A randink után küldött egy Google-kérdőívet, amiben megválaszolhattam, hogyan éreztem magam a találkozón

„Annyira lélektelen az online ismerkedés. Mindenki csak arra megy, hogy összefeküdjön valakivel, ami nagyon távol áll tőlem. A Tindert összvissz egy napot használtam. Elkezdtem beszélgetni egy sráccal, aki elég hamar a lényegre tért. Körülbelül a harmadik mondata az volt, hogy szívesen megmutatná nekem a kilátását a budai lakásából. Nincsen azzal baj szerintem, ha valaki így ismerkedik, de tőlem ez nagyon idegen” – meséli az álnéven megszólaló Klára, aki egyike annak a több száz millió szinglinek, aki online is próbált már ismerkedni.

Ismerkedni és randizni ma már egészen máshogy szokás, mint anyáink, nagyanyáink korában. A levelezést és az udvarlást persze már régóta felváltotta a csetelés, de mára az olyan népszerű randiappok lettek az ismerkedés főbb színterei, mint a Tinder, a Bumble vagy a Hinge. Az online dating pedig rendesen megkavarta, mit is gondolunk a randizásról, a helyzetet pedig tovább nehezíti a közelmúltban túlságosan is gyakori red flag-keresés.

Azért mondja, amit mond, mert nárcisztikus? Most gaslightingol? Menekülnöm kellene?

Szakértőket, ismerősöket kérdeztünk arról, szerintük miért nehéz manapság randizni.

Az ismerkedési képességeink elkezdenek leépülni

Egyszerű lenne főbűnösnek kikiáltani a társkereső applikációkat, és valahol jogos is. Hiszen részben ezek miatt nehezebb is nyitni mások irányába, ha személyesen találkozunk egy kocsmában vagy koncerten. Szokolai Árpád klinikai szakpszichológus szerint az online ismerkedés azt is meggátolja, hogy az agyunkban működésbe lépjenek azok az „alkatrészek”, amik szükségesek ahhoz, hogy valójában megismerhessük a másikat.

„Kialakítottunk egy olyan közeget, amiben egy csomó képességünk elkezd leépülni. Az agyunk olyan, mint egy számítógép, aminek az alkatrészei önmaguktól működnek, és az evolúció során úgy fejlődtek, hogy detektálni tudjuk a többi embert. Rengeteg részletet kódolunk egymásról látás, hallás, tapintás alapján. Ezért is van, hogy valaki arcát szépnek látjuk, pedig mások szerint semmi extra nincs benne.

Azonban az agyunk ezen részeit elég nehéz beindítani, ha konkrétan fizikailag nem találkozunk, és akkor arról nem is beszéltünk, hogy túl sokat fürdünk, meg mindenféle illatot pakolunk magunkra. Miközben a szaglás is befolyásolja a viselkedésünket, ahogy azt is, mit preferálunk” – mondja a szakértő.

Szokolai Árpád hozzáteszi, hogy ismerkedéskor tudattalanul egymás genetikai állományát is monitorozzuk, amellett hogy beszélgetés közben látjuk a másik testbeszédét, gesztusait, a tekintetét, amiből egy csomó mindent kiolvashatunk. A klinikai szakpszichológus szerint ezért is könnyebb egy nehezebb témát vagy veszekedést élőben kibeszélni, mint cseten üzengetni egymásnak. „Amikor csak pötyögjük a mondatokat, akkor több lehetőség is felmerül a fejünkben azzal kapcsolatban, hogy is áll hozzánk a másik, amitől szorongani kezdünk. És minél inkább szorongunk, annál hajlamosabbak vagyunk a legrosszabbra gondolni. Ez az online kapcsolattartás egyik csapdája, a másik embert könnyen félreérthetjük.”

Ráadásul ha ezeket a képességeinket nem trenírozzuk, azok egy idő után elkopnak. „Azokat a területeket, funkciókat, amiket nem használunk, az agy elkezdi takarékra kapcsolni. Így, ha egyre kevesebbszer használjuk azt a képességünket, hogy mentalizáljuk a másikat, ami azt jelenti, hogy meg tudjuk mondani, hogy milyen hangulatban van, miben partner, miben nem partner, mennyire vagyunk egy hullámhosszon, akkor hiába találkozom élőben valakivel, ez nem fog menni. Nem lesz elég támpontunk ahhoz, hogy megtaláljuk a közös hangot. Ez növelheti a szorongást bennünk, ami eltántorít bennünket attól, hogy élőben is kapcsolódjunk egymással. Így

nem tanuljuk meg, hogyan is kezeljük a feszültséget, kis kellemetlenségeket, amiket egy idegen jelenléte, közelsége okozhat”

– magyarázza a szakpszichológus.

A szakértő hozzáteszi, hogy mindezt még nehezebbé teszi a közösségi média is, ahol csupa félrevezető inputot kapunk azt illetően, hogy a másik valójában milyen és mire vágyik.

„Kialakul a fejünkben egy kép arról, milyen is a párkapcsolat, a randizás, milyen az életük a csajoknak, pasiknak, miközben mindez le van öntve cukormázzal. A Facebookon senki nem posztol ki egy fotót a párjával azzal a címmel, hogy hú, ma is két és fél órát veszekedtünk. És hiába vagyunk tudatában annak, hogy az Instagramra mindenki megszerkesztett tartalmakat tölt fel, az agyunkban egy kicsit – anélkül, hogy észlelnénk – átformálódik az, mit tartunk átlagosnak, és elkezd torzulni az is, hogy mit gondolunk normálisnak.”

Minél hamarabb derüljön ki, hogy összeillünk-e, vagy sem

A szintén pszichológusként dolgozó dr. Kiss Dániel szerint az online társkeresők rengeteg elérhető partnert kínálnak, de a sok lehetőség közül csak kevés információ alapján tudunk döntetni. „Sokan párhuzamosan is randiznak több emberrel, és ha túl vannak már 5-7 randin egy héten, akkor könnyen átfordulhat a randizás interjúztatásba. Ennek az a célja, hogy minél hamarabb derüljön ki, hogy összeillünk-e, vagy sem. Kérdés, hogy kiderülhet-e minden. Hiszen öt év házasság után is megtudhatsz egy olyan dolgot a párodról, amit nem is gondoltál.

A férfi pácienseim szoktak úgy fogalmazni, hogy ez olyan, mint egy vizsgahelyzet. Mintha egy állásinterjún lennének, ahol el kellene adniuk magukat a lánynak”

– részletezi Kiss Dániel. Szerinte vannak olyan platformok is, amik személyiségteszteket töltetnek ki a regisztrálókkal, majd az alapján hozzák össze a felhasználókat.

„Mintha most az lenne az igény, hogy megmutatom az én személyiségtesztemet, te megmutatod a tiédet, és megnézzük, hogy ez alapján összeillünk-e.”

Az álnevet használó Bence pontosan tudja, milyen, amikor egy randi egy felvételihez hasonlít. Néhány hónapja ismerkedett meg egy lánnyal online, akivel 3 és fél órán keresztül beszélgettek egy fővárosi kávézóban – vagyis Bencét inkább interjúztatták. „Folyamatosan kaptam a kérdéseket, és próbáltam visszakérdezni, hogy ő mit gondol erről a témáról, de mindig gyorsan lezárta, és jött a következő kérdés. Próbáltam viccelni azzal, hogy most már rólad is szeretnék megtudni valamit, de igazából nem tudtam meg sok mindent. Mintha személyesen cseteltünk volna.

Kérdezett a karrieremről, arról, mennyire köt le a munkám. Valószínűleg a régi rossz tapasztalatai miatt érdekelhette ez. Mondott is egy olyan félmondatot, hogy ha valaki nagyon a munkájának él, akkor nagyon egyoldalúvá tud válni a kapcsolat. Miután vége lett a találkozónak, nem éreztem úgy, hogy szeretném még őt látni. Ezután a csetelés is felületessé vált, és végül két nap után lezártuk a dolgot” – emlékezik vissza Bence.

Bencéhez hasonló élményei voltak Viktornak is. „Jó pár éve megismerkedtem a Tinderen vagy a Bumble-ön egy huszonéves lánnyal, akivel elmentünk randizni, és

úgy éreztem, hogy a kérdéseivel azt szeretné kideríteni, hogy szociopata vagyok-e. Értem a bizalmatlanságot, de ez teljesen megölte a hangulatot.

Olyasmiket kérdezett tőlem, hogy mit gondolok magamról, szerintem mi a gyengeségem, mi a legnagyobb problémám. Randiszituban nekem elég fura volt, hogy csak negatívumokról beszélgetünk. Még egyszer-kétszer találkoztunk, de utána elengedtük egymást. De az is előfordult, hogy egy lány az első randi után cseten elküldött egy Google-kérdőívet, amiben megválaszolhattam, hogyan éreztem magam a találkozón.”

A Tindert és a Bumble-t letölteni és használni nem nagy ördöngösség, az viszont már több időt és energiát igényel, hogy a matchünkkel személyesen is találkozzunk. Pláne, ha már sok rossz élményen vagyunk túl. „Szinten minden kliensem beszámol arról, hogy egy ponton kiégnek az online ismerkedésben, mert sokszor csalódtak, és kimerültek” – mondja Kiss Dániel.

Nincsenek egyedül ezzel a problémával, a Singles Reports felmérésben részt vevő ötszáz, 18 és 54 év közötti ember 80 százaléka is azt mondta, volt már olyan, hogy kimerítette őket az online ismerkedés. Míg a Match kutatásában, amiben ötezer amerikai nyilatkozott, a válaszadók fele érezte úgy, hogy kiégett a folyamatos scrollozástól, és a sok semmire sem jutó kapcsolattól.

Az online randizás megöli a spontaneitást

De mi hiányzik, miért nem jön be mindenkinek a tinderes vagy bumble-ös ismerkedés? „Nincs meg az első benyomás. Ha csak egy profilt látok, akkor az ismeretlenség miatt egy erősebb szűrővel érkezem a randira.

Sokkal nagyobb bizalommal megyünk egy találkozóra, ha már hallottuk a másik hangját, láttuk a szemét, a gesztusait, éreztük az illatát. Ezek mind olyan evolúciós tényezők, amik biztonságot adnak”

– fejti ki Kiss Dániel.

De ha nem a Tinderen vagy a Bumble-ön, akkor hol lehet ismerkedni? És hogyan? Vagy teljesen lehetetlen, hogy egy idegen leszólítson minket egy kiállításon, vagy akár az utcán?

„Hozzám jöttek már oda boltban, az utcán és szórakozóhelyen is. Egyrészt respektálom, hogy van bennünk ennyi bátorság, hogy odalépjenek hozzám. Ugyanakkor nekem kicsit kényelmetlen, és én ezért nem szeretem. Jólesik nagyon, meg imponáló, de még soha nem lett ezekből a leszólításokból kapcsolatom. De ha valaki úgy jött oda hozzám, hogy már legalább látásból ismertük egymást és már beszéltünk három szót az életünkben, akkor könnyebben megnyílok én is, és sokkal szívesebben is találkozom az illetővel” – mondja Klára. Szerinte sokan küzdenek bizalmi problémával, amire csak ráerősít a ma már jól ismert hook-up kultúra. Azaz, hogy mindenki csak arra utazik, hogy legyen kivel együtt tölteni az éjszakát.

„Én úgy látom, hogy egyre gyakoribbak az ilyen se veled, se nélküled situationshipek. Mindenki csak szexelni akar, nem tudnak elköteleződni egymás mellett az emberek. Ezért, ha valaki komoly kapcsolatot keres, annak nagyon nehéz ismerkednie”

– mondja Klára, majd hozzáteszi, hogy akik nem tudnak vagy nem is akarnak elköteleződni, azt keresik, hogy kivel van meg a kémia elsőre. „Szerintem ők azt várják, hogy majd felgyullad bennünk a láng, és azt hiszik, hogy megtalálták életünk nagy szerelmét, de ez sokszor hamar elillan. Ezért nem is mélyülnek el a kapcsolatban, nem tudnak igazán kapcsolódni a másikhoz, így nem is alakulnak ki tartós kapcsolatok.”

Szerinte az is nehezíti manapság az ismerkedést, hogy sokkal több a szürke zóna ezen a téren is. „Sokszor nehéz megmondani, hogy a találkozók randinak számítanak-e, mert nem tudom, mi van a másik fejében. Régebben például sokkal élesebben elkülönültek a fiú-lány barátságok, hisz a fiúk a fiúkkal, a lányok pedig a lányokkal barátkoztak. Ma már ez nem számít, az egyik legjobb barátom nekem is egy fiú. Emiatt néha nehéz eldönteni, hogy a másik csak barátkozni akar velem, vagy amúgy tetszem neki, és szívesen megismerne.”

Hasonlókat fogalmazott meg Szokolai Árpád is, aki szerint ma már nem egyértelmű, hogy mit szabad és mit nem, ami mindenkiben fokozza a bizonytalanságot. „Harminc évvel ezelőtt még egyértelmű volt, hogy egy férfi-nő viszonyban kinek mit szabad, illetve kinek mit kell csinálnia ismerkedéskor. Most nincsen ilyen forgatókönyv, ezért természetes, hogy bizonytalanok vagyunk, aggódunk ilyen helyzetekben. Nem tudjuk, pontosan meddig szabad elmennünk, mikor adtunk már elég jelzést a másiknak, mikor lépünk túl egy határt. Ezek mind feszültségeket keltenek bennünk, és máris sokkal nehezebb a helyzet.”

Vészcsengők, red flagek, önjelölt terapeuták

Valószínűleg mindenkinek volt már olyan randiélménye, amikor a kávé/fröccs felett azon kapta magát, hogy sorra bukkannak fel a red flagek. A red flag szó szerint piros zászlót jelent, akkor használjuk ezt a kifejezést, amikor a másik viselkedése kapcsán megszólal egy vészcsengő a fejünkben, ami jelzi, hogy valami itt nincs rendben. A közösségi médiában egyre több videó látható arról, hogyan ismerhetjük fel ezeket a vészjósló jeleket. Hovatovább, ezek alapján hogyan diagnosztizáljuk a velünk szemben ülő fiút vagy lányt. Miközben az egyik legismertebb pszichológus, Esther Perel is megmondta: „Nem mindenki válik terapeutává attól, hogy a TikTokon tanácsokat oszt vagy hallgat.”

Kiss Dániel szerint a red flagek keresése manapság általános jelenség a randikon. „Fejben több listát is készítünk, mielőtt elmegyünk egy randira. Egyrészről ott vannak azok tulajdonságok, amiket szeretnénk látni a másikban, másrészt ott van a red flagek listája. Mondjuk, ha a velünk szemben ülő érzelmileg elérhetetlen, akkor az arra utal, hogy nem tud elköteleződni, vagy mond és tesz valami olyat, amiből arra következtetünk, hogy esetleg narcisztikus. Azonban elnagyolt túlzásokba csúszhatunk bele, hiszen laikusként nem tudjuk megítélni, hogy a másiknak valóban vannak-e pszichés problémái.”

Kiss Dániel hozzáteszi, hogy nem létezik olyan ember, akivel kapcsolatban ne merülnének fel red flagek, mivel senki sem tökéletes. A szakértő szerint megvan a létjogosultsága annak, hogy a randin figyelünk a másik viselkedésére, a mondataira, és lehet, hogy nem lesz minden szimpatikus, amit tesz és mond. Ugyanakkor fontos, hogy ne csak ezek alapján ítéljünk meg valakit, akivel életünkben először találkozunk.

„Nagyon kevés információ alapján akarunk gyorsan döntést hozni, miközben egy terapeutának sem elég egy-két-három alkalom ahhoz, hogy megismerje a páciensét”

– fejti ki a szakértő.

Szerinte ha egy találka nem sikerült jól, azt sokan azzal magyarázzák, hogy hiányzott az a bizonyos „kémia”. Miközben a pszichológus szerint ez sem egy azonnal eldőlő dolog. „A hozzám járó srácok is meséltek már arról, hogy volt egy lány, akivel leültek beszélni, ami elsőre semmi extra nem volt, de két héttel később pedig megvolt a vonzalom. Talán azért, mert más volt hangulat vagy a szituáció, a vonzalom ennél sokkal fluidabb.”

Egy tök ártalmatlan tényből próbálta azt kihozni, hogy itt valami nagy trauma lehet a háttérben

Egy két évvel ezelőtti Hinge-kutatásból az derült ki, hogy az applikáció használóinak 89 százaléka nagyobb eséllyel megy el a második randira, ha az első alkalommal a másik szóba hozta, hogy jár valamilyen terápiára. Természetes, hogy olyasvalakivel szeretnénk időt tölteni, aki foglalkozik magával, és fontos neki, hogy mentálisan, lelkileg is rendben legyen. Sőt vonzó is lehet számunkra, ha már az első találkozón a small talk helyett személyes dolgokat oszt meg velünk a randipartnerünk.

Kiss Dániel szerint nem kell attól ódzkodni, ha már az első találkán olyan bizalmas, komolyabb témákba is belemegyünk, mint például korábbi kapcsolatokból szerzett sérülések vagy családi traumák. Azonban fontos, hogy a beszélgetésnek meglegyen a maga ritmusa, és hagyjuk fokozatosan kibontakozni a nehezebb kérdéseket. „Ha már a terápiához hasonlítjuk, a pszichológus sem durran bele kapásból a gyermekkori traumáidba” – teszi hozzá.

A szakember szerint sokan elsőre akarják megtalálni a nekik való társat. Pedig nem lehet egyből jól választani, a randizásnak az is egy természetes része, hogy rosszul választunk, azért is, mert sokszor-sokáig még mi magunk sem tudjuk, hogy valójában mire vágyunk, mi jó nekünk.

„Természetes, hogy mindenki jól akar választani. Viszont mire eljutunk oda, hogy megállapodunk valaki mellett, az az út tele van rengeteg rossz választással is. Ha valaki már jó ideje párt keres, érthető, hogy már nem szeretne sérülni. És nyilván nem arról van szó, hogy menjünk házhoz a pofonért vagy menjünk bele a hülyeségbe, de

a párkeresésnek természetes része a sérülés”

– teszi hozzá Kiss Dániel. A pszichológus szerint nem kell felhagyni az online társkeresőkkel, ugyanakkor érdemes a telefonokból néha felnézni, és olyan eseményeken ismerkedni, ahova alapból szívesen elmennénk. „Én mindig azt javaslom, hogy járjunk el olyan programokra, amiket szeretünk. Mivel az esemény maga, mondjuk, egy költői est, már megszűri a jelenlévőket. Ha ott nem alakul semmi, mert nem szólítanak le minket, és mi sem kezdeményezünk beszélgetést, akkor is jól érezzük magunkat, hiszen egy olyan esten vagyunk, ami érdekel bennünket. Az online ismerkedésből ez is kimaradhat, hiszen ha rossz a randi, akkor rossz szájízzel megyünk haza, és kudarcként éljük meg. De én úgy látom, hogy kicsit idegenkednek az emberekkel ettől, hogy olyan helyen, programon ismerkedjenek, amit szeretnek, mert elsőre erőltetettnek tűnhet.”