92 éves korában meghalt Gloria Steinem feminista aktivista és újságíró

92 éves korában meghalt Gloria Steinem feminista aktivista és újságíró
Gloria Steinem 2017-ben a washingtoni Women's Marchon – Fotó: Theo Wargo / Getty Images / AFP
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

New York-i otthonában, szerettei körében meghalt Gloria Steinem aktivista, újságíró, a Ms. magazin és a Women's Action Alliance alapítója – írja a CNN Steinem alapítványának közleménye alapján.

Karrierjét újságíróként kezdte New Yorkban az 1960-as években. Fiatal újságíróként sem riadt vissza a kihívásoktól, 1963-ban például magát Playboy-nyuszinak álcázva két hétre beépült egy New York-i Playboy klubba, leleplezte a klubban dolgozó nők megalázó munkakörülményeit, és azzal támadta a magazint, hogy olyan tárgyakká silányította a nőket, amik könnyebben lecserélhetők, mint a sportautók. Steinem társalapítója volt a Ms. magazinnak, amely az elsők között foglalkozott olyan női kérdésekkel, amelyek túlmutattak a háztartás vezetésén és a szépségápoláson. A mai napig működő magazin alapításáról 2011-ben azt nyilatkozta, azért volt rá szükség, mert újságíróként felismerte, hogy „valójában nem volt semmi olyan olvasnivaló a nők számára, amelyet nők irányítottak volna”.

1971-ben alapította a Women's Action Alliance nevű aktivista csoportot és a National Women's Political Caucust, amely női képviselőjelöltek indulását támogatta. A hetvenes évektől az amerikai feminista mozgalom egyik ikonikus alakjává vált, aki több mint ötven évig küzdött a nők munkahelyi és reproduktív jogaiért, de háborúellenes aktivistaként és az LMBTQ+-jogok védelmében is rendszeresen felszólalt.

„Gloria közel egy évszázadig élt a földön, és ezeket az éveket teljes életet élve töltötte; egészen a végsőkig az egyenlőségért küzdve” – írta az alapítványa. Haláláig aktív maradt, rendszeresen szervezett beszélgetőköröket a lakásán, és hamarosan megjelenik új könyve, az An Unexpected Life is.

Steinem egész életében az abortuszhoz való jog elkötelezett támogatója volt, a terhességmegszakítás és a szexuális felvilágosítás témája a Ms. magazinban is rendszeresen megjelent, és Steinem nyíltan beszélt arról is, hogy 22 évesen abortuszon esett át. Bár gyakran bírálta a házasságot, mint szexista intézményt, és 66 éves koráig hajadon maradt, akkor mégis összeházasodott David Bale vállalkozóval, Christian Bale édesapjával. A férfi három évvel később meghalt.

Steinem élete utolsó évtizedeiben is világszerte lépett fel a nők jogai és más polgári jogi ügyek mellett, valamint rendszeresen publikált esszéket a politikáról és a társadalomról. 2013-ban az elnöki Szabadság-éremmel tüntették ki több évtizedes polgárjogi tevékenységéért. 2015-ben jelent meg a memoárja, a My Life on the Road. 2017-ben, Donald Trump amerikai elnöki beiktatása után tiszteletbeli társelnökként és felszólalóként vett részt a washingtoni Női Meneten (Women's March).

Még Steinem New York-i otthona is a feminista mozgalom egyfajta archívumává vált. Az aktivista az 1960-as évektől haláláig egy háromszintes lakásban élt az Upper East Side-on. Itt tartották a Ms. magazin szerkesztőinek első megbeszéléseit és számos aktivista találkozót is. A Gloria Steinem alapítvány közleménye szerint ez a jövőben sem fog változni, Steinem akarata szerint az ikonikus épület a jövőben is találkozóhelyként fog funkcionálni. A szervezet célja, hogy megőrizzék „mind a teret, mind a feminista környezetben született fejlődést, nemcsak a történelmi tudás és megbecsülés, de a jövőbeli munka előmozdítása érdekében is”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!