Huszonöt év után ismét lehet licitálni a NER-kedvenc Birkin táska eredetijére

Akinek van felesleges néhány százmillió forintja és érdeklik a luxustáskák, ne csináljon programot július 10-re – ezen a napon ugyanis elárverezik a Hermès Birkin-prototípusát, amely kifejezetten Jane Birkinnek készült még 1984-ben.
Ahogy a Vogue megírta, a táskát eredeti tulajdonosa, a 2023-ban meghalt Birkin még 1994-ben elajándékozta az Association Solidarité Sida nevű francia, AIDS ellen küzdő alapítványnak. Az akkoriban a világ legdrágábbikának számító táskát aztán az ezredfordulón egy párizsi gyűjtő, Catherine Benier vásárolta meg, 25 év után pedig ismét lehet rá licitálni a Sotheby’s júliusi aukcióján.
Az Hermès eddigi legdrágább táskája a Diamond Himalaya Birkin volt: ezt három éve 450 ezer dollárért, azaz mai árfolyamon körülbelül 159 millió forintos áron árverezett el a Sotheby’s. A gyémántokkal kirakott táska nílusi krokodilbőrből készült, amelyet fehér és szürke színátmenettel festettek be.
A várakozások szerint azonban ennél az összegnél is többet fog majd kiperkálni a Birkin-prototípus új tulajdonosa. A fekete, vállpánttal is rendelkező kézitáskának több olyan jellemzője van, ami a későbbi, kereskedelmi forgalomba hozott modelleken egyáltalán nem, vagy nem ilyen párosításban jelentek meg.
Ilyen például a mérete: míg az első Hermès Birkin táskák 40-es és 35-ös méretben készültek, a Jane's Original Birkin a két méret egyedi keveréke volt. Szélessége és magassága megegyezett a 35-ös, míg a mélysége a 40-es Birkinéval egyezett meg. Legnagyobb értékét mégis az elülső patentjén található „J.B.” monogram jelenti, ami már magában sokak számára megfizethetetlennek számít.
A táska értékét tovább növeli a mögötte lévő sztori is. A legenda szerint Jane Birkin brit-francia színésznő 1984-ben egy közös repülőúton elpanaszolta a mellette ülő Hermès-vezérigazgatónak, Jean-Louis Dumas-nak, hogy hiába keresi, nem találja a tökéletes táskát. Birkin azelőtt mindig egy kosarat hordott magával – ez volt vele az ominózus repülőúton is, addigra azonban már meglehetősen elnyűtt állapotba került, és ahogy felszállt a gépre, a kosár tartalma elkezdett kiömleni.
Dumas az Hermès akkori utazótáskája, az 1892-ben lovastáskának készült Sac de HAC alapján még a repülőúton egy zacskóra felskiccelte a kézitáska terveit, és ezzel megalapozta a világ egyik legkeresettebb luxustáskáját, ami azóta is alapvető státuszszimbólum, és nem mellesleg folyamatosan felértékelődő pénzügyi eszköz.


Catherine Benier, az eredeti táska aktuális tulajdonosa a New York Timesnak azt nyilatkozta, gyűjtőként egy álma teljesült a 2000-ben megrendezett aukción, ezután évekig gyűjteménye ékköveként őrizgette a táskát. Tavaly ősszel a Sotheby's párizsi, idén tavasszal pedig a hongkongi galériájában állították ki – mindkét bemutatón több ezren csodálták meg a prototípust. Benier elmondása szerint emiatt született meg benne a döntés, hogy aukcióra bocsátja a táskát.
„Egy gyűjtemény csak akkor ér valamit, ha megosztják”
– magyarázta döntését Benier.
Exkluzivitás és VIP-vevőkör
Ahogy nemrég kiderült, az Hermès idén lekörözte az LVMH cégcsoportot és a világ legértékesebb luxuscége lett. Orbók Ilona luxusipari gazdasági szakértő szerint az Hermèsnek két titka van: az exkluzivitás és a vevőkör.
A táskákhoz közvetlenül a Hermèstől vagy a másodlagos piacon lehet hozzájutni. Előbbi hosszas rituáléval és etikettel, illetve – a kézműves gyártás miatt is – akár többéves várakozással jár, míg utóbbi esetben egyszerűen, de általában jóval drágábban lehet Birkin táskához jutni. „Nem ismerek még egy olyan papírt, részvényt vagy más terméket, ami 5 perc alatt négyszeres hozamot realizál. Pedig ez történik, ha valaki megvesz egy ilyen táskát és az Hermès-házból kisétálva rögtön eladja” – nyilatkozta korábban a Telexnek Orbók Ilona.
A táskák és a luxustermékek vevőköre hagyományosan az old money körökből kerül ki: ők a leginkább külföldön élő arisztokraták vagy leszármazottaik, akik nem hivalkodásból költenek vagyonokat egy táskára, szimplán már eleve ennyire jó módban élnek. Ők azok, akik a boltba is egy Birkinnel szaladnak le.
A márka megítélését némileg erodálja, hogy a hagyományos arisztokrácia mellett az utóbbi évtizedekben meggazdagodott kör, így a nem éppen A listát celebek is rákaptak. Az Hermès-márkák itthon elsősorban a NER-feleségek miatt kaptak nagyobb figyelmet – Hadházy Ákos független képviselő nemrég például Rogán Barbara több tízmilliós luxustáskáiról és ékszereiről posztolt, jóllehet, Rogán Antal kabinetminiszter nem ismerte el, hogy feleségéé lenne a gyémántokkal kirakott, krokodilbőrből készült táska, amivel mutatkozott. A Birkin-jelenséggel és a luxustáskabiznisszel ebben a cikkünkben foglalkoztunk részletesebben.