Milliárdos luxusvillát bérelt Dubajban Matolcsy Ádám, az MNB-elnök fia

Legfontosabb

2024. október 3. – 07:21

Milliárdos luxusvillát bérelt Dubajban Matolcsy Ádám, az MNB-elnök fia
Illusztráció: Somogyi Péter (szarvas) / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Ahogy közeledett 2023 nyara, Matolcsy György jegybankelnök igyekezett megnyugtatni az infláció miatt aggódó magyar lakosságot, hogy lassan vége lesz az árak emelkedésének. Május 23-án sajtótájékoztatót tartott, ahol beszámolt biztató fejleményekről, de kijelentette, hogy „továbbra is első számú célunk az infláció elleni harc”.

Fiának, Matolcsy Ádámnak eközben a jelek szerint nem kellett szorongania a magyar drágulás miatt. Június második felében – alig néhány héttel apja sajtótájékoztatója után – ugyanis egyéves bérleti szerződést kötött egy 3,5 milliárd forint értékű, 5 szobás, kétszintes luxusvillára, amely Magyarországtól távol, az Egyesült Arab Emírségekben, Dubaj pálmafa alakú szigetének egyik ágán épült.

Ez egy, a Direkt36 által megszerzett hivatalos dubaji dokumentumból derül ki, amely szerint az ingatlan bérleti díja egy évre 56 millió forintnak megfelelő dirham volt. Az Egyesült Arab Emirátusok egyik ismert ingatlanoldala, a Bayut.com adatai szerint a szigetnek ezen a részén az ilyen típusú villák mindegyikéhez tartozik legalább 8 fürdőszoba, medence és saját tengerpartszakasz is.

A villabérlés újabb bizonyíték arra a rendkívüli luxusra, amelyben Matolcsy Ádám él. Korábban több újság – köztük a Direkt36 is – is beszámolt arról, hogy a jegybankelnök fia és az ő környezete drága autókat és ingatlanokat használ.

Nem ez az első olyan eset, amikor az MNB-elnök fia összefüggésbe kerül dubaji ingatlanokkal. A Direkt36 májusban egy nemzetközi tényfeltáró projekt keretében derítette ki, hogy a Matolcsy Ádám köréhez köthető, Future Holding nevű cég több értékes ingatlant is vásárolt Dubajban. Ez a cég előkerül a villa esetében is. A birtokunkba került dokumentum szerint ugyanis Matolcsy a Future Holdingtól bérelte a villát, tehát ez az ingatlan is ennek a cégnek a tulajdonában volt a bérleti szerződés idején.

Az nem világos, hogy Matolcsy jelenleg is bérli-e az ingatlant, ahogy az sem, hogy az most pontosan kinek a tulajdonában van. Matolcsy Ádám a kérdéseinkre érdemben nem válaszolt, de annyit közölt, hogy 2021-ben elköltözött Magyarországról, „és az életemet főként külföldi érdekeltségeimből és megbízásaimból fedezem, aminek nincsen köze se magyar, se külföldi államnak”.

Ahogyan azt korábban több részletes cikkben bemutattuk, Matolcsy Ádám üzleti sikereit jelentős részben az édesapja által irányított Magyar Nemzeti Banknak, az ugyancsak családi kötődéssel rendelkező NHB banknak és más állami intézményeknek köszönheti. A családi segítség révén Matolcsy és egy hozzá kötődő üzleti kör néhány év alatt jelentős vagyont tudott felhalmozni.

Megkerestük Matolcsy Györgyöt is, de az MNB kommunikációs osztálya csak annyit válaszolt, hogy a „jegybankelnök a felnőtt fiának üzleti ügyeivel nem foglalkozik”.

A Matolcsy-kör közepe

A Palm Jumeirah az űrből is látszik. A mesterségesen létrehozott, pálmafa alakú sziget Dubaj ikonikus, világszerte ismert szimbóluma. A pálma ágain sorakozó, fényűző luxusingatlanok tulajdonosai azonban nem látják szívesen a hívatlan vendégeket a környéken. Ahogy arról egy, a várost ismerő, neve elhallgatását kérő forrás a Direkt36-nak beszámolt, az ágak bejáratait kamerák figyelik és sorompók, valamint egyenruhás őrök zárják el az illetéktelenek elől. Az itt őrködő egyenruhások nem engednek be akárkit.

„Ha nem itt laksz, akkor előre egyeztetett időponttal kell rendelkezned, hogy bejuss”

– magyarázta a forrás, hozzátéve, hogy a lakónak igazolnia kell a biztonságiak felé, hogy hozzá érkeztél.

Ebben a kíváncsi szemek elől védett, zárt világban bérelt ki egy fényűző luxusvillát 2023 nyarán a Magyar Nemzeti Bank elnökének fia, Matolcsy Ádám. Egy a Direkt36 birtokába került hivatalos, bérleti jogviszonyt igazoló dokumentum szerint a jegybankelnök fia egy évre, 2024 júniusáig bérelte ki az ingatlant. Egy másik, általunk megszerzett irat részletezi a nagyjából 56 millió forintos bérleti díj mellett a villához tartozó egyéb költségeket, például a takarítás, a szemétszállítás vagy az informatikai szolgáltatások díját. A dokumentum szerint ezek 2023-ban összesen 1,5 millió forintba kerültek.

Beazonosítottuk a villát egy, a Google-térképre feltöltött fotón
Beazonosítottuk a villát egy, a Google-térképre feltöltött fotón

Az iratok magáról a bérleményről is közölnek adatokat, például azt, hogy 5 hálószobával rendelkezik, és hogy az alapterülete 1242 négyzetméter. A Matolcsy által választott kétszintes rezidencia egyike a sziget „Signature Villa” névre keresztelt ingatlanjainak. Az ilyen típusú villák legalább 5 hálószobával és 8 fürdőszobával rendelkeznek. Jár hozzájuk medence és 4 gépkocsibeálló is, csakúgy, mint a személyzet tagjainak kialakított, külön helyiségek. Mindemellett a Palm Jumeirah lakói számára biztosított a külön bejáratú, privát tengerpart-szakasz is.

Ismerős főbérlő

A bérleti jogviszonyt igazoló dokumentum szerint Matolcsy Ádám 2023. június 21-étől vehette birtokba a fényűző ingatlant. A villa mindössze öt nappal korábban került a Future Holding tulajdonába, amelyért a Bayut.com tranzakciós adatai alapján 38,5 millió dirhamot, vagyis több mint 3,5 milliárd forintot fizetett.

Ahogy azt a Direkt36 korábban az OCCRP tényfeltáró hálózat és az E24 norvég újság által vezetett tényfeltáró projekt keretében bemutatta, a Future Holding Limited több szálon kötődött Matolcsy Ádámhoz, illetve köréhez.

A cég kapcsolattartói adatainál ugyanis a jegybankelnök fiához szorosan kötődő személyek elérhetősége volt megadva. A cégnél rögzített egyik emailcím például egy korábban Matolcsy Ádám tulajdonában álló céghez, illetve Matolcsy korábbi feleségéhez volt köthető.

A Future Holding neve mellett rögzített másik emailcím pedig R. Eszterre, Matolcsy Ádám régi ismerősére utalt, aki szoros személyes és üzleti szálakon is kötődik az MNB-elnök fiához. Koszorúslány volt az esküvőjén, de üzleti kapcsolat is volt közöttük, R. ugyanis korábban Matolcsy Ádám egyik cégénél is dolgozott.

R. Eszter mint a Matolcsy-kör egyik tagja akkor szerepelt először a hírekben, amikor a nevét a 444 egy amerikai bejegyzésű céghez, az MN A18 LLC-hez kötötte. A lap cikkéből az derült ki, hogy a cég megvásárolt egy fényűző, 350 négyzetméteres, 3 hálószobás luxusapartmant Manhattan egyik legdrágább környékén, a Crown Building 18. emeletén.

Épülő ingatlanbirodalom

A Future Holding a kétszintes villa mellett több más dubaji ingatlant is megvásárolt.

2018 őszén, akkori árfolyamon nagyjából 1,1 milliárd forintért vett meg egy, a One at Palm Jumeirah nevű épület kilencedik emeletén található luxusingatlant. A fényűző rezidenciát korábbi cikkünkben részletesen bemutattuk. Ahogy akkor feltártuk, a tengerre néző, 286 négyzetméteres, 3 hálószobás luxusapartmanhoz nemcsak a padlótól a plafonig érő, tengerre néző ablakok, és lakószobának is beillő gardrób tartozik, hanem összesen 50 négyzetméternyi terasz és erkély is.

A Direkt36 egy Matolcsy Ádám nevével ellátott, nyilvános Pinterest-fiókon keresztül rátalált több olyan fotóra is, amelyek minden valószínűség szerint ebben a luxusingatlanban készültek, és egy Matolcsyhoz hasonlító férfit ábrázolnak.

A Matolcsy Ádámra hasonlító férfi a dubaji lakásban – Forrás: Pinterest
A Matolcsy Ádámra hasonlító férfi a dubaji lakásban – Forrás: Pinterest

Emellett találtunk három további ingatlant is, amelyeket a Future Holding Dubajban vásárolt, összesen nagyjából 1,3 milliárd forintért. A három tranzakcióból kettőnél ugyanakkor a cég neve mellett nem szerepelnek kapcsolattartási adatok. Így ezek a vásárlások nem köthetők egyértelműen a Matolcsy-körhöz.

Pénz a bankból

Ahogyan arról több korábbi cikkünkben részletesen írtunk, Matolcsy Ádám üzleti sikereiben komoly szerepet játszottak állami források.

Matolcsy 2015-ben egy cégén keresztül, a Szemerey Tamáshoz, Matolcsy György unokatestvéréhez köthető NHB hitelével jutott hozzá a nagy múltú Balaton Bútor nevű veszprémi bútorgyárhoz. A vételár eredeti forrása az MNB és annak Növekedési Hitelprogramja volt. Később a Népszava írta meg, hogy a Balaton Bútor 2021 tavaszán rakományt szállított a jegybank tulajdonolta Posta Palotába. Matolcsy Ádám a lapnak nem tagadta a beszállítást, a Direkt36-nak pedig azt mondta, cége piaci árversenyben nyerte el a bútorozási megbízás kb. 5 százalékát a beruházás egyik al-alvállalkozójától.

A Balaton Bútor 2018-ban a Testnevelési Egyetem pályázatán is elnyert egy több mint 220 millió forintos megbízást, 2020-ban pedig bekerült azon cégek közé, amelyek 2020 decemberétől 3 éven keresztül, összesen 20 milliárd forint értékben biztosíthatták az állami intézmények bútorellátását. A Balaton Bútor legalább 600 millió forint vissza nem térítendő EU-s támogatásban is részesült 2015 óta. Matolcsy érkezését megelőzően a cég éves bevételei 700-800 millió forint körül mozogtak. 2018 és 2020 között ez a szám 1,7 milliárd forint körül alakult, 2021-ben és 2022-ben pedig jelentősen emelkedett, 3,5 milliárd környékére ugrott.

Matolcsy Ádám 2018 decemberében tagja volt annak a szűk vállalkozói csoportnak is, amelynek tagjai még épp időben vették ki a pénzüket a nehéz pénzügyi helyzetbe került NHB-ból. A pénzintézetet alig néhány héttel később jegybanki korlátozások alá vonták, majd 2019 márciusára a végelszámolását is elrendelték.

Ezzel a hátszéllel Matolcsy Ádám és a hozzá köthető üzleti kör jelentős vagyont halmozott fel. Fényűző életmódjukkal kiemelkednek a luxust kedvelő, kormányhoz köthető szereplők közül is. A hírekben rendszeresen jelennek meg a hozzájuk köthető sportautók, méregdrága karórák és egyre drágább ingatlanok is.

Ha szeretnéd követni a Direkt36 további cikkeit, iratkozz fel a nyomozásainkról szóló értesítésekre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!