A választási vereség nem radikalizálja a veszteseket

A modern demokráciákban a pártpreferencia egyre inkább egy identitássá válik: sok szavazó nemcsak egy politikai programot támogat, hanem a politikai csoporthoz tartozónak is érzi magát. Egy új kutatásomban azt vizsgáltam, hogyan határozza meg a választások kimenetele a győztesek és a vesztesek egymáshoz, illetve saját identitásukhoz fűződő viszonyát. Az amerikai szavazók körében végzett kísérlet eredménye szerint a vereség nem növeli a vesztesek győztesek iránti ellenszenvét, de nem is távolítja el őket a saját pártjuktól. A választások inkább a győztesek pártjukhoz való kötődését erősítik.

A szociálpszichológia egyik alapgondolata, hogy az emberek identitásának fontos része a csoporthovatartozás. Ennek hátterében pszichológiai és evolúciós okok állnak. A csoporthoz tartozás erősíti a saját magunkról és a világról alkotott képünket, és védelmet nyújt azokkal szemben, akik másképp gondolkodnak (ideológiai különbségek), máshonnan érkeztek (háttérbeli különbségek), vagy éppen máshogy néznek ki (leíró különbségek). Ennek érzelmi következménye, hogy hajlamosak vagyunk saját csoportjainkat pozitívabban, más csoportokat pedig negatívabban látni.

A párthovatartozást egyre inkább meghatározza a csoportlogika: sok országban egyre hasonlóbb emberek szavaznak ugyanazokra a pártokra – nemcsak politikai véleményük, hanem társadalmi hátterük, életmódjuk vagy kulturális értékeik alapján is. Ez a szelektálódás egyrészt növeli a párt mint társadalmi címke erejét és hasznosságát a „belső” és „külső” csoportok megkülönböztetésében. Másrészről, a szelektálódás tovább erősíti a pártos szavazók vélt vagy valós különbözőségeit, ami további negatív érzelmekhez (mint például fenyegetettség) és előítéletes, diszkriminatív, vagy éppen erőszakos viselkedéshez vezethet a másik csoport jelenlétében.

Ebben a helyzetben a választások különösen nagy érzelmi téttel rendelkeznek. A győztes párt nagyobb fenyegetést jelenthet a vesztes csoportra, és így annak tagjaira is. Ugyanakkor a vereség a saját csoport politikai és társadalmi státuszát is gyengíti, ami csökkentheti az identitás által nyújtott érzelmi bizonyosságot, vagyis a csoporthoz kötődés pszichológiai hasznosságát. Ez akár eltávolodást is okozhat a saját csoporttól.

Ha mindkét elmélet igaz, a vereség egyszerre kelthet negatívabb érzelmeket a másik párt (a győztesek) és a saját párt iránt, miközben a győztesek kevesebb fenyegetést és negatív érzelmet érezhetnek a vesztesek iránt, valamint pozitívabb érzelmeket saját pártjuk felé. A kutatásomban ezeket a folyamatokat vizsgáltam.

Egy több mint hétezer amerikai választó részvételével készült kérdőíves kísérleti kutatást végeztem a 2024-es elnökválasztás előtt. A demokrata vagy republikánus szavazók egy szimulált választási eredményt láttak, amelyben véletlenszerűen vagy győzött az általuk támogatott párt, vagy vesztett. Fontos, hogy minden válaszadó azonos eséllyel láthatta ezeket a forgatókönyveket, így megfigyelhettem az eredmények attitűdökre gyakorolt hatását a válaszadók egyéb tulajdonságaitól függetlenül. A válaszadók a saját és az ellentétes párt iránti érzelmeire a szimuláció előtt és után is rákérdeztem. Végül megbecsültem a győztes és vesztes csoport attitűdjeinek a változását.

Az eredmények azt mutatják, hogy a választási vereség nem növelte a szavazók győztesek iránti ellenszenvét. Az ellenfél megítélése gyakorlatilag nem változott. Emellett a vesztesek nem távolodtak el a saját pártjuktól sem. A győztesek viszont kissé pozitívabban értékelték saját pártjukat, és kis mértékben még a vesztes párt iránti érzelmeik is javultak. Tehát a választások inkább a győztesek identitását erősítették, mintsem a vesztesek ellenszenvét növelték. Bár az ilyen szimulált helyzetekben adott reakciók eltérhetnek a valóságban tapasztalhatóktól, kutatásomban hasonló eredményeket találtam a valós amerikai választások után az elmúlt két évtized adataiban is.

Az eredményeknek számos tanulsága van a demokráciák stabilitását illetően. A választásoknak természetüknél fogva vannak győztesei és vesztesei, ami fokozhatja a politikai és társadalmi feszültséget olyan környezetben, ahol a politika érzelmi és identitásbeli alapokon működik. A kutatás azonban azt sugallja, hogy a választók többségénél a vereség önmagában nem vezet szélsőséges társadalmi reakciókhoz. Ez biztató jele az alapvető demokratikus normák, mint például a békés hatalomátadás elfogadottságának. Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy más kutatások szerint a választás vesztesei alapvetően kevésbé elégedettek a demokrácia működésével.

Természetesen a politikai elit reakciói is sokat számíthatnak. Ha a politikusok kétségbe vonják a választások tisztaságát, az felerősítheti a szélsőség reakcióit – ahogy azt például a 2021-es washingtoni Capitolium ostroma is mutatta. A Defacto szerint a politikai vezetők és intézmények társadalmi felelőssége az, hogy tartózkodjanak a választások kimenetelének a megkérdőjelezésétől, és így ne akadályozzák a békés, demokratikus átmenetet.

Ha szeretne a Defacto-elemzések megjelenéséről email-tájékoztatót kapni, kattintson ide!