A felettes gyakran kineveti a munkavállalót, mikor az a zaklatás panaszával fordul hozzá

„Ez egy tipikus helyzet volt, ahol ő egy szakmai mentor, egy vezető, egy tanár volt, és ha be akarsz kerülni egy nagyvállalat felső vezetésének sajtó- és marketingkörébe, akkor az ő útmutatása és vezetése elengedhetetlen. Annyira ijesztő, hogy nőként akart megszerezni engem, és én akkor még nem voltam ezzel tisztában… megerőszakolhatott volna” – mesélte egy nő, aki többször is megtapasztalta, milyen az, amikor kollégája, felettese szexuálisan zaklatja a munkahelyén.

A korábban műsorvezetőként dolgozó nő felidézett egy másik esetet is. A főszerkesztője vacsorameghívásokkal bombázta, amikre nemet mondott. „Akkor kaptam szerkesztési jogot, hogyha ő meghívott engem Pestre, illetve kérte, hogy én legyek adásban. Állandóan vacsorázni akart vinni, hiába mondtam, hogy nem érek rá. Egy idő után nem hívott se vacsorázni, se szerkeszteni.”

A szexuális munkahelyi zaklatás létező probléma hazánkban is, és a probléma súlyosságára és az arról való tudás hiányára hívja fel a figyelmet a novemberben megjelenő Szexuális Zaklatás a Munkahelyen című kutatás. A tanulmány szerzője, dr. Sebestyén Andrea (PhD), jogász, a zaklatasmentes.hu alapítója és független szakértője szerint a témakör nagyon komplex és a jelenségnek könyvtárnyi irodalma van.

A kutatás egy nemzetközi projekt keretében valósult meg, amiben Magyarországon kívül még öt ország vett részt. Sebestyén Andrea a kutatáshoz felhasználta egy, a szexuális munkahelyi zaklatás témájában szervezett kerekasztal-beszélgetés tanulságait, mélyinterjúkat készített szexuális zaklatás áldozataival (többek között a cikk elején említett nővel), valamint kiértékelte annak az online kérdőívnek az eredményeit, amit 759 résztvevő töltött ki. A magyar válaszadók között a nők voltak többségben, több mint 64 százalék, a kitöltők nagy része 31 és 50 év közötti.

A válaszadók beszámolóiból egyértelműen kiderült, hogy a munkahelyi szexuális zaklatás rendszerszintű probléma a magyar munkahelyeken. Az érintett munkavállalók többsége tudja, hogy felelősségre kellene vonni a zaklatót, de információra van szüksége arról, hogy kihez fordulhat és milyen eljárást követhet, valamint arra is, hogy védelmet kapjon és ne érhesse megtorlás.

Az egyik legfőbb gond, hogy nem tisztázott, ki a felelős a szexuális zaklatás kezeléséért. A HR? Egy illetékes szakszervezet, vagy hatóság, de melyik? A cég vezérigazgatója? A nem reprezentatív kutatás emellett rávilágít arra a szomorú tényre is, hogy hazánkban – a válaszadók tapasztalatai alapján – a munkahelyi zaklatás abszolút tabusított, és amíg ez így van, addig mindenki, az áldozatok és a munkáltatók is a sötétben tapogatóznak, a felelősségre vonás pedig elmarad.

A céges karácsonyi bulin a mellét a testéhez nyomta és a hátát simogatta

A kutatási eredmények alátámasztják azt a feltételezést, miszerint az elkövetők többsége férfi. Azonban nem csak egy férfi felettes élhet vissza a helyzetével. A résztvevők válaszai alapján a tanulmány azt állítja, hogy a szervezeti hierarchiában egyenrangú munkatársak között még magasabb lehet a zaklatók aránya.

„Ebből az tűnik ki, hogy nem feltétlenül a szervezeti hierarchia, ami a zaklatót erősíti a pozíciójában.

Fontos tudatosnak lenni az informális hatalmi helyzetekre is, amikor valaki például neménél, életkoránál, szociális státuszánál, társadalmi rangjánál fogva érzi magát felsőbbrendűnek a másiknál”, sorolja a tanulmány.

Amikor zaklatásról van szó, akkor bizonyos tulajdonságok, csoportokhoz való tartozás miatt egyesek könnyebben válhatnak célponttá. Azok a válaszadók, akik már tapasztaltak a munkahelyükön szexuális zaklatást, arról számolták be, hogy a nemi hovatartozásuk tette őket kiszolgáltatottá. Vagyis az, hogy nők, gondoljuk rögtön. Ugyanakkor a tanulmány szerint a szexuális zaklatások elszenvedői között nem kizárólag nők vannak. Ezt bizonyítja az a mélyinterjú is, amiben egy nevét nem vállaló férfi arról mesélt, hogy a céges karácsonyi bulin egy vezető pozíciót betöltő kolléganője tánc közben a hátát simogatta és a mellét a testéhez nyomta. A férfi azt mondta, munkatársa ezután még találkozni is elhívta, amit ő elutasított, majd végül, a történtek miatt jobbnak látta, ha távozik a cégtől.

Mindennap gyomorgörccsel mentem be a munkahelyemre

A szexuális zaklatások módjára vonatkozó kérdésekre 611-en adtak választ, meglehetősen megdöbbentő eredménnyel: közülük 364-en már megtapasztalták a szexuális zaklatás legalább egy formáját a munkahelyükön, ami azt jelenti, hogy minimum minden második ember.

A tanulmány azt írja, a válaszadók leggyakrabban a szexuális zaklatás három formájával találkoztak:

• nem megfelelő/helyénvaló szexuális tartalom vagy sértő, durva megjegyzések a testről vagy a magánéletről;
• nem helyénvaló, kihívó vagy kínos bámulás, fixírozás;
• nemkívánatos testi kontaktus, például közelség, testrészek érintése, nem kívánt csókok és ölelések.

Márpedig ezek a szituációk kellemetlen és frusztráló érzéseket keltenek az emberben. „Mindennap gyomorgörccsel mentem be a munkahelyemre” – írta a kutatás egyik résztvevője, akit zaklattak a munkahelyén. Egy másik nő azt írta, csalódottnak érezte magát, mert nem a kiváló teljesítménye miatt kapott elismerést, hanem a nőiessége és kinézete miatt.

A kutatás kitér a zaklatás pszichológia hatásaira is. A zaklatást átélt válaszadók több mint fele, 55 százaléka kényelmetlenül érezte magát és elidegenedett a kollégáktól, 13 százalékuk pedig azt fontolgatta, hogy felmond a munkahelyén. Emellett sokan számoltak be összpontosítási nehézségekről, valamint arról is, hogy a zaklatás miatt nem tudták a munkájukat normálisan végezni. Voltak olyanok – 6 százalék – akik féltek munkába menni. Többeknél depressziós tünetek és pszichés panaszok is jelentkeztek, és a szégyen, az önvád mellett értetlenséget, sebezhetőséget, dühöt és félelmet éreztek.

Az áldozatok elmondásai alapján az segített nekik, ha a kolléganőik megerősítették őket abban, hogy szerintük sincs rendben az, ami történt/történik az irodában vagy gyárban. A válaszadók közül néhányan arról beszéltek, hogy idővel hozzászoktak bizonyos viselkedésekhez, ezért már nem is vették észre és nem is tulajdonítottak neki jelentőséget.

Nem gondoltam, hogy elég komoly dologról van szó

A tehetetlenség érzése és a szégyen sokakat megbéníthat, ezért nem cselekszenek, nem lépnek fel a zaklatóval szemben. Ezt mutatják a felmérés eredményei is:

az áldozatok viszonylag magas aránya, közel 43 százaléka nem tett semmilyen lépést a szexuális zaklatás után.

A kérdésre, hogy miért nem jelentik a szexuális zaklatás fogalma alá tartozó eseteket, a kérdőív kitöltői azt a választ adták, hogy azért, mert vagy nem érzik a súlyát elégségesnek, vagy nem bíznak a jelzés erejében, vagy félnek a hátrányos következményektől. Tehát még mindig tapasztalható az úgynevezett jéghegyeffektus, vagyis az, hogy azok az esetek, amikről olykor-olykor hallunk, csupán a töredékei a valójában megtörténteknek.

Sebestyén Andrea azt mondja, ennek oka az lehet, hogy

a társadalmunk normalizált nagyon sok, a szexuális zaklatás kategóriája alá sorolható magatartást.

„Mivel úgy gondoljuk, hogy ez a mindennapi élet velejárója, ezért egészen sokáig tűrjük is az ilyesfajta viselkedést. Megszokjuk, hiszen az életünk más területein, például a szolgáltatások igénybevétele során, baráti társaságban vagy rokoni körben is rendszeresen kapunk olyan megjegyzéseket, amiknek gyakran szexuális felhangjuk van. Toleránsakká válunk, és ez a hozzáállás a munkahelyünkre is elkísér bennünket. Miközben az egy másik tér, élesebb, szigorúbb határokkal, elvárásokkal és szabályokkal” – teszi hozzá a jogász.

Emellett szerinte sokszor egy belső dilemma eldönteni, hogy hol van az a pont, amikor már elég súlyos egy helyzet ahhoz, hogy a körülöttünk lévők is komolyan fogják venni, ami velünk történt. Sebestyén Andrea azt mondja, sajnos

teljesen reális az a forgatókönyv, hogy a felettes kineveti a munkavállalót, ha az a szexuális zaklatás panasza miatt fordul hozzá.

„Kockáztatja, hogy nevetségessé válik, miközben szégyelli magát amiatt, hogy ilyesmi megtörtént vele. Ezért is különösen fontos az, hogy legyen valaki a munkahelyen, akár egy külsős szakember, egy szervezet a cégen belül, aminek tagjaival meg tudja osztani a történteket anélkül, hogy attól kelljen tartania, hogy bagatellizálják vagy megszégyenítik. A vezetőségnek hatalmas a felelőssége abban – és az ő feladatuk direkt módon közvetíteni is –, hogy komolyan veszik-e a zaklatásos eseteket.”

Nemcsak a szégyen és a lelki sebek lehetnek az okai annak, hogy valaki nem akar arról beszélni, hogyan zaklatták. Sebestyén Andrea szerint lehet egy hidegfejű döntés is, amit azért hoz meg az illető, hogy megóvja a karrierjét.

„Bizonyos szakmákban, például a művész szcénában vagy tudományos körökben egy ilyen ügyet jó eséllyel stigmaként cipel magával az ember, ami elvonja a figyelmet a professzionális működéséről, szakmai teljesítményéről.

Tarthat attól is, hogy máshogy fognak hozzáállni a kollégái, a szakmai közeg. Olyan véleményt is hallottam munkáltatói oldalról, hogy nem szívesen alkalmaz olyasvalakit, aki érintett szexuális zaklatásról szóló ügyben. Az emberek úgy tartanak ezektől az ügyektől, mint egy tüzes golyótól, amihez nem akarnak hozzáérni. Nem véletlenül esik kevés szó a szexuális zaklatásról, de attól még jelen van és sokaknak megkeseríti a mindennapjait.”

A tabusítás miatt válik homályossá az is, mit is értünk szexuális zaklatáson – nemcsak a munkahelyen, hanem a közbeszédben és a jog területén is. Mindemellett az is kulcskérdés, hogy egyénenként hol húzódik az a határ, ami alapján, mondjuk, egy szexista viccet elengedünk a fülünk mellett, míg a bámulást már zaklatásnak éljük meg.

„Nem véletlenül szól úgy a zaklatást meghatározó jogi fogalom, hogy a potenciális zaklató magatartás célja vagy hatása is lehet az, hogy megalázó, megszégyenítő, megfélemlítő munkahelyi légkör alakuljon ki. Tehát előfordulhat, hogy a zaklató tisztában van azzal, hogy a viselkedésével milyen hatást vált ki, például az a célja, hogy megalázzon. Ugyanakkor megeshet az is, hogy a zaklató nem látja, vagy nem fogja fel, mit okoz. De alapvetően ebben az áldozat megélése a döntő, a meghatározó – természetesen észszerű és életszerű keretek között megítélve az akció-reakció relációt. Ezért sem vagyok híve a szankcionálásnak és annak, hogy kiáltsunk ki embereket zaklatónak. Én abban hiszek, hogy az a leghatékonyabb út, ha elkezdünk nyíltan beszélni a határainkról. Vannak szituációk, amiket egy eljárás, a jogszabályok tudnak megoldani, míg máskor egy beszélgetés is elég, ha megvan rá a lehetőség és az átélt sérelmek súlya, természete ezt engedi. Hiszen egy egészen széles skáláról beszélünk, amikor szexuális zaklatás gyűjtőfogalma alá tartozó élethelyzetekre gondolunk” – teszi hozzá Sebestyén Andrea.

A tanulmányból az is kiderül, hogy az érintettek gyakran bűntudatot éreznek, amikor bejelentik a zaklatást, és sokan félnek a zaklatótól, ami a munkahelyi kapcsolatok további romlásához vezethet. A tanulmány szerint kulcsfontosságú volna, hogy a vezetők közbeavatkozzanak, de az is tapasztalat, hogy egy felettes bevonódása nem mindig segíti elő a problémák megoldását. Egy áldozat például arról számolt be, hogy a bejelentés után megszidták ugyan az elkövetőt, majd ugyanúgy folytatta, csak nem vele, hanem más kollégákkal.

„Az ügyvezető elbeszélgetett vele italozás közben, majd az illető másnap számonkérte rajtam, hogy tehettem ezt”

– osztotta meg élményét egy másik válaszadó.

Még én kaptam írásbeli figyelmeztetést a durvaságom miatt

A kutatás eredményei alapján arra a kérdésre, hogy mi követte a szexuális zaklatás – hivatalos vagy informális – bejelentését, a 63 válaszadó 57 százaléka azt válaszolta, hogy nem történt semmilyen intézkedés. Mindössze 9,5 százalékuk számolt be arról, hogy a kérést vagy a panaszt kivizsgálták, és az esetek 5 százalékában szabtak ki valamilyen szankciót a zaklatóval szemben. Például kirúgták vagy fegyelmi eljárást indítottak ellene.

A hivatalos panaszkezelési rendszerrel kapcsolatos tapasztalatok is igen ambivalensek. Volt olyan áldozat, aki kifejtette, hogy a szakszervezetis kollégái úgy vélték, hogy ez nem munkahelyi, hanem személyes probléma, és arra biztatták, hogy hagyja ott a munkahelyét. Volt olyan válaszadó is, aki nem hagyta magát, ezért az elkövető megpróbálta besározni a munkahelyén. „Miután konfrontáltam a férfi munkatársamat, ő igyekezett a főnököm előtt bajba keverni. A főnököm számon kérte rajtam a durvaságomat az illetővel. Miután elmagyaráztam ennek okát, elmondta, hogy tudomása van arról, hogy volt más hasonló panasz vele szemben. Ennek ellenére én kaptam írásbeli figyelmeztetést a durvaságom miatt, szóval a férfi mindenféle következmény nélkül maradt.”

Sebestyén Andrea szerint fontos, hogy a munkáltatók egyértelmű üzeneteket és irányelveket fogalmazzanak meg a munkahelyi szexuális zaklatással kapcsolatban, és biztosítsanak a munkavállalók számára egy olyan támogató közeget, amiben a kellemetlenségeket nem söprik a szőnyeg alá. Másrészt fontos a szervezeteken belüli aktív kommunikáció is a témáról. „Én szeretek csoportokkal dolgozni, amikor a tagok behozhatják a saját hiedelmeiket, a különféle tudásokat és aggályaikat a szexuális zaklatás témájáról. Már az ilyen kötetlen beszélgetések, szituációs gyakorlatok is elindíthatnak egy előremutató gondolatfolyamot. Arra is érdemes figyelni, hogyan vezetjük fel a témát a csoportoknak, hiszen sokan inkább elzárkóznak, ha meghallják a zaklatás szót, a negatív konnotációja ennek még mindig nagyon erős. Célszerűbb lehet a zaklatás szó helyett például a határsértés kifejezést használni, illetve a másik oldalról megközelítve a dolgot, az énképviseletet.”

Sebestyén Andrea munkája azért is hiánypótló, mert legutóbb 2018-ban jelent meg hasonló kutatás arról, mi folyik a munkahelyeken itthon. Nemrég például mi is írtunk arról, hogy vizsgálatot folytattak le a Thyssenkrupp budapesti irodájában, miután több tucat női alkalmazott arról számolt be, hogy férfi kollégáik zaklatták őket és obszcén módon vagy diszkriminatív jelleggel szólogattak be nekik. A vizsgálat eredményének részleteiről viszont a cég semmilyen visszajelzést nem adott az érintetteknek.

A Szexuális Zaklatás a Munkahelyen című kiadvány a Friedrich-Ebert-Stiftung felkérésére, a Central European Labour Studies Institute szakmai
vezetésével, és magyar szakszervezetek segítségével jött létre.