2021. augusztus 23. – 06:53
frissítve
Áprilisban, a koronavírus-járvány legpusztítóbb hónapjában szokatlan dolog történt egy székesfehérvári művelődési házban: Bucsi László, a helyi kórház főigazgatója mikrofonnal a kezében a kamerák elé állt, és meglepő őszinteséggel kezdett beszélni a járvány súlyosságáról.
Bucsi azzal indított, hogy bár a minisztériumban mindig azt kérik a kórházi vezetőktől, hogy ne beszéljenek konkrét számokról, ő úgy döntött, hogy mégis ezt teszi. „Nálunk az intenzív osztályon, aki gépre kerül, 84 százaléka nem jön le a gépről. Meghal, 100-ból 84 ember meghal!” – mondta Bucsi, majd hozzátette: „Olyan Magyarország történetében nem volt még, hogy a krematóriumokat arra kérték, hogy három műszakban dolgozzanak. Tragikus a helyzet, és nem jut el az emberekhez.”
Ezekkel a mondatokkal Bucsi tudatosan szegett meg egy egyezséget. A kormányzattól ugyanis csak azzal a feltétellel kapott felmentést az egészségügyi dolgozókra vonatkozó szigorú nyilatkozatstop alól, ha a rendezvényen nem mond számokat. A kórházigazgató mégis beszélt, mivel úgy gondolta, az emberek jelentős többsége még mindig nem volt tisztában valóban a járványhelyzettel.
Bucsi döntésének meg is lett a következménye. Néhány nap múlva Pintér Sándor belügyminiszter online eligazítást tartott a kórházigazgatóknak, a végén pedig csak annyit mondott: Bucsi főorvos úr a jövő héten jelentkezzen nála Budapesten egy személyes találkozóra. Pintér ezzel jelezte a többi kórházigazgatónak, hogy aki kibeszél, az bajba kerül. Amikor pedig a találkozójukon kérdőre vonta Bucsit, a miniszter még azt is tudni akarta, hogy a kórházigazgató maga döntött-e az egyezség felrúgásáról, vagy erre engedélyt kapott-e valakitől.
Ez az epizód is mutatja, hogy a kormány a járvány harmadik hulláma alatt mennyi energiát fordított az egészségügyi rendszert érintő érdemi információk visszatartására. Amikor tavasszal jelentősen megugrott a fertőzöttek száma, a Direkt36 információi szerint a fideszes politikusok közt belső vita folyt arról, hogy bemutassák-e, mi történik a kórházak falain belül. Egyesek szerint az ilyen riportok segíthettek volna abban, hogy az emberek jobban elfogadják a korlátozásokat és többen beoltassák magukat. A kórházi állapotok bemutatása azonban politikai kockázatot hordozott magában, és a kormány számára fontos volt, hogy az emberek ne veszítsék el a hitüket abban, hogy a magyar egészségügy kezelni tudja a helyzetet.
A kormány végül mindent megtett annak érdekében, hogy minél kevesebb információ jusson ki a katonás szigorral irányított kórházak falai közül. Pedig ekkorra az intézményekben már valóságos drámák zajlottak. A Direkt36-nak több vezető beosztású kórházi forrás is arról beszélt, hogy kapacitásproblémák miatt vidéki és fővárosi kórházban is előfordult, hogy a 60–70 év feletti betegeknek nem volt esélyük lélegeztetőgépre kerülni, ennek következtében pedig a túlélési esélyeik is csökkentek.
A harmadik hullám korábbiaknál erősebb pusztításához hozzájárult, hogy bár már február közepére nyilvánvalóvá vált, hogy a brit variáns terjedése miatt baj van, a kormány csak március elején jelentette be az iskolák és az üzletek bezárását. Kormányzati források szerint azért is halogatták a döntéseket, mert túlzottan bíztak abban, hogy az oltási programmal megúszhatják a harmadik hullámot újabb korlátozások nélkül. Ráadásul a komolyabb tömegmozdulások elkerülése érdekében a közhangulattal sem akartak szembemenni, a kormány által készíttetett felmérések ugyanis azt mutatták, hogy a közvélemény még februárban is nyitáspárti volt.
Március végére a járvány magyar áldozatainak száma – az ország lakosságához viszonyítva – nemzetközi összehasonlításban a legmagasabbak közé tartozott. A kormány azonban ezt a témát tudatosan kerülte, miközben a hetekig halogatott szigorítások körüli ellentmondásokról és a drámai kórházi állapotokról alig szivárogtak ki információk. A kormány ezek helyett a fellendülő oltási programra irányította a figyelmet, amely a kezdeti káosz ellenére március folyamán lendületet kapott, és a keleti vakcináknak köszönhetően az EU többi tagállamához képest gyorsabban folyt. Mindennek meg is lett a politikai eredménye: áprilisban a legtöbb közvélemény-kutató a kormánypárt erősödését mérte.
A Direkt36 több mint egy tucat forrással – kórházi dolgozókkal, kormányzati szereplőkkel és velük kapcsolatban álló ellenzéki politikusokkal – beszélt azért, hogy megértsük a koronavírus harmadik hulláma során hozott intézkedések hátterét. A téma érzékenysége miatt mindannyian azzal a feltétellel adtak információkat, ha nem írjuk le a nevüket.
A harmadik hullám kezelésével összefüggésben számos kérdést feltettünk a kormánynak, az operatív törzsnek és a Fidesznek is, ezekre azonban nem kaptunk választ. A székesfehérvári kórház főigazgatója, Bucsi László sem akart nyilatkozni. Korábbi cikkeinkben bemutattuk az első és második hullám alatti járványkezelés politikai hátterét is.
Azt hitték, a vakcina mindent megold
Miközben tavaly ősszel javában tombolt a járvány második hulláma, a kormány egy hamarosan elérhető, új csodafegyverbe vetette a hitét: a vakcinába, amelynek beszerzésére már ekkor nagy hangsúlyt helyeztek.
„A vakcina lesz az új maszk”, vagyis az a járvány elleni védekezéshez szükséges fontos eszköz, amely hiánycikk lehet – egy kormányzati forrás szerint ezt ismerte fel idejében Szijjártó Péter külügyminiszter. Ezt a gondolkodást pedig a kormány gyorsan elfogadta, mivel – a forrás szerint – úgy vélték, ha „újra eszközhiány lépne fel, abba akár bele is bukhat a kormány”. Ez volt az oka annak, hogy bár tavaly ősszel még Orbán Viktor is támogatta a közös uniós vakcinabeszerzést, ezzel párhuzamosan a magyar kormány már októberben eldöntötte, hogy máshonnan is akar vakcinát. A korábbi eszközbeszerzésekhez hasonlóan a kormány figyelme most is kelet felé fordult, és az oroszokkal és a kínaiakkal kezdtek el tárgyalni.
A keleti vakcinákkal volt azonban egy probléma: kevésbé bíztak bennük az emberek – egy kormányzati forrás szerint ezt mutatták a tavaly év végi belső méréseik. Orbán ezt a bizalomhiányt akarta ellensúlyozni azzal, amikor januárban jelezte, kínai vakcinával oltatná be magát. Később a vakcina engedélyeztetési eljárást is megkönnyítették, és megkötötték az orosz Szputnyik, majd a kínai Sinopharm megvásárlásáról szóló szerződéseket. A kormány keleti vakcinák iránti elköteleződését tovább növelte, amikor január végén kiderült, hogy a Pfizer és az AstraZeneca gyógyszergyárak szállításai is lassultak.
Bár január közepén megjelent a vírus korábbiaknál fertőzőbb brit variánsa, februártól pedig újra növekedni kezdett a betegek száma, a kormány a saját vakcinabeszerzési programjában bízva ekkor még semmilyen szigorításban nem gondolkodott. Ekkor még csak 3-4 százalékos volt az oltottsági arány, de a kormány abban bízott, hogy ez a szám a közeljövőben jelentősen meg fog ugrani. „Ha gyorsan oltunk, és szerzünk még több vakcinát, akkor a jó hatás maga alá tudja majd szorítani a rossz hatást” – mondta a miniszterelnök február 12-én a Kossuth Rádióban. Az is mutatta, hogy mennyire nem készültek szigorításra, hogy február közepén még nyitásról szóló nemzeti konzultációt is elindítottak.
„Mindenki bízott abban, hogy a harmadik hullám nem lesz olyan erős, mint a második” – mondta egy fideszes politikus, aki szerint a kormányzat azt remélte, az oltásoknak köszönhetően a harmadik hullám enyhe lefolyású lesz, vagy esetleg elmarad.
Az épp csak belendülő oltási program azonban nem tudta megakadályozni a harmadik hullám berobbanását. Pár napon belül, február 18-án Müller Cecília országos tisztifőorvos már arról beszélt, hogy véget sem ért a második hullám, de már elkezdődött a harmadik. Február 25-én pedig már Orbán is drámai hangon szólt egy videóban: „Csupa rossz hírem van. A helyzet úgy fest, hogy (...) az egész eddig tapasztalt járvány legnehezebb két hete előtt állunk. Az újfajta mutációk megjelenése miatt a fertőzések száma erősen nő, és nőni fog. Olyan terhelés lesz a kórházainkon, mint amilyen még nem volt.”
Bár egyre többen figyelmeztettek a járvány súlyosságára, a kormány Müller bejelentését követően még két hétig halogatta a szigorításokat. „A járványügyi szakemberek luxusa, hogy ők csak a járványra figyelnek” – mondta egy kormányzati forrás arról, hogy miért nem léptek korábban. Szerinte a kormány ekkor nemcsak járványügyi, hanem gazdasági és politikai szempontokat is figyelembe vett.
A gazdasági visszaeséstől való félelem már ősszel is a minél későbbi szigorításokra sarkallta a kormányt. Ez a szempont februárban is meghatározó volt, bár ezt egy fideszes forrás úgy magyarázta a Direkt36-nak, hogy meg akarták kímélni a családokat az iskolabezárás okozta nehézségektől.
A politikai megfontolások pedig abban nyilvánultak meg, hogy a kormány nagy figyelmet fordított a közhangulatra. „A harmadik hullám elején az emberek nem nagyon akarták elfogadni, hogy lesz még egy kör” – mondta egy fideszes politikus, aki szerint ehhez a kormányzat által folyamatosan mért közhangulathoz igazították a döntéseket a társadalmi feszültség elkerülése érdekében. Egy másik fideszes politikus szerint el akarták kerülni a németországihoz hasonló eseteket, ahol tavaly augusztus végén a járványügyi intézkedések ellen tiltakozók megpróbálták megtámadni a német parlament épületét, a Reichstagot. Szerinte a kormánynak sikerült is elkerülni a komolyabb társadalmi elégedetlenséget. „Nálunk a feszültség csak a Facebookra korlátozódott, legfeljebb Gődény György tartott százfős tüntetéseket” – mondta.
A kormány mérései szerint a betegszám emelkedésével a közhangulat is változott. Február közepén, amikor Müller bejelentette a harmadik hullám kezdetét, 4021-en voltak kórházban, 332-en pedig lélegeztetőgépen. Két héttel később, március elejére a kórházban ápoltak száma 6554-re, a lélegeztetőgépen lévőké 639-re nőtt.
Ekkorra érezte a kormány, hogy megvan a kellő támogatottság a szigorításokhoz. Ráadásul meghallgatták a járványügyi szakembereket is, akik a matematikai modellekre támaszkodva folyamatosan jelezték, mikor kell lépni annak érdekében, hogy a kórházak még el tudják látni a betegeket. Ezeket mérlegelve döntött a kormány a korlátozásokról: így végül március 4-én jelentették be az iskolák és bizonyos üzletek bezárását, valamint a kötelező közterületi maszkhasználatot.
Bár egy fideszes politikus most a Direkt36-nak azt mondta, már februárban be kellett volna zárni az iskolákat, akkoriban a kormányzaton belül nem volt olyan, aki hangosan korábbi zárást sürgetett volna. Egy kormányzati forrás ezt azzal magyarázta: „A védekezést Orbán vezette, felségsértés lett volna, ha valaki önálló alternatívával állt volna elő” vele szemben.
A helyzetet tovább bonyolította, hogy a harmadik hullám kezdetekor az egészségügyben dolgozókat a járvány mellett a saját jövőjük bizonytalansága is foglalkoztatta. Az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény szerint ugyanis az állami egészségügyben dolgozó orvosoknak és ápolónak március 1-ig kellett aláírniuk az új szerződésüket. A törvény révén az orvosok többségének a bére nőtt, de a jogszabály számos feszültséget is okozott az egészségügyi dolgozók átvezénylésének lehetősége miatt, és mert engedélyhez kötötte az orvosok másodállását. Emiatt több ezren nem írták alá a szerződést. Ennek a helyzetnek a kezelése komoly terhet jelentett a kórházak vezetése számára is, emiatt – ahogy egy, az egészségügyben dolgozó forrás fogalmazott – „nem készültek arra, hogy heteken belül kis híján összeomlik az egészségügyi ellátás”.
El akarták titkolni, mi folyik a kórházakban
Az Orbán által február végén előre jelzett „legnehezebb két hét” a vártnál hosszabbra nyúlt: a miniszterelnök még március közepén és végén is arról beszélt interjúiban, hogy a járvány legnehezebb heteit éljük. Eközben egyre nőtt a kórházban kezeltek és a lélegeztetőgépen lévők száma, a harmadik hullám a csúcsához közeledett.
A Direkt36 forrásai szerint ekkor a kormányoldalon belül felvetődött, hogy „miért nem mutatjuk meg, hogy mi történik a kórházakban”. Egy fideszes politikus szerint erről gyakran alakultak ki viták egymás közti beszélgetéseken, amikor párttársaival egy-egy eseményen összetalálkoztak, és „voltak kritikák a központ felé”. Többen azzal érveltek, hogy ha bemutathatnák a kórházakban zajló küzdelmet, az több embert meggyőzhetne a lezárások és az oltás fontosságáról. De olyan érvek is felmerültek, hogy a valóság nem is olyan borzasztó, mint ahogy azt sokan képzelik, ezért be lehetne engedni az újságírókat a kórházakba.
Végül a kormány mégis a kórházak nyilvánosságtól való elzárása mellett döntött, aminek több oka is volt. Egyrészt a politikai kockázatok miatt el akarták elkerülni, hogy az egészségügy állapotáról és leterheltségéről legyen szó az esti híradókban. „Az volt a lényeg, hogy az emberek ne veszítsék el a hitüket abban, hogy a magyar egészségügy kezelni tudja a helyzetet” – mondta egy fideszes forrás, hozzátéve, hogy nem akarták „túlijeszteni” az embereket. A kormány attól is tartott, hogy ha valahol nagyobb baj lenne, azt a média túlzottan felkapná, utólag pedig már nehezebb lenne megvonni az újságírók hozzáférését a kórházakhoz.
Bár a kormány már a korábbi járványhullámok idején is jelentősen korlátozta az információk áramlását, tavasszal ezt még a korábbiaknál is sokkal szigorúbban vették. Egy kormányzati forrás szerint ennek megvalósítását segítette, hogy a járvány kezdete óta a kórházakat az operatív törzset vezető Pintér Sándor belügyminiszter irányította, aki pedig szigorú rendet tartott fenn. „Nem fogunk úgy háborút nyerni, hogy közben a sereg felkészületlenségéről beszélünk” – magyarázta a forrás a kórházakban bevezetett katonai logikát, amellyel nem fértek össze a kórházi leterheltségről szóló újságírói beszámolók. Ezt végül sikerült is olyannyira betartani, hogy a harmadik hullám alatt nem szivárgott ki egyetlen olyan, Covid-osztályokról készült felvétel sem, amely magyarázkodásra kényszerítette volna a kormányt.
A kórházi dolgozók számára is szigorúan tilos volt a belső állapotokról nyilatkozni. Egy budapesti kórház menedzsmentjében dolgozó forrás úgy fogalmazott, hogy „mindenütt leporolták a kommunikációs szabályzatokat”. Példaként említette, hogy a harmadik hullám csúcsán – az egyébként aktívabban kommunikáló kórházak közé tartozó – Semmelweis Egyetem Covid-részlegén egy rezidensre külön rászóltak, amiért védőfelszerelésben pózoló képeket posztolt magáról a Facebookon.
A kórházigazgatók is tartottak a kommunikációs előírások megszegésétől, mivel Pintér velük szemben is szigorú rendet tartott fenn a járvány egész ideje alatt. A katonás fegyelmet egy kórházi forrás egy tavalyi esettel jellemezte: amikor az újonnan kinevezett kórházvezetők először találkoztak Pintérrel, akkor a miniszter megérkezése előtt egy segédtiszt közölte velük, hogy „állva várják a miniszter urat, és csak akkor üljenek le, ha ő már leült, és ne tegyenek fel kérdéseket, csak akkor beszéljenek, ha őket kérdezik”.
Ennek következtében keveset lehetett tudni arról, hogy valójában mi történik a kórházakban, pedig március közepétől kezdődően több intézményben is rendkívül súlyossá vált a helyzet. Egy vidéki kórház vezető beosztású orvosa szerint a harmadik hullám csúcsán a náluk ápolt súlyos covidos betegek száma több mint háromszorosa volt a második hullám idején tapasztaltnak. Így a teljes ellátás ennek rendelődött alá. Az orvos szerint az egyik legsúlyosabb probléma az volt, hogy hiába volt meghatározott számú ágyuk a covidos intenzív osztályon, ezeknek csak a felén tudtak lélegeztetőgépet működtetni. Hiába volt bőven lélegeztetőgépük, egyszerűen nem volt elég emberük ezek működtetésére.
Emiatt az orvosok többször súlyos döntésekre kényszerültek. „A járvány csúcsán voltak olyan napok, amikor a 60 év felettieknek nem nagyon volt esélyük lélegeztetőgépre kerülni” – fogalmazott az orvos, akinek erről személyes tapasztalata is volt. Ő volt egyszer ügyeletben, amikor egy 70 éves beteg állapota rosszabbodott, és gépi lélegeztetésre lett volna szüksége. „Felhívtam az intenzívet, ahol azt mondták, hogy sajnos most nincs erre lehetőség, úgyhogy megpróbáltuk áthidalni ezt az időszakot” – mondta. A forrás szerint ezekben az esetekben nem hívtak össze széles körű orvosi konzíliumot, ehelyett a beteg ellátó orvosa referált az intenzív osztály ügyeletes vezetőjének, aki eldöntötte, hogy fogadja-e a beteget, vagy sem.
„Idős főorvosok is sírdogálva mentek haza a nap végén, mert szinte az egész napjuk azzal telt, hogy a halál beálltát állapították meg a betegeknél” – mondta arról, hogy mennyire megterhelő volt ez az időszak számukra.
A Direkt36 által megkérdezett orvosok szerint budapesti és vidéki kórházakban is előfordult, hogy rangsorolni kellett a betegek között. Bár a betegek esélyeinek és a kezelések hasznának mérlegelése békeidőben is az orvosok feladatai közé tartozik, a járvány csúcsán, a túlterhelt intenzív osztályokon időnként extrém szituációk alakultak ki. Egy kórházi forrás elmesélt erről egy történetet: egy Covid-osztályon épp egy pszichiáter szakorvos ügyelt, aki több romló állapotú betegről úgy látta, hogy intenzív ellátásra lenne szükségük. Amikor azonban felhívta a kapacitáshiánnyal küzdő intenzívet, az osztály vezetője a pszichiátert kérdezte, hogy „te kiben látsz perspektívát?” A kérdés nehéz helyzetbe hozta a pszichiátert, aki képzettsége révén – és megfelelő iránymutatás híján – nem volt felkészülve ilyen horderejű döntésekre.
Ebben az időszakban még a kívülről magabiztosnak látszó kormányzaton belül is megjelent az attól való félelem, hogy esetleg kontrollálhatatlan lesz a járvány. Az ilyen típusú aggodalom a kormánypárti és az ellenzéki politikusok közötti beszélgetéseken is érzékelhető volt. Egy budapesti, ellenzéki önkormányzati politikus elmesélte: amikor a járvány csúcsán munkaügyben fideszes kollégájával találkozott és automatikusan szóba került a járvány, a kormánypárti politikus arról kezdett beszélni, hogy „hamarosan még a jelenleginél is rosszabbra fordulhat a helyzet”.
A kormány hivatalosan tagadta, hogy komoly gondok lennének a kórházakban. Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter március közepén hazugságnak nevezte a Magyar Orvosi Kamara titkárának, Svéd Tamásnak az állításait, aki a 444-nek arról beszélt, hogy a szakszemélyzet hiánya miatt az egészségügy a kapacitásai vége felé jár. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma március végén szintén lehazugozta az ózdi kórház főigazgatóját, aki a helyi televíziónak nyilatkozva azt mondta: „azokat a felvételeket képzeljék el az ózdi kórházban, mint amilyenek tavaly Olaszországban készültek”. Ezzel azokra az észak-olaszországi Bergamóban készült képekre utalt, ahol a kórházi folyosókon és a várótermekben is fertőzöttek feküdtek.
Ezek után a kormányzatot nem érte váratlanul, amikor március 31-én több, a kormánytól független szerkesztőség közös közleményben kérte, hogy engedjék be az újságírókat és forgatócsoportokat a kórházak Covid-osztályaira, hogy bemutathassák az ottani állapotokat. Kovács Zoltán kormányszóvivő két órával a közlemény megjelenése után már reagált is erre a Facebook-oldalán, többek között azt írta: „A kórházakban gyógyítani kell, és nem kamerázni.” Aznap este Orbán is erre utalt, amikor a köztévének adott interjúban azt mondta: „Nem most van az ideje például annak, hogy bemenjünk a kórházakba, kamuvideókat vagy álhíreket gyártsunk, és így tovább.”
Oltási kampány és a közöny a halottak iránt
Ez a márciusi interjú azonban nemcsak az újságíróknak szánt üzenetről szólt. Orbán ebben arról is beszélt, hogy néhány nap múlva meglesz a 2,5 millió beoltott, ekkor pedig enyhíteni fognak a korlátozásokon. A magyar oltási kampány ugyanis uniós viszonylatban is jól haladt. Március elején ugyan káoszba fulladt 74 ezer ember beoltása, amikor az érintettek közül többen téves információkat kaptak sms-ben, hasonló esetek azonban a későbbiekben már nem fordultak elő. A kormányzaton belül éppen ezért úgy vélték, növelte a kormányba vetett bizalmat, hogy a beoltottak személyesen győződhettek meg arról, hogy a kórházakban, oltópontokon szervezetten zajlik minden.
Ekkorra az újra magabiztosabbnak tűnő kormánypárti politikusok egyre gyakrabban kezdték oltásellenességgel vádolni az ellenzéket. „Az oltásellenes kampány, elnézést, hogy nagypénteken használok ilyen erős kifejezést, de az bűn. Mert akit lebeszélnek arról, hogy felvegye az oltást, az meghalhat, és meg is halnak olyanok, akik hallgatnak a baloldalra” – fogalmazott például Orbán április elején.
Az ellenzék tavaly év végén kezdte kritizálni az uniós engedéllyel nem rendelkező keleti vakcinák beszerzését. A kormánypárti sajtó már ekkor arról írt, hogy a baloldal pusztán politikai érdekekből aláásná az oltási hajlandóságot. Március közepétől a kormány újra elővette az „oltásellenes baloldal” szlogent, de a korábbinál sokkal intenzívebben használta. „Amikor látszott, hogy az oltás sikertörténet, akkor ebből a kormány duplán akart profitálni” – mondta egy kormányzati forrás, aki szerint a Rogán Antal és Habony Árpád vezette kommunikációs stáb ötlete volt, hogy ezzel a szlogennel helyezzék nyomás alá az ellenzéket.
A keleti vakcinákat ért kritikákra adott válasz volt az is, hogy a kormánypárti politikusok a privát beszélgetéseken büszkén állították: Orbánhoz hasonlóan ők is Sinopharmot kaptak. Egy ellenzéki parlamenti képviselő jellemző történetként mesélte, hogy amikor találkozott egy fideszessel, és az udvariassági fordulatok után szóba került a járvány, a fideszes azt mondta: „Hülyék vagytok, hogy a kínai oltás ellen beszéltek, én már beoltattam vele magam.”
A kormánypárti politikusok nemcsak az ellenzéknek akartak visszavágni az ehhez hasonló megszólalásokkal. Egyfajta hűségnyilatkozatként is tekintettek a kínai oltásra, abban bízva, hogy ezzel piros pontokat szerezhetnek a miniszterelnöknél. „A Fidesz egy Orbán-párt. Ha egy képviselő a jövőben is a Fidesz színeiben akar mandátumot szerezni, akkor értelemszerűen követnie kell Orbánt” – mondta erről egy kormányzati forrás.
A kormány számára a magas oltottsági arány azért is kulcsfontosságú volt, mert ez lehetőséget adott arra, hogy elfedjék a járvány legdrámaibb hatását: március végére Magyarország lakosságarányosan az egyik legrosszabb halálozási mutatót produkáló országok közé tartozott. De míg a beoltottak számát folyamatosan kommunikálták – még a különböző korlátozások feloldását is ehhez igazították –, addig a halálesetekről tudatosan alig beszéltek.
A magas halálozásra az ellenzék megpróbálta felhívni a figyelmet. Úgy vélték, Orbán maga emelte témává a kérdést, amikor az alacsony halálozási mutatók idején, még tavaly szeptemberben arról beszélt, hogy a járványkezelés sikerét a halottak száma mutatja. A kormány az ezt felemlegető ellenzéki kritikákra azzal vágott vissza, hogy „nem ízléses” a halottakról beszélni, az ellenzék szerintük „halálkampányt” folytat, és úgy vélték, inkább az elmúlt évekhez mért többlethalálozást érdemes nézni – ami kedvezőbb képet mutatott ennél.
A kormány megítélését érdemben nem befolyásolták a halálozási adatok. Egy kormányzati forrás szerint a saját, belső használatra készült közvélemény-kutatásaik végig azt mutatták, hogy a választók fele úgy érezte, a kormány minden tőle telhetőt megtett a járvány legyűrése érdekében.
„Sokak családjában, ismerősei körében volt halott, de a társadalom élni akart” – mondta egy fideszes arról, hogy a magas halálozás miért nem ütött vissza a kormányra. Egy kormányzati forrás szerint az ellenzék azért sem tudott politikai tőkét kovácsolni ebből, mert „a halálra nem lehet jó kampányt építeni”. „Ez túl depresszív, nem működött, ugyanúgy, ahogy a Fidesz 2006-os »rosszabbul élünk, mint négy éve«️ kampánya sem működött” – fogalmazott. Ezenkívül szerinte az is a kormánynak kedvezett, hogy pont akkorra alakult ki vakcinabőség, amikor április elején nagyon magas volt a halottak száma. Ez ugyanis az oltási hajlandóságot növelte, ami kapóra jött a folyamatosan a vakcináról kommunikáló kormánynak.
Ennek következtében februárhoz képest áprilisra a legtöbb közvélemény-kutató a Fidesz néhány százalékpontos erősödését mérte. A közvélemény-kutatók adatai arra is utalnak, hogy az ellenzék a kezdeti járványkezelési hibákból sem tudott profitálni, a hat ellenzéki párt össztámogatottsága továbbra is fej fej mellett halad a Fideszével. „A járvány csúcsán nem egy-két százalékponttal, hanem legalább tizenvalahánnyal kellett volna vezetnünk. Ráadásul a gazdaság talpra állásával a következő hónapokban a Fidesz még tovább fog erősödni” – mondta borúsan a választási esélyeikről egy ellenzéki képviselő.
