Meg kell tanulni, hogy az étel nem szeretet vagy boldogság

Soltész Erzsébet dietetikus segített körüljárni, mely irányelvek figyelembevételével lehet megelőzni, kezelni a gyerekkori elhízást. Bevezetésül elmondta: elképesztően sokat romlott a helyzet az utóbbi 30-40 évben, már nemcsak a felnőtt lakosság több mint fele túlsúlyos, de a gyerekek 20-25 százaléka is. Ha visszagondolunk, egy 30 évvel ezelőtti iskolai osztályfotón egy-két ducibb gyerek volt, most pedig a negyedük az – mondja a dietetikus.

Hozzá kell tenni, hogy kis korban még másképp határozzák meg hivatalosan az elhízást: adott életkorhoz és nemhez viszonyítva rajzolnak percentilis görbéket aszerint, hogy a gyerekeknek egymáshoz képest milyen a súlyuk. A táblázat alapján ellenőrizhető, hogy az adott gyerek testtömegindexe a kortársaiéhoz képest hogy áll: ha a többség a testmagassághoz viszonyítva könnyebb nála, akkor túlsúlyosnak, ha a felső néhány százalékba esik, elhízottnak számít. Az sem mindegy, milyen elhízásról van szó: eloszló túlsúlyról vagy alma típusú alakról, utóbbi nagyobb egészségi rizikót jelent. A hordószerű törzs arra utal, hogy felhalmozódott a zsigeri zsír, ez pedig nagyban növeli a magas vérnyomás, a szív- és érrendszeri betegségek és a cukorbetegség kialakulásának kockázatát. Már tinédzsereknél is előfordulnak olyan betegségek, amelyek korábban időskori kórnak számítottak.

A gyerekkori elhízás – a kizárható betegségek, endokrin vagy anyagcserezavarok kivételével – nem a gyerek, hanem az egész család problémája. Minden fontos alap az első három évben alakul ki, a mikrobiomja – ami nagy hatással lesz az energiafelhasználására és a testtömegindexére is –, az ízlése, a táplálkozási magatartása, mindez annak alapján, amit otthon tapasztal, ahogy táplálkozik, amilyen környezeti hatások érik.

Az egészséges gyerekkori táplálkozás kialakításának szabályai a dietetikus szerint egyszerűek, de kemény kitartást, következetességet kívánnak meg:

• Nem szabad erőltetni az evést, figyelembe kell venni a gyerek jelzéseit, minél hamarabb jó bevonni őt is, és támogatni, hogy önállóan egyen.
• Nem szabad a reklámok, magazinok, kéretlen jótanácsok nyomán feldolgozott, félkész és kész élelmiszerekből összeállítani az étrendet. A szülőknek tisztában kell lenniük a kiegyensúlyozott táplálkozás alapelveivel, és bízniuk kell magukban.
• Szomjoltásra a víz a legmegfelelőbb, semmi mást nem jó adni a gyereknek. Az üdítőkben, gyerekitalokban rengeteg felesleges cukor van – akkor is, ha macikkal és feliratokkal azt sugallják, erre van szükségük. Az is félrevezető lehet, ha rájuk van írva, hogy szuper vasforrás: szuper vasforrás a cékla és a máj, nem kell ehhez macis italokat venni.
• Nem jó módszer evés közben elterelni a gyerek figyelmét, nem szabad telefon, képernyő bámulása közben etetni.
• A ló túloldalára sem kell átesni: lehet szépen tálalni, de nem életszerű, hogy egy anyának minden tál ételből dinót kell kiraknia, így téve vonzóvá a zöldségételeket.
• Egyen együtt a család: így a gyerek látja, hogy mindenki eszik, és a jó mintát követve ő is hamarabb kezd önállóan enni.
• Heti 1-3 alkalommal belefér az édesség is, de persze nem mindegy, mi számít annak, jobb a házilag, kevés cukorral készült sütemény vagy a jó minőségű étcsokoládé. A lényeg, hogy a gyerek megtanulja, hogy egyszerre nem lehet egy egész táblával megenni, elég pár kocka vagy egy sor.
• Sokat segít az is, ha bevonjuk a főzésbe: teljesen máshogy áll akár egy hamburgerhez is, ha részt vett az egyes elemek elkészítésében, mintha a gyorsétteremben készen kapja.

Ha mégis túlsúlyos egy gyerek, a dietetikus szerint (pár klinikai, súlyos esetet leszámítva)

nem az energiabevitel drasztikus csökkentése a megoldás.

Sokkal hatásosabb a családi szintű egészséges táplálkozás kialakítása, amiben egy szakember (dietetikus és pszichológus) tud segíteni. Sokan nyúlnak ilyenkor más megoldáshoz, átállnak mentes vagy más megszorító étrendre, amely fontos élelmi anyagoktól foszthatja meg a gyerekeket, ezzel is súlyosbítva a problémát, ezért jobb szakértő bevonásával kialakítani egy kiegyensúlyozott rendszert. Soltész Erzsébet hangsúlyozta azt is: nem megoldás, hogy a családban a túlsúlyos gyereket hátrányos megkülönböztetés érje, és csak ő egyen mást vagy kevesebbet: az a fair, ha a többi gyerek és a felnőttek is tesznek az egészségesebb családi mintáért. Beleférhet például ilyenkor is ritkán egy családi pizzázás, de csak 1-2 pizzát osszanak el egyenlő arányban, és a testvérek se kapjanak többet a kedvencekből.

A legfontosabb és legjobb megoldás pedig a mozgás, és ezt is családilag a legegyszerűbb beépíteni a mindennapokba. Elképesztően jó együtt mozogni a gyerekekkel, bármit, tollasozni, kirándulni – nem érv, hogy a gyerekek miatt nincs idő rá, éppen hogy velük együtt kell.

Soltész Erzsébet szerint fontos lenne még a játékos edukáció: olyan stílusban kellene a gyerekekkel az egészséges táplálkozásról beszélni, hogy felfigyeljenek rá, amitől menő, vonzó lesz.

Nem boldogság: csak egy csoki

Lukács Liza pszichológus szerint minden evési probléma a gyerekkorból ered. Ami kamaszkorban történik, az maximum kiváltó oknak (általában iskolai bántalmazás, beszólás, kapcsolati csalódás) mondható, de biztosan korábbról indulnak a bajok. Manapság tabutéma, hogy a család étkezési stílusa, mintái a döntők, illetve az, mivel fonódik még össze az evés a családban. Gyakran előfordul, hogy az evésen, etetésen keresztül történik az érzelemkifejezés és a konfliktuskezelés, ebben jelennek meg a kötődési zavarok. Olyan is van, hogy evésen keresztül nyilvánulnak meg a kommunikációs formák, amikkel a család operál, összekeveredik a manipuláció a nyílt kommunikációval. A gyerek hamar rájön, hogy az evéssel remekül lehet manipulálni.

A szülők evéshez való viszonya határozza meg a gyerek evéshez való hozzáállását is. Ha például túlsúlyosak vagy egyikük az, először a saját gondjaik forrását kell megtalálniuk. Használják-e az evést feszültségcsökkentésre, konfliktusmegoldásra, testvérek közti konfliktusok megoldására, tulajdonítanak-e neki túl nagy jelentőséget? Rossz irány a gyerektől megvonni valamit: ezzel azt érzékeltethetik, hogy vele van valami gond, holott az ilyen problémák csak családból eredhetnek, ahonnan a minták származnak.

Az evés nem egyéni kérdés, valaki etet minket, és az evéssel együtt átad nekünk egy táplálkozáshoz való viszonyt.

Olykor olyan múltbeli szokások vannak hatással az evési szokásainkra, amelyek generációkkal ezelőtt befolyásolták az életünket, és ez öröklődött. Manapság nem az a gyakori probléma, hogy éheznének a gyerekek, inkább az, hogy folyamatosan, sokat eszegetnek. Ez pedig összefügg a válogatóssággal is: ha szabad hozzáférésük van a kamrában található üdítőkhöz (amelyekben gyakran annyi a cukor, mint egy teljes étkezésben), nassolnivalókhoz, a folyamatos eszegetés után már nem lesznek éhesek, ha odaérnek az asztalhoz.

Amikor a szülők szakemberekhez fordulnak azzal a problémával, hogy válogatós a gyerek, akkor ő is csak azt tudja tenni, hogy visszatekeri az időt, és megnézi, hol kezdődött a probléma. Milyen módszerekkel próbálták rávenni a gyereket arra, hogy egyen? Könyörgéssel, jutalmazással, büntetéssel, veszekedéssel, tablettel, telefonnal? Ezek mind egy irányba mutatnak: a gyerek azt tanulja meg, hogy az evéssel (vagy épp nem evéssel) ki lehet váltani dühöt, szeretetet, érzelmeket. „Olyan boldog lennék, ha ezt megennéd” – mondják a szülők gyakran. A gyerek a szülők szükségleteire reagál: azt látja, hogy az anyja boldog lesz, ha megeszi, amit főzött neki. Az is gyakori, hogy két gyerek van, az egyik nem eszik, a másik pedig végignézi azt a sok szorongást, veszekedést, ami ehhez kapcsolódik, és elkezd enni a testvére helyett is – mondja a pszichológus.

Gyerekkorban különösen aktív az agy érzelmi része, rögzülhet, hogy az evés annak tényleges célján túl sok minden másra is használható. Az adott szituációban az a fontos, hogy megértsük, miért akar többet enni annál, amire szüksége van. „Éhes vagy? Ha nem, akkor unatkozol? Szomorú vagy? Lehet, hogy másra van szükséged: társasozzunk egyet, vagy menjünk el bringázni” – mondhatja ilyenkor a szülő Lukács Liza szerint.

Jó lenne neutralizálni az evést, érzelemmentessé tenni. Ez persze nem azt jelenti, hogy gépként, robotként eszünk bármit. Alap, hogy finomat eszünk, de nem ez az elsődleges szempont, ezért sem érdemes olyat mondani a gyereknek, hogy legalább kóstolja meg, hiszen ezzel is másfelé tereljük a fókuszt.

Fontos, hogy legyenek keretek: például az, hogy éjszaka nem eszünk. Nem kell elmagyarázni, miért: ha ezt megtanulja, akkor nagyobb eséllyel fogja felnőttkorában is betartani. A legfontosabb szempontok a pszichológus szerint a következők:

• Éhes vagyok-e?
• Itt van-e az evés ideje? Ennek sem kell hajszálpontosnak lennie, hiszen sokaknak traumatikus emlék, amikor délben le kellett ülni az asztalhoz, és kötelezően enni kellett. Inkább az a cél, hogy legyen egy intervallum, kialakuljon egy harmonikus evési ritmus. Ha senki nem nassol és üdítőzik az étkezések között, akkor ezekben az időpontokban éhes lesz az egész család.
• Jó-e az a testemnek? Ez nem azt jelenti, hogy nem ehetünk meg néha egy kakaós csigát, csak más gyakorisággal, más mennyiségben.
• Finom-e?

A kulcs a megelőzés, a szokások kialakítása. Nem az a cél, hogy ne vegyünk nassolnivalót, hanem az, hogy kordában tudjuk tartani az elfogyasztását. Legyen meghatározott ideje és mennyisége az édességnek is. Én is csomagolok a gyerekemnek csokit: egy kicsit, a rendes étel mellett. Ha sosem eszi degeszre magát vele, akkor ez nincs benne a világképében. Vannak, akik teljesen megtiltják az édességet: ez sem hatékony. Ezzel megint pluszértéket adnak neki, amivel nem kell felruházni: hiszen az édesség sem nagyon bűnös, sem nagyon különleges dolog.

Nem egy kevés csokitól lesz evésproblémás valaki, hanem az önszabályozás hiányától.

A kulcs, hogy meg tudjak enni egy zacskóból három darab csokoládét, és a zacskó ott van, de nem eszem belőle többet. Tudatosítani kell magunkban és a gyerekekben is, hogy ez a darab csokoládé az élelmiszeripar remeke: nem boldogság, nem szeretet – csak egy csoki.