Az emberek már a gimnáziumban szexelnek? Akkor mikor csinálnak házi feladatot?

Érintik-e az aszexeket a külsővel kapcsolatos elvárások? Mit keres a Tinderen egy aszexuális? Legyőzhető-e a szexundor, és kell-e egyáltalán ezzel bármit is kezdeni? Az aszexualitást bemutató minisorozatunk első részében a fogalmat, az orientáció pszichológiai hátterét jártuk körül, ebben a részben pedig érintettek mesélnek arról, milyen aszexuálisként randizni, párkapcsolatban élni, és hogyan reagáltak a családtagjaik a coming outra.

Egyikük tradicionális párkapcsolatban él, másikuk aromantikus, van, aki szexuális életet él és van, aki ezt soha nem tudná elképzelni. Bár az aszexualitás definíciója egyszerű – a szexuális vonzalom részleges vagy teljes hiányát jelenti –, ez a szexuális irányultság ugyanúgy nem predesztinál semmire, mint heterónak lenni. Nincs „tipikus aszexuális”, ahogy nincs tipikus szexuális életet élő ember sem. Mi most négy, életútjában és választásaiban is eltérő érintettel jártuk körbe, hogyan élik meg szexuális identitásukat.

Furcsa érzés valaminek a hiányával definiálni magadat

Anett, 24, aszexuálisnak és aromantikusnak vallja magát, nincs párkapcsolata

Amikor először láttam egy videót, ahol aszex emberek beszéltek az érzelmeikről, csak nevettem, az járt a fejemben, hogy „Jézusom, ilyen létezik?” Viccesnek találtam, hogy vannak emberek, akik nem vonzódnak szexuálisan senkihez, azt meg pláne, hogy egyesek egyáltalán nem akarnak szexelni. Csak pár év múlva esett le, hogy én sem szeretnék senkivel lefeküdni soha. Annyira belénk kódolt, hogy egyszer úgyis élsz majd nemi életet, hogy feldolgozni sem tudtam, amit láttam. Eleve nagyon furcsa érzés valaminek a hiányával definiálni magadat. Épp ezért nem is megy könnyen általában, és ez rám is igaz.

Bár még csak 24 éves vagyok, mégis úgy érzem, hogy túl sokáig próbáltam a megszokott módon élni. Kamaszkoromban volt is barátom, fel sem merült bennem, hogy bármi gond lenne velem. Ennek az lehetett az oka, hogy stréber, szorongó, introvertált kamasz voltam. Úgyhogy amúgy se lett volna túl sok lehetőségem arra, hogy a szex része legyen az életemnek, és ez számomra nem is volt fontos. Visszanézve persze értem, hogy miért nem, de nagyon sokáig nem esett le, hogy ezzel mások egyáltalán nem így vannak. Aztán amikor kiderült, hogy az osztálytársaim már túl vannak pár dolgon, tényleg meglepődtem:

az emberek már a gimnáziumban szexelnek? Akkor mikor csinálnak házi feladatot?

16 éves koromban kezdtem el megkérdőjelezni a szexuális hovatartozásom. Eleinte azt hittem, hogy biszexuális vagyok, hiszen ugyanannyi vonzalmat érzek a nők és a férfiak iránt is. Majd azt hittem, leszbikus vagyok, hiszen abban biztos voltam, hogy tuti, hogy nem feküdnék le egy pasival sem.

Amikor felszálltam a villamosra, azt találgattam, hogy vajon azt a lányt megcsókolnám-e? Lefeküdnék-e vele? Erre a válasz mindig inkább a nem volt, maximum a nem tudom. Akkor persze csak arra gondoltam, hogy csak nagyon magasak az elvárásaim.

Utána azt gondoltam, hogy pánszexuális vagyok, mert nem igazán fogott meg senki. De még akkor is sokáig megkérdőjeleztem magam: lehet, hogy nincs bennem semmi furcsa, hiszen honnan is lehetek biztos benne, hogy nem érzek szexuális vonzalmat, ha azt nagyon nehéz definiálni. Visszagondolva persze ezek szirénázóan egyértelmű aszex gondolatok voltak.

Öt éven keresztül tépelődtem az ilyen-olyan identitások között, ez az ingázás egyébként nagyon gyakori az aszexek körében. Aztán az egyik Pride eseményről úgy jöttem haza, hogy biztos voltam benne, hogy aszexuális vagyok. Addig csak kérdőjelek voltak bennem, de ott véglegesen definiáltam magam, ami hatalmas megkönnyebbülést hozott. Megterhelő volt ez a fél évtizeden át tartó „megkérdőjelezős időszak”, nem túl jó érzés, ha egy ennyire fundamentális része az életednek bizonytalan.

Nem csinálom, és még az is rossz

Amikor otthon közöltem, hogy aszexuális vagyok, édesanyám nem volt összezavarodva – a családomat végigvittem az egész folyamaton, a biszexualitástól kezdődően –, csak nem értette, hogy az emberek miért akarnának szex nélkül élni. De azóta is nagyon megértő, ami persze nem mondható el mindenkiről.

Egyébként nem kötöm bárki orrára, hogy aromantikus és aszexuális vagyok, a közeli ismerőseim, barátaim tudják, és elfogadók, a kicsit távolabbi család már nem biztos. Ez egy olyan téma, amit nem igazán hoznak fel a nagy összejöveteleken, legalábbis senki nem kérdezi meg szemtől szemben, hogy na, amúgy te aszexuális vagy, ez mit is jelent? A heterókat se kérdezzük meg, hogy: és te mikor gondoltál először szexre? Akkor az én aszexualitásom se legyen már publikus vita tárgya.

Ugyanakkor néha személyesen vagy a neten egyesek nagyon durvák tudnak lenni. Biztosak benne, hogy valamilyen trauma ért, és gyakran megkapom, hogy biztos csak még nem szexeltem igazán jót. Elhiszem, hogy nehéz azt feldolgozni, hogy az aszexualitás nem betegség, és nincs oka.

Sokan mondják, hogy nem vagyunk emberiek – de akkor ez azt jelentené, hogy

az tesz minket emberré, hogy szexelünk. De az állatok is szexelnek! Inkább az kéne, hogy emberré tegyen minket, hogy el tudjuk dönteni, szeretnénk-e szexelni, vagy nem. Ne pedig csak ösztönösen csináljuk.

Az is gyakori feltételezés, hogy társaság nélküli különcök vagyunk. Ezt nem is értem, nekünk általában kiemelten fontosak a barátságok, eleve nagyon szomorú lenne, hogyha az alloszexuálisoknak (olyan személy, aki érez szexuális vonzalmat) csak olyan barátaik lennének, akikkel le is akarnak feküdni.

Jegyzetek egy kísérletről

Engem nem zavar az alloszexuális világ, amíg nem próbálnak rávenni arra, hogy szexeljek valakivel. Ugyanakkor a csókjelenetek a filmekben teljesen kikészítenek, főleg, amikor elkezdenek cuppogni hozzá. Annyira nem higiénikus, annyira undorító. Viszont az alloszexuális barátaimmal nagyon szeretek szexről beszélni. Néha úgy érzem magam ilyenkor, mint egy kis őrült tudós a laborban, ahol éppen jegyzeteket ír egy kísérletről. Úristen, ti ezt csináltátok? Ilyen gyakran éreztek szexuális vonzalmat?

Nincs olyan érzésem, hogy az aszexualitásom miatt kimaradok valamiből, elfogadtam magam. Talán az zavar kicsit, hogy nem tudok szerelmes lenni. De nem is akarom megengedni magamnak, hogy szomorúan gondoljak erre, mert már elfogadtam magamban azt, hogy én ezt nem tudom érezni. Aztán eszembe jut a testi kontaktus. Na, azt nem kérem, köszönöm.

Számomra az az életút, ami a legtöbbekre vár, nem járható, de nem az aszexualitás miatt, hanem inkább az aromantikusság miatt, mert nem feltétlen találok magamnak olyan párt, aki hajlandó velem úgy élni, hogy nem tudok beleszeretni. Persze önmagában nem zárja ki az aszexualitás, hogy valaki egy társadalmilag elfogadott életutat járjon be, közös sírkő, meg minden. De nekem ez kimarad. Talán ezért is tarthatnak furának. Nekem viszont pont a többség viselkedése érdekes néha. Épp ezért, ha meg kellene fogalmaznom azt, hogy az aszexuálisok mit kérnének a többségi társadalomtól az elfogadáson túl, akkor csak ennyit mondanék:

ne nyomjátok az arcunkba a szexualitásotokat. Maradjon a négy fal között, srácok!

Sokáig azt hittem, hogy én csak nagyon jó keresztény vagyok

Petra, 30, pánromantikus aszexuális, jelenleg nincs párkapcsolata

A legtöbb aszexuális sokáig azt hiszi magáról, hogy ő egy furán működő heteró, vagy csak nagyon válogatós. Én is ezt hittem magamról körülbelül 25 éves koromig, aztán az egyetem alatt jöttem rá, hogy máshogyan gondolok a szexre, mint a legtöbben.

Keresztény nevelést kaptam, de a szüleim nagyon progresszívek voltak a felvilágosításomkor, mindig az életkoromnak megfelelő magyarázatot adták. Tudatában voltam annak, hogy a szex egy létező dolog, egy népszerű tevékenység. Sokáig azt hittem, hogy én nagyon jó keresztény vagyok, azért vannak ellenérzéseim a szexszel szemben. Hasznosnak találtam ezeket az ellenérzéseket, hiszen tudtam, hogy a házasság előtti szex tilalmát nekem könnyű lesz betartani. Ott kezdett gyanús lenni a dolog, amikor a szüleimmel erről beszélgettünk, és elmondták, hogy nem muszáj ám ezt betartani. Számomra épp az a gondolat volt kínos, hogy mi van, ha a házasság után sem akarok szexelni.

Az egyetemen már voltak olyan barátaim, akikkel többet beszélgettünk erről a témáról. Volt egy közeli meleg barátom, aki szexuálisan sokkal aktívabb volt nálam, nézegettük a fiúkat együtt. Mindig mondta, hogy ó, neki milyen jó a segge. Azt persze én is láttam, hogy objektíve az illetőnek tényleg formás az adott testrésze, mondjuk, hogy „jó”, de be kellett látnom, hogy ez engem egyáltalán nem mozgat meg úgy, mint őt. Ezekből a beszélgetésekből jöttem rá arra, hogy eddig,

amikor azt mondtam, hogy valakit vonzónak találok, azt leginkább csak azért mondtam, mert úgy éreztem, hogy kell mondani valamit.

Nem is igazán tudom elképzelni, milyen érzés lehet valakihez szexuálisan vonzódni, de tudok valamennyire romantikusan vonzódni. Néha fantáziálok arról, hogy emberekkel kézen fogva sétálunk az utcán, ilyesmi. Gondolom, ha majd egyszer elkezdek valakihez jobban kötődni érzelmileg, ez meg is történhet.

Az egyetem alatt próbáltam egyébként randizgatni is, inkább kevesebb, mint több sikerrel, és próbáltam megérteni, hogy ismerkedéskor miért éreztem magam olyan kényelmetlenül. Ekkor jöttem rá, hogy aszexuális vagyok, ekkor sikerült először nevet adnom annak, hogy mit érzek. Ezt megelőzően próbáltam „megjavítani” magam, próbáltam úgy viselkedni, mint mindenki más. Nem jöttem rá, hogy ez nem így működik.

Jó ideje már pontosan tudom magam definiálni: kulturális/társadalmi attitűd tekintetében szexpozitív vagyok, ami azt jelenti, hogy engem a hétköznapokban nem annyira zavar, ha a szex mint téma megjelenik, és kifejezetten fontosnak tartom a felvilágosítást. Viszont a személyes életemben szexundoros vagyok, ami pedig azt jelenti, hogy

én nem kívánok szexuális aktivitásban részt venni más emberekkel, és ennek a gondolata néha fizikai undort is kivált belőlem.

Azt, hogy mi az, ami taszító a szexben, logikailag nehéz megmagyarázni. Nálam szerintem egy fontos eleme az undornak az, hogy nagyon erős averzióim vannak azzal szemben, hogy idegen tárgyak kerüljenek a testnyílásaimba. Még a fogkefét is be tudom dugni olyan mélyen a számba, hogy attól hányingerem legyen, de például kontaktlencsém is azért nem volt soha, mert hasonlóan érzek azzal kapcsolatban, hogy egy darab műanyag legyen a szememben. Még a bedugós fülhallgatókat se szeretem.

Mintha robotok lennénk

A coming outomra változatosak voltak a reakciók. A legtöbben, amikor rájöttek, hogy ez nem igazán fog elmúlni, egyszerűen csak elfogadták, hogy ez a helyzet. Vannak viszont olyan emberek is az életemben, akik tagadják, hogy ilyen egyáltalán létezhet, azt mondják, hogy ezt csak én találtam ki, volt aki egyenesen a képembe röhögött, amikor elmondtam neki. Voltak olyan nagyon régi baráti kapcsolataim is, amelyek sérültek amiatt, hogy coming outoltam. Volt, ami szerintem azért is ért véget, mert a másik fél nem tudott mit kezdeni ezzel az új tudással rólam. Nem hibáztatom őket teljesen ezért, előtte sokat beszéltem arról, hogy mennyire szeretnék kapcsolatot, és sokan nehezen értik meg, mi változott. Igazából semmi, azon kívül, hogy végre megértettem magamat.

Az aszexuális emberekkel szemben persze eleve sok az előítélet, gyakran összemossák az aszexualitást az autizmussal,

néha úgy bánnak velünk, mintha egy idegen fajhoz tartoznánk, mintha nem is emberek, hanem robotok lennénk.

Sajnos abba is gyakran belefutok, hogy úgy érzem, éretlenebbnek gondolnak, kvázi gyerekként kezelnek csak amiatt, mert nincs tartós kapcsolatom. Ez persze nagyon rosszul esik, mert tényleg elég sokáig abban a hitben éltem, hogy valami baj van velem. Nem igazán értem, hogy ha én ennyivel boldogabb vagyok aszexuálisként, akkor másoknak miért kell mindenképpen rám sütni, hogy most van baj velem, és akkor voltam „jól”, amikor selejtes heteroszexuálisként azonosulva utáltam magam. Ugyanakkor kettős érzéseim voltak, mivel meg kell gyászolni bizonyos elképzeléseket az életünkkel kapcsolatban, el kell engedni, vagy erősen módosítani kell bizonyos forgatókönyveket.

Ezért is fontos a láthatóság – nagyon sokan túl későn jönnek rá, hogy aszexuálisok, leélnek egy életet teli kérdőjelekkel vagy olyan kompromisszumokat kötve, amibe nem mentek volna bele, ha tudják, hogy nem fogja őket boldoggá tenni.

Mi, aszexek is a társadalom része vagyunk

András, 29 éves, az aszexuális az egyetlen címke, amit használ, párkapcsolatban él

2014-ben alapítottam meg az aszexuális csoportot a Facebookon, akkor még nem a saját nevemmel – szerintem ez sok mindent elárul. Azóta többször vállaltam már az arcommal is a szexuális identitásomat, mint az egyesület egyik ügyvivője. Szeretnék ezzel is segíteni a bizonytalan aszexeknek, azoknak, akik épp most keresik az identitásukat, mert én nagyon sokáig éreztem magam egyedül a gondjaimmal.

A gimnázium során fogalmazódott meg bennem, hogy talán más vagyok, mint az átlag. Voltak, akik fiúkkal, voltak, akik lányokkal akartak lefeküdni, és nem tudtam, hol vagyok én ebben a történetben, ha engem egyik nem sem igazán érdekel. Egyes barátaim már rég elkezdtek csajozni, pasizni, szexelni, és én mindig úgy éreztem, hogy csak az ő történeteiken keresztül látom magam. Úgy éreztem, hogy valamiből kimaradok, lemaradok, nem von be egyik fél sem, nem találom a helyem.

Akkoriban volt egy elképzelésem arról, hogy én egy „naturális” ember vagyok, nem fogyasztottam alkoholt, nem dohányoztam, nem volt semmilyen káros szenvedélyem. Úgy éreztem, hogy ehhez kapcsolódik az is, hogy nem érdekel a szex. Az, hogy ezzel a címkével illettem magam egy ideig, szerintem nagyon jól megmutatja, hogy a fejemben mit jelent a szexuális vonzalom.

A Tinder bióban rögtön elárultam

A szexuális vonzalom és a szerelem sok ember fejében automatikusan összekapcsolódik, volt idő, amikor úgy gondoltam, hogy ezek párban járnak, és így a szerelemre is kétkedve gondoltam, nem volt megfelelő információm róla. Megkérdőjeleztem ennek az érzelemnek a létét, mert senki nem tudta megmagyarázni, hogy mit is kéne átélnem, senki nem tudott megfelelő definíciót adni arra, mi a szerelem. Csak annyit tudtak elmondani, hogy majd érezni fogod – épp ezért nagyon-nagyon sokáig megkérdőjeleztem, hogy egyáltalán létezik, azt meg főleg nem értettem, hogy

a szerelem miért fontosabb a barátságnál. Számomra ezek nem egymás alá vagy fölé rendelhető viszonyok.

Aztán két évvel ezelőtt jött egy mindent elsöprő tapasztalat, úgy éreztem, szerelmes lettem. Korábban volt már két és fél párkapcsolatom, de visszagondolva ezek nem mutattak többre egy szoros barátságnál. Először két lánnyal volt kapcsolatom, jelenleg egy fiúval, de most először érzem azt, hogy tényleges párkapcsolatban vagyok.

Egy rövid ideig fent voltam a Tinderen, a biómban szerepelt, hogy aszex vagyok. Ugyan egy kezemen meg tudnám számolni, hány randin voltam, számomra nem igazán az volt a kérdés egy randin, hogy van-e kémia. Az érdekelt, hogy a másik őszinte-e, tudunk-e bármiről beszélni, nyitott-e. Ebből a szempontból borzasztó hely amúgy a Tinder, sokakat tényleg nem érdekel, hogy a másik milyen ember, csak a szexre megy ki a játék.

Tradicionális kapcsolatban élek

A mostani kapcsolatom is egy Tinder-randival kezdődött. Olyan volt, mintha régóta ismernénk egymást, rögtön tudtam, hogy itt többről van szó. A második randin került szóba az aszexualitásom, ő nem aszexként kért arra, definiáljam az aszexualitást saját magamra nézve.

Azóta bizonyos értelemben tradicionális párkapcsolatban élek, nem mondanám azt, hogy szignifikáns különbségek vannak köztünk és más párkapcsolatok között. A „tradicionális” alatt főleg a monogám jelzőt értem, a többi tényezőt, hogy ez kik között és hogyan, miként zajlik, azt nem, ez nyilván ezerféle lehet. Ha a szexuális oldalát nézzük, akkor van kettőnk között szexuális kapcsolat. Én valójában ebben a kapcsolatban kezdtem el felfedezni azt, hogy hogyan is állok a szexhez. Az aszexuális spektrumon vagyok, de nincs negatív képem a szexualitásról, és ő nagyon jól tudja ezt kezelni, megérti.

Úgy éreztem, a párkapcsolat elején rajtam volt a hangsúly, azon, hogy én minél biztonságosabb közegben legyek ezen a téren, és ez nagyon sokat segített abban, hogy megértsem magamat és őt, azt, hogy az emberek hogy viszonyulnak a szexhez. Azt mondta, nem feltétlen érdekli, hogy lefekszünk vagy sem, ez rajtam áll, és ez rám nagyon felszabadítóan hatott. Biztonságban érzem magam és nagyon-nagyon szerencsésnek, hogy találtam egy ilyen embert, boldog vagyok.

Szerintem a szex nem játszik annyira fontos szerepet egy párkapcsolatban, mint ahogy sokan gondolják, vagy legalábbis nem mindenkinek, így nem mondanám, hogy ez olyan nagyon mássá teszi a mi kapcsolatunkat. Sokféle (pár)kapcsolat létezik, mindegyik szép és megvannak a maga értékei. Ahogy minden ember, mi, aszexek is sokfélék vagyunk, de mi is a társadalom részei vagyunk. Baromi sokfélék vagyunk, hiszen ez egy spektrum, de nem csak mi vagyunk sokfélék, hanem mindenki, és jó lenne egyszer mindenkinek a sztoriját hallani és tanulni egymástól.

Ez más, mint egy romantikus párkapcsolat

Lili, 22 éves, szexundoros, aromantikus, párkapcsolatban él egy nagyobb vidéki városban

Az első élményem a szexről leginkább könyvekből tudom felidézni. Érdeklődve olvastam a szexről szóló leírásokat, mintha tudományosan szemlélnék valamit, aztán amikor ki lett mondva, hogy konkrétan mi történik, akkor lefagytam:

ilyesmit biztosan nem csinál senki, az nem létezhet.

Később jöttem rá, hogy ez valamiféle természetes érzés, hogy már gyerekkorban is kezd éledezni, és kamaszkorban kezd igazán hasonlóvá válni a felnőttekéhez. Ez az, ami nekem teljesen kimaradt, én úgy érzem, hogy nálam abszolút nem volt ilyesmi.

Érdekesnek találtam, hogy ami másoknak ennyire természetes, számomra hogy lehet ennyire furcsa. Amikor ténylegesen realizáltam, hogy mások a környezetemben valóban ismerkednek és szexuális életet élnek, az számomra szinte felfoghatatlan volt. Nem értettem, hogy vajon miért teszik ezt.

Amikor rájöttem, hogy aszexuális vagyok, egyrészt örültem annak, hogy végre tudom, hogy ki vagyok, másrészt kérdőjelek voltak a fejemben, mert én

nem egyedül képzeltem el az életem, szerettem volna egy partnerkapcsolatot magamnak, viszont aszexuálisként ez lehetetlennek tűnt.

Nincs szex, nincs romantika, de törődünk egymással

Most már azt mondhatom, hogy teljesen biztos vagyok magamban, és rájöttem, hogy lehetséges egy ilyen kapcsolat – és találtam is hozzá partnert.

Kilenc-tíz hónapja jöttünk össze a párommal. Nem véletlenül ezeket a kifejezéseket használom, hogy összejöttünk, randizunk, mert szerintem ez áll a legközelebb ahhoz, amit megélek. Abból a szempontból más ez a kapcsolat, mint egy átlagos párkapcsolat, hogy nincs jelen szexualitás, nincsenek a hagyományos értelemben vett romantikus érzések sem jelen, de ettől függetlenül teszünk olyan gesztusokat egymás felé, amelyeket a párkapcsolatban élők. Törődünk egymással, fontosak vagyunk egymásnak. Külső szemmel érdekes látni, hogy mennyire központi szerepbe kerül a szex sok embernél.

Sokszor hallottam már másoktól, hogy egy kapcsolatban, ha a szex nem működik, akkor semmi nem működik – ez számomra érthetetlen.

A partnerem is aszexuális, az aszexuális csetcsoportban ismertük meg egymást. Ő akkoriban még csak leszbikusnak vallotta magát, a beszélgetéseink során jött rá, hogy valójában ő is aszexuális. Én segítettem neki abban, hogy ezt felismerje, és onnantól már szabad út állt előttünk, én egészen addig nem is közeledtem felé, amíg azt gondoltam, hogy számára a szex és a szerelem is egy kapcsolat elengedhetetlen részei.

Rám is szexuális lényként tekintenek

Leggyakrabban nem szoktam csak egyenesen kimondani, hogy aszexuális vagyok, mivel tudom, hogy ezt nem igazán értik az emberek, ha mégis elmondom, a megkérdőjelezés a leggyakoribb reakció. A legtöbben nem igazán tudják elképzelni, hogy valaki nem érez szexuális vonzalmat – gyakori, hogy invalidálnak, meg akarnak győzni, hogy biztosan csak még nem találtad meg az igazit, vagy van valami testi vagy lelki problémád, amit kezeltetni kéne. Persze

mivel fiatal nő vagyok, ezért catcalling engem is ért már, de nem biztos, hogy jobban össze voltam emiatt zavarodva, mint az, aki nem aszexuális.

Nyilván ezek az élmények érintették az aszex oldalamat is, mert rájöttem, hogy rám is szexuális lényként tekintenek, és ez nekem külön rossz érzést okozott. Ebben van félelem is, de az sokkal jobban kötődik ahhoz, hogy nő vagyok. Az, hogy szexuális lényként tekintenek rám, azért kellemetlen, mert undort vált ki belőlem a szex, nem szeretem, ha úgy kell gondolnom magamra, mint aki képes a szexuális aktusra.

Engem nem érint, hogy bárkinek tetszeni kell, vagy bárki számára szexuálisan vonzónak kell tűnni. Ezektől az elvárásoktól függetlenítettem magam, úgy tekintek magamra, mint egy egyén, aki a saját belátása szerint viselkedik, cselekszik, öltözködik. Viszont folyamatosan a tudatomban kell lennie annak, hogy mások a szexuális vonzalom szemüvegén keresztül tekinthetnek rám. Azt azonban tudatosítanom kell magamban, hogy ha teszek egy félreérthető gesztust, vagy egyszerűen valakivel spontán módon beszélgetek, csinosan öltöztem fel, akkor mások ezt értelmezhetik felhívásként. Számomra ez nehéz, mert szeretek barátkozni, és előfordult, hogy meg kellett később magyaráznom, hogy mik voltak az eredeti szándékaim.

Bizonytalan vagyok azzal kapcsolatban, hogy a jövőben milyen lesz az aszexualitás megítélése, de úgy gondolom, hogy hasonló lesz az elfogadottsága, mint az egyéb szexuális irányultságoké. A saját jövőm külföldön képzelem el, de nem az aszexualitásom miatt. Arra számítok, hogy külföldön is hasonlóan viszonyulnak majd hozzám a hétköznapi interakciók szintjén, mint itt. Azaz hogy főként megkérdőjeleznek majd, nem tudnak nagyon hova tenni, de nem szólnak bele az életembe.