A Z generáció borfogyasztási kedvét elnézve sanszos, hogy az alkoholmentesítésé lesz a jövő

2024. szeptember 11. – 22:47

A Z generáció borfogyasztási kedvét elnézve sanszos, hogy az alkoholmentesítésé lesz a jövő
Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Warner Boin kaliforniai sommelier néhány hónapja egy videót tett közzé a TikTok-oldalán, ebben arra kérte a követőit, hogy írják meg kommentben, miért nem isznak bort. Az 1,6 millió megtekintésnél tartó videóra közel 35 ezer hozzászólás érkezett, és az egyik leggyakrabban előkerülő érv az volt, hogy az alkoholnak túl nagyok az egészségi kockázatai. De sokan hivatkoztak a bor magas árára is, illetve megemlítették, hogy ők inkább az élvezetek más módszereihez nyúlnak, mint a koktélok, az alkoholmentes koktélok és a cannabis.

A tiktoker-sommelier privát kutatását egy San Franciscó-i lap már azzal a címmel tálalta:

A bor 2024 cigarettája? A fiatalabb generációk szerint minden alkohol szó szerint méreg.

Persze az állítást adatokkal is alátámasztották, és Boin maga is mélyebbre ásott a témában egy adatelemző segítségével. Megállapították, hogy az egészségi aggályok a válaszok 20 százalékában szerepeltek, és ezekben sokan „mérgezőnek”, „méregnek” vagy „2024 cigarettájának” nevezték az alkoholt. A válaszok 30 százaléka a borivás olyan negatív hatásaira utalt, mint például a másnaposság vagy a fejfájás. „Egyszerűen egyre nagyobb a tudás és a kulturális konszenzus a fiatalabb generációkban az alkohol negatív hatásairól. Egyre kevésbé furcsa nem inni”, írta például egy kommentelő, de visszatérő téma volt az is, hogy a borfogyasztás drága, a hozzászólók harmada pedig arról írt, hogy sosem sikerült megbarátkoznia a bor ízével.

A témával pár napja a Guardian is foglalkozott, cikkükben szintén arról írtak, hogy a boripar aggódik, hogy a Z generáció és az ezredfordulósok kezdenek elfordulni a bortól, míg az eddig lelkes borfogyasztó baby boomerek lassan amúgy is leteszik a poharat, ha pedig mindez így halad, az katasztrofális következményekkel járhat a borvilágra.

A magyar fiatalok is kevesebb bort isznak

A magyar DiVino borbárok szakmai vezetője, Szakács Gergely is azt mondja, a tendencia itthon is egyértelműen érzékelhető: a magyar fiatalok is kevesebb alkoholt, ezzel együtt kevesebb bort isznak. Szerinte már a Covid idején látható volt, hogy kezd visszaesni a borfogyasztás a fiatalok körében, de a személyes tapasztalatai is ebbe az irányba mutatnak.

„Részt veszek két egyetemi képzésben is, ezeknek a 19 és 24 év közötti srácoknak és lányoknak pedig láthatóan eléggé más a viszonyuk az alkoholhoz: azt mondják, legfeljebb havi egy-két alkalommal boroznak, akkor viszont minőségibbet választanak, ahogy tudják azt is, hogy az alkohol nem arról szól, hogy a sárga földig le kell innunk magunkat. Ők már nem mentek végig azon az evolúción, mint amin a fölöttük lévő generációk végigmentek: először volt a boros kóla, aztán jött a kóla nélküli édes vörösbor, aztán a félszáraz, végül eljutottunk a szárazig. A mostani fiatalok már tudatosabbak” – fogalmaz Szakács, és hozzáteszi, hogy munkahelye egyébként is elkötelezett a fiatalok edukálása és a kulturált borfogyasztás népszerűsítése mellett.

Egy, a neve elhallgatását kérő boripari szakember is megerősíti, hogy a magyar fiatalok kevesebb bort isznak, és ez szerinte az egészségi megfontolásokon kívül a hazai közlekedés zéró toleranciája is hatással van, illetve az is, hogy a minőségi borfogyasztás a magyar fiataloknak különösen nehezen megfizethető. Azt meséli, amikor tavaly részt vett egy borkiállításon, több olyan huszonéves fiatallal is együtt dolgozott, akik nem isznak alkoholt.

„Az, hogy valaki a vendéglátó szakmában dolgozik és nem fogyaszt alkoholt, régebben szinte elképzelhetetlen volt. Lassan felnő egy olyan generáció, amelyik már egyáltalán nem – vagy nem úgy – piál, mint ahogy korábban mi.”

A borfogyasztás az egész világon csökken

Valójában a borfogyasztásban világszinten alapvetően is évek óta érzékelhető a visszaesés: a Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Szervezet szerint a borfogyasztás tavaly 2,6 százalékkal csökkent, ezzel elérte az 1996-os szintet – azóta nem volt ilyen alacsony ez a szám. Az egyik legnagyobb borfogyasztó Franciaországban a vörösborok iránti kereslet is feleakkorára esett, mint az 1990-es években volt, és bár összességében az alkohol iránti kereslet 2020-ban, a járvány első évében több mint 17 százalékkal nőtt, a bor iránti kereslet alig 1 százalékkal nőtt. Egy amerikai tanulmány pedig már azt jósolta, hogy a következő évtizedben az Egyesült Államok borfogyasztásának volumene 20 százalékkal csökken majd, amiben a fiatalabb korosztálynak kulcsszerepe lesz.

A Nielsen kutatócég adatai szerint a Z generáció tagjainak 45 százaléka mondta azt, hogy még soha nem ivott alkoholt. A Gallup felmérése azt is kimutatta, hogy tavaly a 21 és 34 év közöttiek 52 százalék vélte úgy, hogy még a mérsékelt alkoholfogyasztás is árt az egészségnek. Ez pedig összhangban az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tavalyi, sokat idézett jelentésével, miszerint az alkoholfogyasztás semmilyen dózisban nem biztonságos.

Piquette, verjus és más alternatívák

A 32 éves Homoky Dorka tíz éve alapította meg a borászatát a Tokaji borvidékhez tartozó Tállyán, a szakmája ellenére azt mondja, az elmúlt fél évben ő is azt vette észre magán, hogy egyre kevesebb alkoholt kíván. A korábbi napi szintű borfogyasztásról átállt heti egy vagy két alkalomra, és ilyenkor is maximum másfél-két deci bort iszik meg. Ahogy a magasabb státuszú vevőkörében is azt tapasztalja, hogy kevesebb alkoholt fogyasztanak, és inkább hajlandók megfizetni a magasabb árakat is, vagyis az arányok a minőség felé tolódtak. „Beül egy kisebb társaság egy belvárosi helyre, ahol egy jobbfajta palack bor 12-15 ezer forintba kerül, ezt közösen elosztják, és ennyi elég is” – mondja a borász.

Homoky Dorka a borai alkoholszintjét eleve próbálja alacsonyabb szinten tartani, viszont a klímaváltozás ebből a szempontból pont az alkoholfokra kényes borászok ellen játszik, ugyanis a hosszú, napos időszakok megemelik a cukortartalmat a szőlőben, márpedig minél több a cukor, annál magasabb az alkohol. Mindezt pedig nem olyan könnyű elintézni egy korai szürettel. „Ilyen esetben szoktak a borászok vizet tenni a borba, amit viszont a magyar bortörvény tilt, pedig a mediterrán régiókban egy ideje bevett eljárás, egyszerűen azért, hogy ne legyen 16-os az alkoholja, ami amúgy is élvezhetetlen.”

Az alternatív, csökkentett vagy teljesen alkoholmentes borkészítmények viszont itthon még gyerekcipőben járnak, míg tőlünk nyugatabbra egyre több borkészítő nyit ebbe az irányba. Az Egyesült Államokban az elmúlt években például óriási lendületet kapott a csökkentett vagy teljesen alkoholmentes italok piaca, számos új alternatív alkoholmentes termék került forgalomba, és az alkoholmentes koktélbárok is sorra nyíltak. A Nielsen kutatásai szerint 2022 és 2023 között az alternatív borkészítmények eladásai 35 százalékkal nőttek.

Ezek egy része pedig már régóta létezik, még a magyarok körében is. Ott van mindjárt a piquette, magyarul csiger, vagy lőré, aminél a kipréselt szőlőt (törköly) öntik fel vízzel, majd újra erjesztik, amiből egy gyenge, 5-6 százalékos alkoholtartalmú pezsgő jellegű ital készíthető. „Ez egy nagyon klassz, gyümölcsös, fröccsszerű ital, amit néhány budapesti helyen már árulnak. A piquette nagyon ment a nyáron”, magyarázza Homoky Dorka. De sokan kedvelik a verjus-t (verzsü), avagy zöldszőlő-levet is, ami éretlenül leszedett szőlőből készül. A magas sav- és alacsony cukortartalma miatt savanykás ízű lé szódával felhúzva egy fröccsszerű italt ad. A verjus szőlőmustként hozható forgalomba, és néhány étteremben már lehet is kapni verjus-fröccsöt, de koktélokban is használják. Több magyar borász palackoz mustot is: ez már édesebb, a kinézete hasonlít a borhoz, ugyanúgy borospohárban lehet szervírozni, de nincs benne alkohol.

Néhány ilyen termékkel Homoky Dorka is kísérletezik, Magyarországon viszont nem tudná forgalomba hozni őket, a magyar bortörvény ugyanis nem ad engedélyt rájuk.

„Ezek az italok finomak, egészségesebbek, és szívesen fogyasztanák őket az emberek, a magyar gazdaság érdeke is lenne az árusításuk. És jó lenne tartani a lépést a világgal is.”

A DiVino is – annak ellenére, hogy alapvetően borbárként hivatkoznak magukra – a bor mellett kínál más italokat is. „Azt tapasztaltuk, hogy önmagában a bor nem elégíti ki a vendégigényeket. Egy huszonévesekből álló társaság átlagos fogyasztása nálunk nagyjából így néz ki: egyikük long drinket iszik, valaki limonádét, és van, aki borozik” – mondja Szakács Gergely, aki szerint a long drinkek népszerűségére csatlakozva vettek fel a kínálatukba borkoktélokat is, amivel szintén a fiatalabb közönséget próbálják megszólítani. Idén nyáron bevezették például a Frozét, ami málna, jég és rozébor hozzáadásával készül, turmixolt formában.

Fotó: Getty Images
Fotó: Getty Images

Az egészségtudatosabbak a DiVinóban fogyaszthatnak mocktélt vagy kombuchát is. Utóbbi egy probiotikumokat és élesztőgombákat tartalmazó, barnás színű ital, ami elsőre talán nem tűnhet túl vonzónak egy bárban, de Szakács szerint ezt is ugyanúgy szervírozzák, mint egy long drinket, vagyis mutatós pohárban, gyümölccsel a tetején érkezik az asztalokra. Alkoholmentes bort a szakmai vezető szerint viszont egyelőre nem tartanak, mivel erre még nem tapasztalnak jelentősebb igényt.

Az alkoholmentesítésé lehet a jövő

A bor teljes alkoholmentesítésével már évtizedek óta kísérletezik a szakma. Jelenleg a gyakoribb eljárás a vákuumdesztilláció, ami egy kémiai eljárás, a ritkább, drágább, de jobb minőségű metódus pedig a fizikai eljárás, egyfajta fordított ozmózis, amelynek során komponenseire szedik a bort, majd kivonják belőle az alkoholt. Homoky Dorka szerint ez az alternatíva inkább azoknak jó, akik átmenetileg nem ihatnak bort, például a várandósoknak. Bár szerinte ezzel is óvatosan kell bánni, egy kismama barátnője például másnaposabbnak érezte magát tőle, mint a hagyományos bortól, mert valószínűleg olyan adalékanyagokkal készült, amik a szervezetére rossz hatással voltak.

A technológia tehát még biztosan további fejlesztéseket igényel – ahhoz is, hogy a bor az élvezeti értékét is megtartsa, a boripari szakember például azt mondja:

„Rengeteg alkoholmentesített bort kóstoltam eddig: 99 százalékuk ihatatlanul rossz volt. Tényleg csak néhány akadt közöttük, ami hasonlított egy jól iható bor ízére.”

Abban viszont biztos, hogy nem kell már olyan sokat várni arra, hogy megtalálják a megoldást a módszer tökéletesítésére, és szerinte ugyanez a jövő vár az égetett szeszes italokra is: az alkoholmentesített gint vagy vodkát ugyanis egyre inkább keresi a szórakozóhelyeken a fiatal közönség.

De míg az étel és alkoholmentes ital párosítások ma már több magyar étterem itallapján szerepelnek, a borkereskedések egyelőre kevésbé látják benne a potenciált, inkább múló trendnek gondolják. A boripari szakember ezzel szemben szintén úgy gondolja, hogy nagyon is érdemes lenne a trendre felkapaszkodni, és szerinte attól sem kell félni, hogy az alkoholmentesített borok a hagyományos borok konkurenciáját jelentik majd – sokkal inkább a limonádéét vagy a kóláét.

Végül nagyon fontos mindehhez hozzátenni, hogy a túlzott alkoholfogyasztás alapvetően továbbra is jelentős probléma Magyarországon, még ha friss és pontos adataink nincsenek is erre. A KSH utolsó összehasonlító adatsora a 2009-es, 2014-es és 2019-es éveket összevetve ráadásul azt mutatja, hogy a 18–34 évesek körében minden iskolai végzettség kategóriájában, még a diplomások körében is folyamatosan nőtt az alkoholfogyasztás 2019-ig. Szóval már csak emiatt is szerencsés lenne, ha az iparág erőteljesebben foglalkozni kezdene az alkoholmentesített italok előállításával.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!