Betiltja a mobiltelefonok használatát több londoni iskola

2024. augusztus 10. – 12:29

Másolás

Vágólapra másolva

Összefogott a londoni Southwark városrész iskoláinak egy csoportja az okostelefonok használatának betiltása érdekében. A tilalom a 20 állami iskola többségét érinti, összesen több mint 13 ezer diákot, írja a Business Insider. A mobiloktól eltiltott gyerekek zöme 11 és 14 év közötti, de néhány iskola már közölte, hogy szeptembertől minden diákra kiterjesztik a programot. A kezdeményezéssel több problémát is szeretnének kezelni, például az iskolai zaklatást, alvási problémákat és a gyerekek életkorának nem megfelelő tartalmakhoz való hozzáférést.

Az iskolaigazgatók nem sokkal azután hozták meg a döntést, hogy egy kormányzati jelentés arról írt, 2020 és 2022 között 52 százalékkal nőtt a gyerekek képernyő előtt töltött ideje, és a fiatalok csaknem negyede függ okostelefonjától. Az ötlet Mike Baxtertől, a City of London Academy igazgatójától és Matt Jonestól, az Ark Globe Academy ügyvezető igazgatójától jött. Baxter szerint az okostelefonoktól úgy lehet a leghatékonyabban szabadulni, ha összefognak a többi iskolával: úgy gondolja, ha nincs összehangoltság, akkor a mobilokat kitiltó iskolákat különcként kezelnék a szülők.

A kezdeményezéssel Baxterék azt szeretnék elérni, hogy a gyerekek szociálisabbak legyenek, és képesek legyenek arra, hogy a való világban is kapcsolatba tudjanak lépni egymással, ne csak az okostelefonjaikon. Az igazgató szerint az alacsonyabb társadalmi és gazdasági helyzetben lévő gyerekekre negatívabban hat, ha az okostelefonjaikra van utalva, mert nekik nagyobb szükségük lehet a kapcsolatépítésre, mint azoknak a gyerekeknek, akik eleve jó kapcsolatokkal rendelkező családokból jönnek.

Az, hogy hol hogyan valósítják meg a telefonok betiltását, eltérő. Baxteréknél minden telefont (függetlenül attól, hogy okostelefon-e) kikapcsolva el kell tenni. Ha egy tanár mégis meglát egy telefont egy diáknál, minden esetben elveszi. A „buta” telefonokat egy hét után visszaadják a diákoknak, az okostelefonokért viszont a szülőknek kell bemenniük.

Júliusban derült ki, hogy szeptember elsejétől a magyar diákok mobiljainak használatát is erősen korlátozzák az iskolákban. Az erről szóló rendelet a héten jelent meg a Magyar Közlönyben, két kategóriát határoz meg. A tiltott tárgyak körébe tartozó eszközöket egyáltalán nem lehet bevinni az iskolába. Akinél ilyet találnak, azt felszólíthatják, hogy azt adja át. Akár a rendőrséget is értesíthetik. Ritka esetekben viszont engedéllyel bevihetők ilyen tárgyak az intézménybe. A korlátozottan használható tárgyakat, elsősorban az okostelefonokat, internetelérésre alkalmas okoseszközöket be lehet vinni, de ezeket a tanítás elején le kell adni. Ezeket az iskolának meg kell őriznie, majd a tanítás végén vissza kell adni a diákoknak.

A készülő rendeletet elsősorban amiatt érte kritika, hogy az csendőrt csinál a pedagógusból, az okoseszközöket nem akarja bevonni a tanítási folyamatba, nem mutat alternatívát a kétségtelenül addiktív telefonozás helyett, kizárólag a tiltás eszközével él.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!