Rogán exfelesége ismét kiugró üzleti sikert ért el bulvárlapjával. Kormányközeli cégek mellett az ATV és az Index is felsejlik emögött

Rogán exfelesége ismét kiugró üzleti sikert ért el bulvárlapjával. Kormányközeli cégek mellett az ATV és az Index is felsejlik emögött
Illusztráció: Török Virág / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Hiába lassult le a magyar gazdaság az elmúlt években, Rogán-Gaál Cecíliát, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető nagyhatalmú miniszter, Rogán Antal korábbi feleségét ez nem állította meg.

Évek óta stabilan bőven évi egymilliárd forint feletti bevételt termel a Top World News nevű bulvároldalt kiadó cége. A vállalkozás – amelynek kisebbségi tulajdonosként Rogán-Gaál barátnője, Sarka Kata modell is tagja – ráadásul a médiacégekre egyáltalán nem jellemző hatékonysággal működik. A bevétel 80-90 százaléka az elmúlt három évben nyereség volt, amelynek nagy részét a tulajdonosok ki is vették osztalékként.

Tavaly a Top News Hungary Kft. nevű cég 1,27 milliárd forintos bevételéből közel 88 százalék, vagyis 1,1 milliárd volt az adózott eredmény, tehát a nyereség. Ennek túlnyomó részét, több mint 1 milliárd forintot osztalékként kivették a tulajdonosok, vagyis ezt a pénzt már szabadon elkölthették magáncélokra.

„Ez abszurd, ez nem lehet valós gazdasági teljesítmény. Ilyen eredményt a jelenlegi magyar piacon és azon kívül is lehetetlen elérni” – mondta a Direkt36-nak Urbán Ágnes közgazdász, egyetemi oktató, a Mérték Médiaelemző Műhely kutatója két évvel ezelőtt, amikor először foglalkoztunk Rogán-Gaál Cecília cégének kiugró üzleti eredményével.

A Top News Hungary Kft. teljesítménye most is kiugró. Magyarország egyik legnagyobb, kormánytól független médiacége, a Central Médiacsoport például évek óta legfeljebb 15-18 százalékos nyereséget tud termelni a 13 milliárd forint körüli éves árbevételéből. Sokatmondó, hogy tavaly az ő adózás utáni nyereségük 2,3 milliárd forint volt, vagyis csak a duplája annak, amit Rogán exfeleségének cége termelt.

A Central ezt úgy érte el, hogy ők adják ki többek között a Nők lapja magazint, a 24.hu-t, és számos más, az ország legolvasottabb nyomtatott és internetes kiadványai közé tartozó lapot. Ehhez képest a Top News Hungary Kft.-nek egy ismert kiadványa van, a Top World News (twn.hu), amely a Gemius statisztikája szerint a havi megtekintési adatok alapján 2023 egyik hónapjában sem került be az 50 leglátogatottabb magyar weboldal közé.

Mivel a twn.hu bárki számára elérhető, nincsenek rajta előfizetői tartalmak, így elvileg a hirdetések jelentik számára a bevételi forrást. Több kérdést küldtünk a Top News Hungary Kft-nek, szerettük volna megtudni, hogyan sikerült újra ilyen kiemelkedő üzleti eredményt elérniük, illetve hogy pontosan kik, milyen időtartamban, és milyen összegben hirdetnek az oldalukon. Nem kaptunk választ a kérdéseinkre.

Hirdetések a kormány közeléből

Amikor két évvel ezelőtt vizsgáltuk a twn.hu-n megjelenő hirdetéseket, akkor azt találtuk, hogy nagy mennyiségben futottak az oldalon a kormány akkori, az Oroszország elleni szankciókat ellenző, az árstopot és a rezsicsökkentést méltató kisfilmjei. 2022-ben láthatóak voltak az oldalon az állami tulajdonban lévő Szerencsejáték Zrt. hirdetései is. Ennek a cégnek a tulajdonosi jogait a Rogán-Gaál Cecília volt férje, Rogán Antal által vezetett Miniszterelnöki Kabinetiroda gyakorolta. A twn.hu-n emellett nagy mennyiségben jelentek meg a kormányközeli TV2 egyik olyan magazinműsorának a reklámjai is, melynek partnere a szintén Rogán alá tartozó Magyar Turisztikai Ügynökség volt.

Amikor az elmúlt hetekben vizsgáltuk az oldalt, szintén találtunk rajta kormányzati hirdetést. Többször megjelent egy reklám, amely a Gondosóra-programot népszerűsítette. Ez egy a kormány által indított, az Európai Unió finanszírozásával megvalósuló projekt. A program keretében a 65 év feletti idős emberek egy olyan csuklóra csatolható vészjelző berendezést kapnak, amellyel vészhelyzet esetén azonnali segítséget kérhetnek. A projekt honlapján található információk szerint a Gondosóra szolgáltatást az Orbán-kormány által számos módon segített cég, a 4iG biztosítja.

Kormányzati és kormányközeli hirdetések a twn.hu-n
Kormányzati és kormányközeli hirdetések a twn.hu-n

Elkán Péter, a 4iG cégcsoport kommunikációs vezetője a Direkt36 kérdésére elmondta, hogy a Gondosóra program népszerűsítése a Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. felelősségi körébe tartozik. Ez az állami cég a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda alá tartozik.

Az elmúlt napokban megtaláltuk az oldalon a kormány jól ismert, saját intézkedéseit népszerűsítő kék plakátjait és a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség augusztus 20-ával kapcsolatos reklámjait is. A kormány kommunikációjáért is a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda felel, és szintén Rogán minisztériuma alá tartozik a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség. A hirdetésekkel kapcsolatban kérdéseket küldtünk a NRÜ-nek és a Kabinetirodának is, de nem kaptunk választ.

A twn.hu-n megjelenő reklám önmagában még nem jelenti azt, hogy a Top News Hungary Kft. közvetlenül szerződött volna az állammal vagy más hirdetőkkel, ezek a hirdetések ugyanis, ahogy az oldalon szereplő számos másik reklám is, a Google hirdetési rendszerén, a Google Ads-en keresztül voltak jelen a twn.hu-n. Ez a rendszer úgy működik, hogy a hirdető meghatározhat egy adott célcsoportot, amelyhez szeretné eljuttatni a hirdetését, az Ads pedig ezek alapján kiválasztja, hogy a feltételek teljesüléséhez a rendszerében lévő oldalak közül hová kell kihelyeznie a hirdetést. A Google Ads ugyanakkor arra is lehetőséget ad a hirdetőnek, hogy kiválassza, pontosan hol szeretné megjelentetni a hirdetését.

A twn.hu-n feltűnik több más olyan hirdető is, amely szorosan köthető a magyar kormányhoz.

Az egyik ilyen szereplő a 4iG és a magyar állam tulajdonában lévő Vodafone. A twn.hu-n sok és sokféle hirdetés található, de a Vodafone hirdetései a vizsgált időszakban nagy számban voltak jelen az oldalon. Voltak napok, amikor szinte minden második cikk alatt a telekommunikációs cég reklámja volt. A Vodafone-ban 2023 elején szerzett tulajdonrészt az állam, miután a 4iG egyik leányvállalatával közösen, 51:49 arányban felvásárolták a távközlési óriás magyar leánycégét, a Vodafone Magyarország Zrt-t.

„A Vodafone Magyarország és leányvállalataink nem állnak üzleti kapcsolatban a Top News Hungary Kft.-vel” – közölte a Direkt36-tal Elkán Péter, a 4iG cégcsoport kommunikációs vezetője. Hozzátette, hogy „a modern digitális médiavásárlásnak ma már csak a kisebb szelete az, amikor konkrét oldalakra célozva vásárol médiát a hirdető”, és igazából „szinte majdnem mindegy, melyik oldalon jelenik meg a hirdetés, ha azt olyan látogató látja, aki a feltételezett célcsoportba tartozik”. Szerinte tehát munkatársunk azért láthatott sok Vodafone-hirdetést a twn.hu oldalait böngészve, mert a digitális hirdetési rendszer algoritmusa úgy ítélte meg, hogy a cég reklámjainak célcsoportjába tartozik.

Elkán ugyanerre hivatkozott a Gondosóra hirdetésekkel kapcsolatban is, válasza szerint ennek a szolgáltatásnak a hirdetéseit is csak azért láthatja a látogató, mert a digitális lábnyoma, érdeklődési köre, keresési előzményei megegyeznek a hirdetési paraméterekkel.

A twn.hu oldalon az utóbbi hetekben feltűnt másik szoros kormányzati kötődéssel rendelkező hirdető a Libri. Ennek hirdetései szintén nagy számban voltak jelen az oldalon, ugyancsak a Google hirdetési felületén keresztül. A Libri-csoport egy évvel ezelőtt, 2023 nyarán került a kormányközeli Mathias Corvinus Collegium cégének többségi, 98,41 százalékos tulajdonába. Az MCC rendkívül sok adófizetői pénzzel gazdálkodik, az utóbbi években több mint százmilliárd forint közvetlen állami támogatást kaptak.

A Libri a Direkt36 kérdésére azt közölte, hogy hirdetéseik automatizáltan jelentek meg a twn.hu-n, egy több száz felületet tartalmazó médiacsomag részeként.

Hírek forrása

A nyilvánosan elérhető forgalmi adatokból az derül ki, hogy a twn.hu olvasóinak túlnyomó többsége két úgynevezett hírgyűjtőoldalról, a Kapuról és a Hírkeresőről érkezik. Ezek a gyűjtőoldalak nem állítanak elő saját tartalmat, hanem más weboldalakon megjelenő anyagok linkjeit gyűjtik össze és rendezik tematikus szempontok szerint. A híroldalak pénzért meg tudják vásárolni, hogy a híreik bekerüljenek a Kapu és a Hírkereső oldalaira, így kattintásokat, forgalmat tudnak vásárolni maguknak.

Van azonban egy másik forrása is a twn.hu olvasottságának. Az oldalra ugyanis úgy is eljuthatnak olvasók, ha más, nagyobb látogatottsággal rendelkező hírújságok hivatkoznak Rogán-Gaál Cecíliáék bulvárlapjára.

Már a 2022-es cikkünkben bemutattuk azt, hogy az ATV tévécsatorna honlapja, az atv.hu több esetben hírforrásként hivatkozott a Top World News-ra, közéleti, bulvár és közlekedési hírt is vett át onnan, olyan esetben is, amikor a hír eredeti forrása nem is a twn.hu volt.

Mostani elemzésünk alapján az ATV-nél a twn.hu továbbra is releváns hírforrásnak számít: csak idén legalább öt alkalommal vettek át tőlük információkat, jellemzően olyan bulváranyagokat, amiket a twn.hu is szemlézett valahonnan. Egy januári cikk például ezzel a címmel jelent meg az atv.hu-n egy osztrák anyakönyvi hivatalban történt rendőri akcióról: „Esküvőjén tartóztatták le a fiatal vőlegényt, a menyasszony idegösszeomlást kapott.”

A cikkben forrásként többek között a twn.hu hasonló címmel megjelent cikkére is hivatkoznak, ami azonban egy osztrák lap, a Kurier kishírét jelölte meg eredeti forrásként. Nem világos, hogy az atv.hu miért tartotta szükségesnek, hogy a magyar olvasók számára mérsékelten jelentős hír kapcsán a Top World News-ra irányítsa az olvasókat.

Nemcsak az ATV igyekszik felhívni a közönsége figyelmét a twn.hu-ra. Rogán-Gaál bulvárlapja szintén gyakran hivatkozik az ATV-re, ami természetesnek mondható, hiszen a tévécsatorna honlapja hírportálként üzemel. A twn.hu azonban nemcsak híranyagokban hivatkozik az ATV-re, hanem rendszeresen bemutatja a tévécsatorna műsorvezetőinek közösségi médiás bejegyzéseit is.

Egyik cikkükben az egyik műsorvezető feleségét méltatták, aki „csinos ruhában mosolyog a kamerába”, egy másik hírben pedig a csatorna egyik dolgozójának új kutyájáról adtak hírt. A twn.hu-n jelenleg is olvasható az „Agymosás? A földönkívüliek? Háttérhatalmak?” – Megdöbbent az ATV műsorvezetője, amikor bekapcsolta a Netflixet, vagy az Először mutatta meg szerelmét az ATV műsorvezetője: egy májkrém hozta össze őket – Fotó című cikk.

Az ATV ugyan teret ad az ellenzéki véleményeknek is, de a csatorna mögött álló cégcsoport az utóbbi években kedvezményezettje volt bizonyos állami döntéseknek. Az ATV Csoporthoz kötődő egyesület például a médiahatóság döntésének köszönhetően 10 évre hozzájutott egy rádiófrekvenciához is. Az ATV-n rendszeresen jelennek meg kormányzati hirdetések is.

Az ATV és a Top News Hungary Kft. tisztségviselőiken keresztül is összekapcsolhatóak. Az ATV Zrt. vezérigazgatójának, Németh Sándor Szilárdnak ugyanis közös cége van azzal a Bessenyei Istvánnal, aki a Top News Hungary kisebbségi tulajdonosának, Sarka Katának a férje. A Naphire.hu Kft. nevű cég ugyanarra a 10. kerületi címre van bejegyezve, ahová az ATV Zrt.

„Az ATV és az ön által említett intézmény között semmilyen formális és informális megállapodás, együttműködés nincsen” – közölte kérdésünkre az ATV sajtóosztálya, hozzátéve, hogy „az atv.hu folyamatosan vesz át forrásmegjelöléssel híreket más sajtóorgánumoktól, ahogyan az ATV-ről szóló híreket is rengeteg internetes lap szemlézi”. Hozzátették, hogy „Németh Sándor Szilárdnak semmilyen kapcsolata nincs az említett hírportállal, nincs ismerete a portál működéséről.”

Az ATV mellett a ma már szoros kormányközeli kötődésekkel rendelkező portál, az Index.hu is többször szemlézte már a twn.hu cikkeit. Az idei év egyik első hírét, egy németországi petárdabalesetről szóló anyagot is a bulvárlaptól vettek át, 2023-ban pedig ilyen címekkel irányítottak forgalmat a twn.hu-ra: Valósággal tarolnak a TikTokon Evelin videói: világsztárokká sminkeli magát, megdöbbentő a hasonlóság, Nem tudnak betelni a netezők a pásztorkutyával, amely meglepő helyre bújt a tűzijáték elől, Egyszerre sajnálja, és nevet a fél internet a kutyán, amely misztikus lénnyé vált, miután megnyírták.

Az Index.hu kiadója, az Index.hu Zrt. üzemelteti a Velvet.hu nevű oldalt is, amelyen az Indexnél jóval nagyobb számban találhatóak meg a twn.hu-ról átvett cikkek. A lap 2022 óta már több mint 30 alkalommal, a legváltozatosabb témákban vett át cikkeket a twn.hu-ról. Szemléztek már anyagot tőlük a hűtőajtóban tartott tojásról, a Titanic roncsairól és egy kecskével kötött házasságról is.

Az Index a nekik küldött kérdéseinkre azt válaszolta, nem gondolják, hogy a twn.hu-tól átvett cikkeik szemlézésnek minősülnek. Azt is közölték, semmilyen együttműködésben nem állnak a twn.hu-val. További kérdéseinket irrelevánsnak minősítették és azt írták, nem látják a szerepüket ebben az ügyben.

Ha szeretnéd követni a Direkt36 további cikkeit, iratkozz fel a nyomozásainkról szóló értesítésekre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!