„Nincsen hideg nő, csak ügyetlen férfi” – így tanították a Kádár-rendszerben szexelni a magyar férfiakat

Két idézet következik azokból a könyvekből, amelyekkel szexelni próbálták tanítani a magyar férfiakat a Kádár-rendszerben:

„A szerelmi előjátéknak a nőknél két igen fontos szerepe van: először az izgalmi állapotot kell a férfiéval egy színvonalra hoznia, másodszor a nemi szerveket az átnedvesedéssel alkalmassá kell tenni a közösülésre. Nagyon sok nő azért nem ismeri a nemi kielégülést, mert szerelmi előjáték vagy egyáltalán nincs, vagy nem kielégítő módon és mértékben történik. Ennek oka elsősorban a férfiak szexuális kulturálatlansága és tájékozatlansága, de – különösen a házasságban – a férfi önzése és kényelmessége is. (...) Az a férfi, aki csak saját örömével törődik, és partnerét kielégülés nélkül hagyja, brutális lény, vagy pedig nincs tudatában annak, hogy milyen kárt okoz.”

„Míg a nemi érintkezés a férfi számára a legnagyobb gyönyörűséget jelentheti, a nő – bár érez bizonyos kellemes, jóleső, sokszor alig meghatározható kéjérzéstfélét, – ezt sokszor nem képes az orgazmusig, a kielégülésig fokozni. Ennek oka legtöbbször az, hogy szerelmi társa gyakran csak a saját kielégülésére gondol és nem törődik a nő maradéktalan kielégítésével. (...) A kielégítetlen nő számára két megoldás látszik lehetségesnek: vagy beletörődik a kielégítetlenség állapotába – ez majdnem minden esetben előbb-utóbb a teljes nemi elhidegedésre, frigidségre vezet – vagy megpróbál más, alkalmasabb nemi társat keresni.”

A két idézet Hirschler Imre és Haraszti István magyar orvosok egy-egy először 1958-ban kiadott könyvéből származik, amelyekben szexuális ismeretek és praktikákat osztottak meg az olvasókkal. A könyvek hamar annyira népszerűek lettek, és a magyar állam annyira fontosnak tartotta a terjesztésüket, hogy néhány éven belül többször is újranyomták őket, összesen több mint félmillió példányban, így azok rengeteg magyar háztartásba eljutottak.

A könyvek mai szemmel nézve megdöbbentő példányszáma, és a bennük lévő rendkívül explicit üzenetek rávilágítanak a korai Kádár-rendszer egyik fontos célkitűzésére: arra, hogy rávegyék a férfiakat a magyar nők szexuális kielégítésére.

Az első kísérlet: abortusztilalom

A második világháború után néhány évvel Magyarországon egy olyan politikai erő szerezte meg a hatalmat, amely igyekezett alaposan megváltoztatni a gazdaság és a társadalom működését. Az ígéret az volt, hogy a szocialista gazdaság idővel utoléri, majd le is hagyja a kapitalista államokat, a szocialista társadalomban pedig felszámolják a korábban meghatározó vagyoni és jövedelmi különbségeket, illetve a nemi egyenlőtlenségeket, alá-fölérendeltségeket is.

Ez utóbbinak fontos része volt a nők egyenjogúsítása, amelyre az államszocializmus első éveiben két okból is szükség volt: egyrészt mert az országot akkor vezető Magyar Dolgozók Pártja részben ezzel a törekvéssel legitimálta hatalmát. Másrészt, mert az ország gyors iparosításához szükség volt arra, hogy a korábban csak a háztartásban vagy a ház körül dolgozó nők tömegei kezdjenek a gyárakban, hivatalokban, boltokban dolgozni, tehát fizetett, hivatalos bérmunkát végezni.

A nők szimbolikus egyenjogúsításában és munkába állításában ebben az időben nagy előrelépések történtek. A részsikerek ellenére azonban nem valósult meg az az ideálisnak vélt társadalom, amelyről az ország vezetői álmodtak, hiszen a nemek közötti egyenlőtlenségnek nemcsak számtalan formája fennmaradt, hanem sokféle új egyenlőtlenség jött létre. A férfiak például jellemzően sokkal többet kerestek a nőknél, ami megerősíthette bennük azt az érzést, hogy fontosabb munkát végeznek, fontosabb tagjai a társadalomnak, így otthon továbbra is elnyomhatják a nőket.

Emellett a 20. század eleje óta romló demográfiai mutatók és az abortuszok magas száma hamar politikai témává vált a párt kommunikációjában. Egyrészt azért, mert tartottak attól, hogy csökkenő gyerekszám esetén hosszú távon munkaerőhiány alakul majd ki. Másrészt az egyre több abortusz nem tűnt összeegyeztethetőnek a szocialista társadalommal, hiszen ha egy országban a társadalmi problémák megoldása felé közelednek, akkor felmerül a kérdés, hogy miért vetetik el a nők a magzatokat.

A szocialista vezetés első válasza erre az volt, hogy szovjet mintára bevezette az abortusz üldözését és a gyermektelenségi adót. Ennek részeként 1953-ban a Ratkó Anna nevével elhíresült miniszteri utasításban egy 75 évvel korábban bevezetett törvényre hivatkozva az illegális terhességmegszakítás szigorú büntetését rendelték el. Egy évvel később azonban visszakoztak, majd 1956-ban gyakorlatilag teljesen legalizálták az abortuszt – amivel a művi vetélések száma ugrásszerűen nőni, a születések száma pedig zuhanni kezdett.

Az ábrán látszik, hogy az 1950-es években a házasságkötések száma lassan csökkent, míg a válások száma lassan nőtt. Az élveszületések száma az 1953 és 1956 közötti időszakot leszámítva viszonylag gyorsan csökkent, míg az elvégzett abortuszok száma néhány év alatt a nulla környékéről a 150 ezres nagyságrendbe lőtt ki, majd az évtized végére megelőzte az élveszületések számát.

Új társadalmi rend, új egyenlőtlenségek

1956-tól kezdődően az akkor kialakuló Kádár-rendszer rosszabb a helyzetben találta magát, mint amelyben a Rákosi-vezetés a Ratkó-korszak előtt volt. Az abortusz szigorításával azonban már nem akartak megpróbálkozni, így egy új megközelítéssel kezdték el kezelni a kérdést – állítja Csányi Gergely szociológus, az ELTE oktatója, a Helyzet Műhely kutatója.

Csányi 2023-ban a szocialista Magyarország szexológiai és szexuálpszichológiai diskurzusából írta doktori értekezését, majd 2024-ben A szex politikai gazdaságtana címen könyvet adott ki arról, hogyan illeszkedett a szex az elmúlt évszázadok különböző társadalmi-gazdasági viszonyaihoz. Ebben amellett érvelt, hogy azok az ideológiák, felülről megalkotott szabályrendszerek, amelyek meghatározzák, hogy ki kivel milyen keretek között szexelhet, a legtöbbször nem értékekből, hanem a gazdasági-társadalmi érdekekből vezethetőek le.

Csányi szerint az 1950-es és 1960-as évek fordulóján a Kádár-rendszer szexuálpolitikája a kor viszonyaihoz képest kivételesen progresszívnek mondható. Ennek a diskurzusnak a középpontjában nem a tiltás volt, hanem a férfiak tanítása, felvilágosítása arról, hogy hogyan kell jól szexelni.

Azt, hogy a tömeges szexuális felvilágosítás politikája pontosan mikor és kinek a fejéből pattant ki, nem tudjuk. Csányi szerint azonban sokatmondó, hogy elsőként, 1957-ben Fritz Kahn zsidó származású német orvos 1933-ban megjelent Nemi életünk című könyvét adták ki, amely a két világháború között már többször megjelent magyarul. Ez nem egy magyar, és nem is egy szocialista szerző könyve volt, hanem egy „nyugati, polgári, tőkés” környezetben született mű, Csányi szerint valószínűleg azért választották ezt, mert annyira sürgősnek gondolták a megjelenést, hogy se egy új könyv megírását, se egy másik lefordítását nem akarták megvárni.

Ebben az időben orvosok szexuális felvilágosító előadásokat is tartottak az ország különböző pontjain, amelyek az akkori sajtó beszámolói szerint mindenhol rengeteg embert érdekeltek. Az egyikük, Hirschler Imre szülész-nőgyógyász az előadásain tapasztalt érdeklődést látva 1958-ban A nők védelmében címen könyvet adott ki a legfontosabb szexuális ismeretekről. A könyvet olyan gyorsan elkapkodták, hogy még abban az évben kétszer, a következő évben pedig harmadszor is utánnyomták, a korabeli sajtóbeszámolók szerint két év alatt összesen 350 ezer példányszámban.

Egy másik, Haraszti István nevű nőgyógyász szintén 1958-ban jelentetett meg egy szexuális felvilágosításról szóló könyvet A nemi élet kérdései címen, amelyet szintén többször kiadtak, és amelyből a szerző szerint az első öt évben több mint 200 ezer példány fogyott el. A könyveket később kiegészítették, átdolgozták és más címeken is kiadták, Hirschlernek például még 1984-ben is megjelent az eredetivel részben megegyező tartalmú könyve Nemcsak Nőkről – Nemcsak Nőknek címmel.

Csányi könyvében amellett érvel, hogy a magyar vezetésnek azért volt fontos megtanítani a férfiakat jól szexelni, mert a szocializmus részeként megvalósuló társadalmi-gazdasági átalakulás komoly nemek közötti feszültségek kialakulásához vezetett. Az ország mennyiségi iparosításához szükség volt a női munkaerőre, közben viszont a háztartási munka elvégzése és a gyereknevelés is teljes egészében a nőkre hárult. Ráadásul a nők jellemzően sokkal kevesebbet kerestek a férfiaknál, és kevésbé is tudtak előrelépni, vagyis a szimbolikus egyenjogúsításuk ellenére egy új alá-fölérendeltségi viszonyba kerültek.

Haraszti könyvében így ír erről: „Amikor a nő elfoglalta a helyét a termelőmunkában, elméletben megtette a döntő lépést a társadalmi, gazdasági, nemi felszabadulása felé. Ám a gyakorlatban ez a szabadság korántsem teljes, sőt, elég gyakran ”kettős rabszolgaság„-ot jelent számára. Ugyanis a felszabadult nőnek a gyárban vagy irodában, tehát a munkaterületén meg kell állnia a helyén, csakúgy, mint a férfinak, de ugyanakkor a házi teendők elvégzése is igen gyakran teljesen reá hárul. (...) A nőt addig nem tekinthetjük szabadnak, amíg e teendők többsége alól fel nem szabadul. Ehhez azonban sok minden szükséges. Például: a közétkeztetés kiszélesítése és színvonalának emelése, konzervek, kész- és félkész ételek megfelelő mennyiségben és minőségben való előállítása, a háztartási munka mindenki számára elérhető áron való gépesítése, stb.”

Haraszti tehát a szexualitásról szóló könyvében maga is foglalkozik a nemek közötti igazságtalan munkamegosztás problémájával, megemlítve, hogy a házi teendők elvégzése igen gyakran teljesen a nőkre hárul. Több megoldást is javasol, de az nem szerepel sem az ő ötletei, sem Hirschler javaslatai között, hogy a házimunkát egyenlőbben kellene elosztani a férfiak és a nők között.

Csányi Gergely szerint a korai kapitalista társadalmaktól kialakult a nemek közötti egyenlőtlen munkamegosztásra épülő háziasszony-szerep, amelynek részeként a házimunkát, a gyereknevelést és az érzelmi házimunkát is a nőknek kell elvégezniük. Ezzel az ötvenes években még a magyarországi szocializmus sem szakított, a gazdasági növekedés ugyanis nagyban épült a nők által végzett fizetetlen munkára.

A második kísérlet: szexuális felvilágosítás

A rendszer azonban azonosított egy másik pontot, amellyel ingyen tudták javítani a nők élethelyzetét, a házasságokat, és ezen keresztül – reményeik szerint – az ország gazdasági és demográfiai helyzetét. Ez a pont a szexualitás volt: a diskurzus mögött megbúvó elképzelés minden bizonnyal az volt, hogy ha a nők a jövőben élvezni fogják a szexet, akkor hajlandóak több gyereket szülni, a gyerekeiket nagyobb odaadással nevelni, alacsony fizetésért dolgozni, házimunkát végezni, anélkül, hogy el akarnának válni.

Ahogy Hirschler írta: „Sokan állapították meg az utolsó évtizedekben, hogy a válásoknak, a családi nézeteltéréseknek egyik oka, hogy a párok szexuálisan – tudatlanságuk következményeképpen – nem felelnek meg egymásnak, a szexuális ismeretek hiánya emberek millióinak életét keseríti meg. (...) A házasság többé nem a létfenntartás eszköze, a nők igényessé váltak a párválasztásban. Ennél is jelentősebb, hogy a nők is igényt tartanak örömszerzésre. Akármilyen sajátságos, ezt új jelenségnek kell tartani, mert korábban a nők többsége magától értetődőnek tekintette, hogy számára a nemi élet örömtelen, és még kiváló orvostudósok is azon a véleményen voltak, hogy a nő természetének a nemi örömre nincs szüksége.”

Hirschler 20 év nőgyógyászati praxisával 600 nő nemi életére vonatkozó adatot gyűjtött össze, és arra jutott, hogy 80-90 százalékuk nemi élete örömtelen, vagy több benne a nehézség, mint az öröm. Haraszti szerint a férfiak 20-40 százaléka, a nők 40-80 százaléka „nem él normális, zavartalan nemi életet”, az előbbieknél az impotencia, az utóbbiaknál a frigiditás a legkomolyabb probléma, és mindkettő oldható megfelelő szexuális ismeretekkel.

A szexuális ismeretek hiányát ráadásul a szerzők szerint nem az okozta, hogy házasság előtt egyik félnek sem voltak ilyen jellegű tapasztalatai. Haraszti idézi Somogyi Zsigmondot, aki az Újpesti Szociálpolitikai Intézetnek végzett, 1936-1940 közötti mintavétellel készített kutatása szerint az újpesti és környékbeli falvakban (Fót, Veresegyház) élő megkérdezettek közül a férfiak 93,5 százaléka, a nők 52,5 százaléka élt már nemi életet a házassága előtt.

Vagyis a férfiak közül szinte mindenki, de még a nőknek is több mint a fele szexelt már a házassága előtt – Haraszti szerint az ő arányuk a mintavétel és a könyv megírása közötti években csak nőhetett. Haraszti azt is hozzáteszi, hogy a megkérdezettek adatai alapján bőven voltak közöttük mezőgazdasági munkát végzők, vagyis nem igaz, hogy a hagyományos, paraszti jellegű társadalomban senki nem élt házasság előtti szexuális életet.

Haraszti ebből azt a következtetést vonja le, hogy ha „szép és helyes” is a nemi önmegtartóztatás, nem lehet azzal megoldani a szexuális problémákat. Sőt, azt írja: „Meg kell mondanunk, hogy az önmegtartóztatókon nemritkán idegrendszeri zavarok mutatkoznak: a szexuális neurózis különböző tünetei. Ez az állapot erősen zavarja az embert mindennapi munkájába, határozatlanná, ingerlékennyé, gyakran levertté teszi.” Haraszti szerint ugyanakkor nem lehet állatiasan, kizárólag az ösztönöket követve szexelni, ő amellett érvel, hogy „megfontoltságra, felelősségre, helytállásra kell ösztönözni az ifjakat: ez a szocialista nemi erkölcsre való nevelés feladata.”

Vagyis a Kádár-rendszer elején, az állampárthoz szorosan kötődő kiadónál több százezer példányszámban kiadott felvilágosító könyvben arra ösztönözték a fiatalokat, hogy ne éljenek önmegtartóztató életet, sőt, lehetőleg szexeljenek házasságuk előtt. Haraszti ezt azzal fejeli meg, hogy azt javasolja a fiataloknak: még ha össze is házasodnak, eleinte próbáljanak meg úgy szexelni, hogy abból ne legyen gyerek.

Könyvében ezt írja: „Hasznos, de nehezen megvalósítható jó tanács a fiatal házasok számára, hogy a házasság első éveiben lehetőleg ne akarjanak gyereket. Ezt főleg azért nehéz megvalósítani, mert a fiatalok általában járatlanok a nemi élet és különösen a fogamzásgátlás gyakorlatában. A korai gyermekáldást azért nem helyeselhetjük, mert a házasság első éveiben még nem ismerhetik meg alaposan egymást, és ha egy-két év után rájönnek, hogy mégsem egymáshoz valók, akkor az esetleges válást nagyon megnehezíti az apró gyermek sorsa.”

Érdekes, hogy miközben a szerzők elvileg a jó, egyenlő, és kölcsönös örömszerzésen alapuló szex mellett szálltak síkra, és azt próbálták meg oktatni, a szexualitás működéséről mai szemmel nézve nagyon leegyszerűsítő általánosításokat is írtak. Haraszti szerint például: „A férfi közösülési szerve, hímvesszője testén kívül van, tehát nem rejtett helyen, heréi ugyancsak szabadon vannak, nem a test üregeibe zárva. Ez a sajátosság bizonyos mutogatási, hivalkodási, sőt, támadási készséggel jár, ami általában jellemző a férfi nemi ösztönére. (...) A nő nemi szervei viszont nagyrészt mintegy elrejtve, testén testén belül helyezkednek el. (...) Az élettani és alkatbeli adottságokból következik a női nemre inkább jellemző passzivitás, tartózkodás és szemérmesség. A női szemérem jelentős vonzóerő is a férfi számára.”

Hirschler ugyanakkor részben ennek ellentmondva arra biztatta a nőket, hogy nyugodtan kezdeményezzenek, ha akarnak. Azt írja: „Az érintkezést többnyire a férfi kezdeményezi, de az asszony aktivitása nyilvánuljon meg már abban is, hogy ha neki kedve, hangulata van hozzá, kezdeményezzen. Ez a férfiakra rendszerint jól hat, hiúságukat elégíti ki, önbizalmukat növeli, az asszonyt pedig a szerelemben is egyenrangú társsá teszi, megszűnik a férfi nemi vágyának egyszerű kiszolgálója lenni. Legyen cselekvő a szerelmi előjátékban is, és irányítsa azt úgy, hogy öröme teljék benne.” Vagyis ő Harasztival szemben úgy gondolta, hogy a férfiaknak bejön, ha a nők kezdik a szexet.

Csányi kutatása szerint a különbséget elsősorban az okozza, hogy míg Hirschler ismerte a kora szocialista irodalmát, Haraszti és a szerzők többsége nem, így az ő biológiai, pszichológiai ismereteik egy korábbi korszak nemekről szóló elképzeléseit tükrözték. Ez azonban nem akadályozta meg őket abban, hogy az 1950-es évekhez képest felvilágosult technikai tanácsokkal lássák el az olvasókat.

Előjáték, csikló, utójáték

A konkrét szexuális praktikák terén a két szerző elég hasonló nézeteket vallott, és Csányi Gergely kutatásai szerint hasonló fókusza volt a kor teljes szexuális oktatásának, felvilágosításának vagy másképpen szexuálpolitikájának. Ennek középpontjában az előjáték és az utójáték fontossága, a csikló kiemelkedő szerepe, és a férfi- és női izgalmi görbe, vagy orgazmusgörbe különbözősége állt.

Haraszti így írja: „Ha sorrend szerint akarjuk összeállítani a nemi érintkezés cselekményeit, akkor az első helyen az udvarlást kell megjelölnünk. Ez tulajdonképpen a férfi eleinte burkolt, majd egyre nyíltabb felkínálkozása a nő elnyerésére. Természetes, hogy a férfi ilyenkor a lehető legelőnyösebb színben igyekszik mutatkozni. (...) Az udvarlást – kölcsönös vonzalom esetében – a szerelmi előjáték második felvonása követi: a kölcsönös nemi izgalom fokozása, a nemi érintkezés élettani és lélektani feltételeinek megteremtése. Ennek elérése céljából az úgynevezett erogén zónák, vagyis a nemi izgalmat kiváltó testtájak érintése és simogatása szükséges. Ilyenek elsősorban az emberi test természetes nyílásai – köztük a legfontosabb a száj, a fül, orrnyílások –, azután a combok, a fartájék, a tarkó, és végül, de nem utolsó sorban az emlőbimbók.”

Vagyis Haraszti bizonyos erogén zónák érintésével, simogatásával képzeli el a másik felizgatását, és azt is írja: „Az erogén zónák ingerlékenysége szerfelett egyéni. Vannak nők, akik a csókolózástól megfelelő nemi izgalomba jönnek, másoknak a legnagyobb ingert a mellbimbó vagy a fül érintése, csókolása okozta. Akadnak olyanok is, akiknek az erogén zónák ingere nem hozza meg a szükséges izgalmi állapotot, csak esetleg a csikló vagy a hüvelybemenet érintése, dörzsölése. Nem lehet megszabni a szerelmi előjáték időtartamát sem, mert az egyiknek 2-3 perc elegendő, míg a másiknak 5-10 perc is szükséges lehet ahhoz, hogy a nemzőszervek a közösüléshez szükséges állapotba kerüljenek.”

Sokatmondó, hogy míg Haraszti könyve nagy általánosságban mindkét nemnek szól, az előjátékról szóló részben kizárólag azt magyarázza el, hogy kell a férfiaknak a nőket felizgatni, ami arra utal, hogy korábban inkább ezzel volt probléma. Erre azonban viszonylag kevés eszközt sorol fel, az orális szex például szóba sem jön a könyv előjátékról szóló részében.

Hirschler azt írja: „Ahhoz, hogy a nő izgalmi állapota utolérje a férfiét, szükséges a szerelmi előjáték. (...) Sokáig élt a felfogás, és sokaknál még ma is érvényesül, hogy a szerelmi előjáték természetellenes. (...) Mások nem azt mondják, hogy természetellenes, inkább arra hivatkoztak, hogy nem méltó az emberhez, hogy a szerelmi előjáték bizonyos formái gusztustalanok. (...) A szerelmi előjáték nem bűnös vagy degenerált emberek kitalálása, hanem élettani szükséglet, kulcsa a boldog és szexuális életnek.” Bár ő sem mondja ki, a sokak által gusztustalannak tartott szexuális előjáték itt már valószínűleg az orális szexre vonatkozik.

A valódi közösülés feltétele a szerzők szerint a merev pénisz és jó esetben a nedves hüvely, Haraszti azonban arra is ad tanácsot, mi a teendő, ha ez utóbbit nem tudják elérni: „Mit értünk a közösüléshez szükséges állapoton? Férfinál a hímvessző olyan mértékű merevedését, hogy az minden nagyobb nehézség nélkül bevezethető legyen a hüvelybe. Nőknél a közösüléshez nem annyira szükséges, mint inkább kívánatos állapoton azt értjük, hogy a hüvelybemenet megnedvesedjék. Ugyanis a nemi izgalom hatására a nők nemzőszervei megtelnek vérrel, a kis- és nagyajkak mirigyei kocsonyás, üveges nyákot választanak ki, ami a hüvelybemenetet sikamlóssá teszi. Így a hímtag könnyebben bejuthat a hüvelybe. Amennyiben a behatolás a hüvelybemenet szárazsága miatt nehéz volna, ajánlatos azt vagy a makkot valamilyen zsiradékkal (bórvazelinnal) bekenni.”

Azzal kapcsolatban, hogy pontosan hogyan kell vagy érdemes szexelni, a két szerző különböző álláspontra helyezkedik: Haraszti felsorol több pózt, majd leszögezi, hogy nem akar senkinek tanácsot adni, és azok közül szerinte mindegyik normális és természetes, ha az aktus mindkét fél beleegyezésével történik. Hirschler azonban ennél tovább megy, és amellett érvel, hogy a férfi feküdjön a hátán, a nő pedig guggolva végezzen „párzási mozdulatot”. Szerinte azzal, hogy ebben a pozícióban a nő határozza meg a szex ritmusát és közben a csiklóját kézzel izgatni lehet, könnyebben tud elélvezni, mint más pozíciókban.

A szerzők igyekeztek azt a sok helyen évezredek óta ismert, de a nyugati világban 1953-ban „felfedezett” tudást is az érdeklődők fejébe verni, hogy mi az a klitorális orgazmus. Hirschler erről azt írja: „Tudomásul kell venni végre, hogy a nőnél a nemi öröm megszerzésének a szerve – mint a látásnak a szem, hallásnak a fül – elsődlegesen a csikló és nem a hüvely. (...) A csiklón megszerzett öröm nem kóros, nem káros, és még csak nem is rendellenes, hanem ezt kell normálisnak minősíteni.”

A legfontosabbnak ezen kívül mindketten azt tartották, hogy a férfi figyeljen annyira oda a nő igényeire, hogy ő is el tudjon élvezni. Haraszti szerint a nemi aktus leggyakoribb hibája, ha „a férfi erotikus izgalma aránylag túlságosan gyorsan, meredeken emelkedik. Amikor az orgazmust eléri, a nő még messze van attól, hogy az oda vezető útnak alig a feléig ért el. Orgazmusa után – a nemi inger élettani szabályai szerint – a férfi érdeklődése, aktivitása rohamosan, meredeken csökken, illetve megszűnik, a nő pedig izgalmi állapotában kielégületlenül, orgazmus nélkül marad.” Haraszti szerint ez a korai magömlés esete a szónak abban a tágabb értelmében, amely szerint minden magömlés kora, amely a nő orgazmusa előtt következik be.

Haraszti a cikk elején kiemelt idézettel igyekszik befenyíteni a férfiakat, ha esetleg mégsem figyelnének oda a női élvezetre, azt írja ugyanis, hogy a kielégítetlen nők előbb-utóbb vagy elhidegülnek és frigidek lesznek, vagy más társat keresnek. Hirschler szintén a fent idézett módon „brutális lénynek” nevezi azokat a férfiakat, akik a partnerüket kielégülés nélkül hagyják.

Hirschler szerint a nők kielégületlenségéről vagy frigiditásáról „ha nem is mindig, de az esetek túlnyomó többségében a férfiak tehetnek. Azt szokták mondani – és sok igazság van ebben a mondásban –, hogy nincsen hideg nő, csak önző, ügyetlen férfi. A férfi elsősorban vegye figyelembe a nőnek a férfihoz viszonyított nemi passzivitását és nevelés okozta gátlásokat. Kerülnie kell minden erőszakosságot. Ismerje meg a nő sokszor egyéni erotikus ingerelhetőségének módjait, a legérzékenyebben reagáló erotikus zónákat, és lehetőleg csak akkor szabad a nemi aktust elkezdeni, ha a nő részéről is valóban fennáll a nemi izgalom. A férfi igyekezzék a nemi aktust annyira elnyújtani, hogy a nőnek is meglegyen a lehetősége az orgazmusra. Legfontosabb tényező a nő szexuális nevelésében és általában a kiegyensúlyozott, normális nemi életben is az önzetlenség, vagyis az, hogy maradéktalan nemi élvezethez a társ teljes mértékű kielégítése is hozzátartozzék.”

Csányi szerint összességében kimondható, hogy az ebben a korszakban állami támogatással kiadott szexualitásról szóló könyvek egy olyan szexuális normarendszer felépítését célozták, amelyben a férfiak a korábbinál jobban figyelembe vették a nők szexuális szükségleteit, vágyait és anatómiáját. Csányi szerint a könyvek jó része kis túlzással arról szól, hogyan bánjanak a férfiak a nőkkel úgy, hogy azok ne akarjanak elválni. Ez beleillik az akkori rezsim biopolitikai célkitűzéseibe, amelyek a válások és abortuszok számának csökkentését, és az élveszületések számának növelését tartalmazták.

Csányi szerint a politikai szándék mellett beszédes, hogy a női test működéséről, a női szükségletekről, vágyakról, sőt, még a női fantáziákról is majdnem kizárólag férfi orvosok írtak. Ez majdnem a rendszerváltásig így maradt, annak ellenére, hogy az orvosok között a nők aránya már 1960-ban meghaladta a húsz százalékot, vagyis az azt követő évtizedekben már bőven tudtak volna ők is szexualitásról szóló könyveket írni.

Csányi szerint ezek a könyvek kétféleképpen járultak hozzá a korabeli szocialista rendszer stabilitásához és fennmaradásához: egyrészt, hogy formálták, és ezáltal elviselhetőbbé, fenntarthatóbbá tették a férfiak és nők közötti viszonyokat, ezen keresztül pedig a társadalom működését és rendjét. Másrészt azzal is legitimálták a rendszert, hogy az új szexuális normákat, a nők számára is élvezhető szexet a könyvek a szocializmus fejleményeként tartották számon, szemben a kapitalista, polgári világ szexuális normáival, ahol nem járt a szexuális kielégülés a nőknek.

Néhány évtized után ment minden a kukába

Az idő előrehaladtával, és főleg az 1970-es évektől kezdve aztán megváltozott a magyar társadalom és gazdaság helyzete, és Magyarország nemzetközi helyzete is. Míg a szocializmus első éveiben Kelet-Európa megpróbált leválni a globális kapitalizmusról, ez a kísérlet idővel fenntarthatatlannak bizonyult. Az 1970-es évektől kezdve Magyarország elkezdett egyre intenzívebben visszakapcsolódni a globális kapitalista termelésbe, és ezzel párhuzamosan a társadalomra is egyre nagyobb hatása volt a nyugatról ellesett fogyasztási és kulturális mintáknak.

Csányi szerint ezzel együtt változott meg az is, ahogy a Kádár-rendszer a szexualitásra tekintett: ekkor már az állam és a hazai nagyvállalatok is a belső fogyasztás felpörgetésével voltak elfoglalva. Ehhez fokozatosan egyre több reklámot használtak, amelyekben a nyugati mintákat követve egyre több és egyre explicitebb szexualitás jelent meg – amivel az emberek így már elsősorban nem a felvilágosító könyvekben, hanem a reklámokban találkoztak.

Ezzel párhuzamosan fellazult a külföldi utazásokra vonatkozó szabályozás, amivel egyre többen mehettek ki külföldre, és kerülhettek ott kapcsolatba a pornóiparral és a szexipar más részeivel – írja a könyvében Csányi. A Kádár-rendszer végére a pornóképek, pornólapok, majd pornófilmek a legelterjedtebb és legkeresettebb csempészterméknek számítottak, egy 1987-es felmérés szerint pedig a videóval rendelkező magyarok között a pornófilmek a legnézettebb típusok közé tartoztak.

A rendszerváltás után aztán Magyarország fejest ugrott a szocializmus elején még elítélt, meghaladni kívánt nyugati, kapitalista szexuális normarendszerbe, amit az 1990-es években már jelentősen meghatározott a pornóipar. Csányi és két szerzőtársa egy kutatásukban arra jutottak, hogy Magyarországon csak 1991-ben és 1992-ben több mint száz szexlap indult, nagyobbrészt hardcore, tehát genitáliákat és szexet bemutató tartalommal.

Innen pedig már csak egy lépés volt, hogy megtalálja Magyarországot a pornótőke, és a 2000-es évre az európai pornógyártás nagyjából negyede Magyarországra kerüljön. Ezt a jelenséget az érintettek és a magukat felvilágosultnak tartók a Nyugathoz való felzárkózásként, a Nyugat utolérésére tett lépésként igyekeztek narrálni, miközben a magyarországi gyártás legnagyobb előnye a kiszolgáltatott, ezért mindenre hajlandó és olcsón dolgozó lányok elérhetősége volt.

Ezzel pedig negyven évvel az első szexuális felvilágosító és oktató könyvek megjelenése után visszakerültünk abba a helyzetbe, amelyben a szexualitásunkat elsősorban piaci logikák, a szépségipar, a pornóipar és egy sor más iparág határozza meg. Arról, hogy ez pontosan miért van így, és hogyan működik, a Csányi Gergellyel készült interjúnkban lehet többet olvasni.