Az évnek ennek a szakaszában úton útfélen emlékeztetnek bennünket arra, hogyan kellene érezni magunkat (jól), hogyan kellene egymáshoz viszonyulnunk (békeséggel, megbocsátással), hogyan kellene viselkednünk (mosolyogva ebédelni a rokonainkkal, kimutatni az örömünket a kapott ajándék kapcsán). Ha máskor nem is, ilyenkor, egy évben egyszer a rokonok találkoznak, a falvak, városok fénybe borulnak, karácsonyi vásárokban bolyongunk és kürtöskalács illata lengi be a tereket.
Ez egy elképzelt, idilli kép, mert a karácsony egyáltalán nem mindenkinek ilyen. Van, aki önként dönt úgy, hogy nem hagyja, hogy a fogyasztói társadalom rátelepedjen, mások fogösszeszorítva, de mégis saját döntésük mentén kibírják, megint mások igazán kiveszik belőle azt, ami nekik jó és élhető.
De mi van azokkal, akiknek nincs választásuk, akik éppen krízisben vannak, akik nem tudnak azokkal együtt lenni, akiket szeretnek? Számtalan oka lehet mindennek, de most azokra a szülőkre fókuszálunk, akik a válásukat, különköltözésüket követően nem tudnak annyi időt tölteni a gyerekeikkel, amennyit szeretnének.
A válás családi krízis
A szülők különválása egy krízis a családnak, és ebből következően tele van feszültséggel, szomorúsággal, szorongással. Szokásos megküzdési stratégiáink csődöt mondanak, és a kialakult helyzet bármilyen irányba billenhet. Hogy mi lesz a közös narratíva, vagy mi a megoldás a család számára, nagyban – és legfőképp – a szülők együttműködésén és a köztük lévő kommunikáción múlik.
Vannak kapcsolatok, ahol az osztott felügyelet és a váltott elhelyezés működő és kiegyensúlyozott megoldás lehet, de ennek sikeressége és relevanciája nagyban függ a szülők közötti együttműködéstől, a gyerekek életkorától és életkori sajátosságaitól, preferenciájuktól, a szülőkhöz való kötődéstől, a szülők közötti földrajzi távolságtól, stb. Egyszóval számtalan szempontot mérlegel egy bíró, mielőtt ilyen döntést hoz, és persze az a szempont sem elhanyagolható, ha a szülők és a gyerekek már kipróbálták és egy ideje működtetik ezt a rendszert. Gyakrabban találkozunk azonban azzal a megoldással, hogy az egyik szülőre (jellemzően az anya) nagyobb érzelmi és fizikai (adott esetben anyagi) teher hárul, a mindennapos konfliktusokat neki kell kezelnie, a folyamatos konfrontációban neki kell helyt állnia.
Mindeközben a külön élő szülő, aki kéthetente hétvégén és a köztes héten esetleg egy-két napot találkozik a gyerekeivel, „hétvégi szülővé” válik (ők jellemzően az apák). Mondhatnánk azt, hogy ez milyen kényelmes pozíció, csak a jót veszi ki a gyerekeivel való kapcsolatból, de elfeledkezünk arról, hogy sok különélő szülő szenved ettől, szeretne nagyobb felelősséget vállalni és sokkal több időt tölteni a gyerekével – lehetőleg annyit, amennyit a másik fél.
Sok mindenre fel lehet készülni egy válási folyamatban, sokat lehet és kell is tanulni a folyamatból, a kapcsolatból, annak lezárásából, de vannak dolgok, amikre nem lehet kellően, mert a pillanatban érkezik meg az érzés. Amikor egyedül tölti a szülő a karácsony estét, vagy a másnapot, amikor egyedül eszi a vacsorát, amikor egyedül nézi az esti filmet, amikor arra gondol, bárcsak a gyerekeivel lehetne és amikor arra vágyik a legjobban, hogy akiket szeret, vele lehessenek.
Persze eljön a másnap, vagy a következő hétvége, amikor újra találkoznak, de a köztes idő kibírhatatlan űrt hagyhat maga után. A megszokás sem mindig segít, sokszor csak mélyíti a fájdalmat. De bármennyire is igyekszik, nincs választása. Lehet neki is karácsonyfája, bepótolhatják a karácsonyt. De olykor az egyedül élő szülő számára ez az ünnep ragyogásának csupán a visszfénye. A ceremónia utánzata, hiszen a lényege, a társas kapcsolat, csupán néhány órára, néhány napra adatik meg, ha megadatik egyáltalán.
Magányosan az ünnepek alatt
A magány pszichológiai értelemben nem azonos az egyedülléttel. A magány egy olyan, az egyén által szubjektíven átélt negatív érzelmi állapot, melynek hátterében a kapcsolatok hiánya áll (elsősorban a minőségi kapcsolatoké). Egy olyan időszakban, amikor valaki úton-útfélen azt hallja, hogy legyél együtt a szeretteiddel, barátaiddal, pihenj és ne dolgozz, élvezd a szabadságot, ez az érzés különösen felerősödhet. A szorongás, a reménytelenség érzése, a félelem az egyedülléttől és attól, hogy ez már soha nem fog változni, elkezdi uralni az egyén hétköznapjait, ami mellé szégyenérzet is társulhat, hogy ő nem képes tartós, mély, intim kapcsolatok kialakítására.
Egy egyedülálló szülő azokban a napokban, amikor nem nála vannak a gyerekek – még ha ez egy jól bejáratott rendszer is –, érezheti magányosnak magát. Karácsonykor mindenki a családjával van, ő azonban nem tud együtt lenni a családjával – jobb esetben csak napokig, rosszabb esetben hosszabb távon.
Mondhatjuk azt, hogy keressen társaságot és programot magának, vagy találjon ki olyan otthoni rekreációs tevékenységeket, melyekkel átvészeli – adott esetben élvezni is tudja – ezt az időszakot, de sohasem tudhatjuk, mi idézi elő és mélyíti a magány érzését. Élhet ugyanis valaki kapcsolatban is magányosan, mert azt érzi, nem tudja kivel megbeszélni a problémáit, nem tudja megosztani mindazt, ami foglalkoztatja.
Aki tartósan magányosnak érzi magát, annak az önértékelése, önbizalma is sérülhet, hajlamos megkérdőjelezni saját értékességét. Ideig-óráig megnyugvást adhatnak az online térben jelen lévő kapcsolatok, de tartós megnyugvást nem nyújtanak.
Az ünnepek alatt a magány érzése felerősödhet még akkor is, ha a szülőnek vannak stratégiái már arra, hogyan javítson a hangulatán, hogyan terelje el a figyelmét, hogyan igyekezzen, hogy jobban legyen. Mert a társadalom, a tágabb és a közvetlen környezet is elvárja tőle, hogy jobban érezze magát.
Mit tehet az, aki egyedül marad az ünnepek alatt?
Az egyedüllét során kiemelten fontos, hogy teret kapjon az öngondoskodás. Hogy ez kinek mit jelent pontosan, az egyénileg, a személyiségtől függően nagyon eltérő lehet. Ez lehet egy olyan étel elkészítése, amit nagyon szeretünk, de az is, ha elmegyünk étterembe, ahova esetleg ritkábban jutunk el, de egy jó koncert vagy színház élmény is sokat adhat. Érdemes a kapcsolatokra is fókuszálni, ha nem is személyesen, de telefonon vagy esetleg videóhívásban a rokonokkal, gyerekekkel, hogy a magány érzése ne hatalmasodjon el rajtunk. Nagyobb kamaszokkal az online kapcsolattartás már csak az életkori sajátosságokat figyelembe véve is elengedhetetlen, így egy vicces mém, vagy gif is sokat adhat a kölcsönösség, a kapcsolódás megélésében.
Annyit kell csak kivenni a szociális kapcsolatokból, ami még segít az egyedüllét leküzdésében, de nem kelt hamis illúziókat. A közösségi platformokon való folyamatos jelenlét és kapcsolódás negatív érzéseket kelthet abban, aki éppen a személyes kapcsolatokat hiányolja.
Az aktivitás is lehet kapaszkodó az ünnepek alatt. Ilyen egy közösségi programon való részvétel más – akár ismeretlen – emberekkel, vagy egy új szabadidős tevékenység, sport kipróbálása. A segítségnyújtás is nagyban hozzájárul a pszichés a jólléthez, ezért bármilyen önkéntes tevékenység, adományosztás vagy éppen adományozás sokat adhat, és pozitívan befolyásolja a közérzetünket.
Ha valaki úgy érzi, nem kap valódi segítséget, vagy hiányoznak a barátai, szabad a kapcsolódást kérni. Akkor is, ha a másikra, a másik családjára tekintettel kellemetlennek érezzük ezt a karácsonyi forgatagban, mert nem akarjuk sem őt, sem a hozzátartozóit terhelni. A barátság és az intim kapcsolatok mindannyiunknak kijárnak, ezért fontos, hogy merjük a saját szükségleteinket kifejezni. Kérjünk találkozást, kezdeményezzünk beszélgetéseket.
Szabad kérdezni, megszólítani azokat a barátainkat, akik magányosan hallgatnak, akik begubóznak, hogy érezzék, jelen vagyunk és elérhetőek vagyunk számukra. Kezdeményezzünk találkozót, keressük őket fel otthonukban, menjünk el közösen sétálni a természetbe.
A barátok a barátok gyerekeire is gondoljanak
Egy gyermek a családi rendszer része, és a szülő pszichés állapota, hangulata kihat a gyerek érzelmi állapotára, a szülővel való kapcsolatára. Ezért, ha egy egyedülálló gyerekes barátunkat elhívjuk kávézni, ha felhívjuk telefonon, és megkérdezzük, hogy van, azzal egyrészt őt támogatjuk érzelmileg, másrészt közvetve a gyerekét is.
Amikor negatív érzésekkel találjuk szembe magunkat – legyen az egy gyerek vagy egy felnőtt –, gyakran törekszünk arra, hogy a másikat ebből kimozdítsuk. Azt gondoljuk, így tudunk a legjobban segíteni. Pedig gyakran csak arra lenne a másiknak szüksége, hogy kibírják és elfogadják őt az érzéseivel együtt, hogy úgy menjenek közel hozzá, hogy nem kimozdítani akarják, csak megérteni, meghallgatni őt, benne lenni ugyanabban, amiben ő van. Mert
ha képesek vagyunk a másik érzéseihez közel menni, ha nem rettenünk meg tőlük, ha nem tabusítjuk azokat, akkor tudunk érdemben segíteni.
Nemcsak az évnek ebben a szakaszában, de ilyenkor különösen figyelnünk kell egymásra, azokra az embertársainkra, barátainkra, közeli és távolabbi ismerőseinkre, akik krízisben vannak, mert a közösségi támogatásnak komoly szerepe lehet a támogatásban. Felelősek vagyunk egymásért, a barátainkért, azokért, akik átmenetileg vagy éppen tartósan nem érzik jól magukat, elfáradtak a küzdelemben, csalódtak önmagukban és másokban. A szakszerű pszichológiai, mentálhigiénés támogatás mellett kellenek a szociális kapcsolatok, hogy ne a magány érzése jelentse számukra a karácsonyt.
