetők, mint a sportautók. Bár a cikk beindította az írói karrierjét, egy skatulyával is járt. A közéleti sztorikról még jó ideig távol tartották: egészen 1968-ig, amikor az újonnan alapított New York Magazine-nál kapott állást mint politikai rovatvezető. Itt már írhatott Nixon jelöltségéről és abortuszvitáról is.

A hatvanas évek végével az újságírással párhuzamosan a politikai aktivizmus is egyre erősebben jelent meg Steinemnél. 1969-ben megjelent, After Black Power, Women’s Liberation című cikke azért is számított nagy fordulatnak, mert a feminista mozgalmat addig nagyrészt fehér, középosztálybeli nőkhöz kötötték – pedig, ahogy azt az írásban Steinem hangsúlyozta, rengeteg ponton találkozott a feketék jogaiért küzdő Black Power mozgalommal. Steinem aztán egész életében kitartott amellett, hogy a feminista mozgalomnak nem szabad szétforgácsolódnia, teljes sokszínűségében kell értelmezni és hidakat kell létrehoznia a különböző társadalmi osztályok között.

1971-ben megalapította a Women's Action Alliance nevű aktivista csoportot és a National Women's Political Caucust is, amely női képviselőjelöltek indulását támogatta, mondván: a női törvényhozók képviselik legjobban a női állampolgárokat. Utóbbi alapításakor nagyhatású beszédet tartott Washingtonban. „A nem és a faj, mivel ezek könnyen észrevehető, látható különbségek, mindig is az elsődleges eszközök voltak az emberek felsőbbrendű és alacsonyabb rendű csoportokba való besorolásához és az olcsó munkaerő létrehozásához, amelyre ez a rendszer még mindig támaszkodik” – mondta a beszédében Steinem, aki aztán egy olyan társadalmat vizionált, amelyben nincsenek más szerepek, csak azok, amelyeket az ember magának választ.

Steinem a Ms. magazinnak is társalapítója volt: a magazin jelentősége, hogy az elsők között foglalkozott olyan női kérdésekkel, amelyek túlmutattak a háztartás vezetésén és a szépségápoláson. A mai napig működő magazin alapításáról 2011-ben azt nyilatkozta, azért volt rá szükség, mert újságíróként felismerte, hogy „valójában nem volt semmi olyan olvasnivaló a nők számára, amelyet nők irányítottak volna”.

Egész életében az abortuszhoz való jog elkötelezett támogatója volt: több alkalommal szólalt fel tüntetéseken, a terhességmegszakítás és a szexuális felvilágosítás témája a Ms. magazinban is rendszeresen megjelent. Sokan a reproduktív szabadság fogalmát is egyenesen hozzá kötik. Gyakran hangoztatta, mennyire nevetségesnek tartja, ha valaki azt mondja, hogy abortuszpárti.

„Senki sem ébred fel reggel azzal, hogy: »Azt hiszem, abortuszra megyek. Ez egy kellemes élmény.« A kérdés nem az, hogy valaki az abortusz mellett vagy ellene áll-e, hanem az, hogy ki hozza meg a döntést: a nő és az orvosa, vagy az állam.”

Saját abortuszáról először 1969-ben, majd később is gyakran beszélt a nyilvánosságnak. Egy 2011-es Guardian-interjúban azt mondta, az abortusz egyesek szerint rossz emberré teszi, de ő sosem érezte ezt. „Régebben volt, hogy próbáltam kiszámolni, hány éves lenne már a gyermek, hogy bűntudatot keltsek magamban. De soha nem sikerült! Szerintem igaza volt annak, aki azt mondta: »Drágám, ha a férfiak is teherbe eshetnének, az abortusz szentség lenne.«”

Steinem azért kritikát is bőven kapott a nyilvánosságtól. Sokan kihívónak tartott öltözködése miatt álltak bele. „Van egy olyan elképzelés, hogy egy vonzó nő – bármit is jelentsen ez a társadalomban – nem lehet okos. Még mindig a külsőnk alapján ítélnek meg minket, a szívünk vagy az eszünk helyett” – reagált később a kritikákra.

Vádolták azzal is, hogy együttműködött a CIA-val: részt vett ugyanis olyan ifjúsági rendezvényeken, amelyeket az 1950-es években egy CIA által finanszírozott szervezet támogatott. A New York Times 2016-os portréja egyenesen azt állította róla, hogy „karrierjét CIA-ügynökként kezdte”, amire egyből reagált. „Soha nem mondták meg nekem, mit mondjak vagy tegyek azon a két, több mint fél évszázaddal ezelőtti szovjet vezetésű ifjúsági fesztiválon, ahol az amerikai résztvevők részvételét a CIA által támogatott alapítványok finanszírozták” – írta válaszában.

Ezenkívül heves visszhangot váltott ki egy 1998-as véleménycikke is, amelyben úgy vélekedett, hogy nem minősült szexuális zaklatásnak Bill Clinton elnök és Monica Lewinsky kapcsolata. Mindezt évekkel később úgy kommentálta, hogy „ma már nem írná le ugyanezt”.

Steinem még az utolsó éveiben is aktív volt: 2017-ben, Donald Trump amerikai elnöki beiktatása után például tiszteletbeli társelnökként és felszólalóként vett részt a washingtoni Női Meneten. Akkor sem maradt csendben, amikor 2022-ben az amerikai legfelsőbb bíróság megszüntette az abortuszhoz fűződő alkotmányos jogot, amely révén azóta 13 állam vezetett be teljes vagy szinte teljes abortusztilalmat. Steinem a demokrácia kudarcának nevezte mindezt.

Egészen haláláig New Yorkban élt, és Upper East Side-i otthona a feminista mozgalom egyfajta archívumává vált: itt tartották a Ms. magazin szerkesztőinek első megbeszéléseit és számos aktivista találkozót is. A Gloria Steinem alapítvány közleménye szerint ez a jövőben sem fog változni, Steinem akarata szerint az ikonikus épület a jövőben is találkozóhelyként fog funkcionálni. A szervezet célja, hogy megőrizzék „mind a teret, mind a feminista környezetben született fejlődést, nemcsak a történelmi tudás és megbecsülés, de a jövőbeli munka előmozdítása érdekében is”.

Steinem élete során rengeteg díjat és elismerést bezsebelt. 2013-ban például Barack Obama a legmagasabb állami elismeréssel, az elnöki Szabadság-éremmel tüntette ki több évtizedes polgárjogi tevékenységéért. „Gloria kiemelkedő személyiség volt. Ma nők generációi egy kicsit büszkébben járnak és egy kicsit magasabb célokat tűznek ki maguk elé annak köszönhetően, amiért ő küzdött és amit elért” – emlékezett vissza Steinemre az egykori amerikai elnök közösségi oldalán.

Steinem halálának hírére egymás után érkeztek a méltató posztok a demokrata elit képviselőitől. Hillary Clinton volt külügyminiszter szerint Steinem „nemcsak saját magának, hanem a mögötte álló, szó szerint milliók számára is kitárta az ajtókat”. Jill Biden volt first lady pedig azt írta, Steinem évtizedeken át küzdött azért, hogy a szabadság valósággá váljon többgenerációnyi nő és lány számára.

A feminista ikon a Brad Falchuk által vezetettFamous Last Words című műsorban is vállalta a szereplést – az interjút még 2025 februárjában vették fel, és a formátumnak megfelelően Steinem halála után került ki a Netflixre. Az interjúban Steinem többek között arról beszélt, reméli, hogy nem ő volt a feminista mozgalom arca, mert az egy annál sokkal sokrétűbb mozgalom – a hírnevét szerinte inkább annak köszönheti, hogy tovább tartott ki, tovább maradt benne mint mások.

„Nem tudom, hogy el tudjuk-e képzelni saját nemlétünket, de csak remélem, hogy – akár véletlenül is – hagytam hátra néhány szót, cselekedetet, történetet vagy valamit, ami hasznos az emberek számára. És remélhetőleg örömet is okoz azoknak, akik még sokáig utánunk fognak élni” – mondta Steinem, aki az interjú után egyedül maradt a színpadon, és közvetlenül a kamerába mondta el a világnak szánt utolsó üzenetét. Az interjú – angol felirattal – már Magyarországon is streamelhető.