Világ
A lengyel boltzár sem hozza a várt eredményeket, de legalább bosszantja az embereket
A vasárnapi kereskedelem fokozatosan durvuló tiltása miatt a lengyelek is besokalltak.
Szertefoszlott a világ legnagyobb olajmezőjének legendája
A szaúdi Ghawar olajmezőről sokáig azt gondolták, hogy napi 5-6 millió hordó kőolajat is ki lehet belőle termelni, de kiderült, hogy ennél csak harmadával kevesebbet.
Fegyvertelen a jövő hadihajója, mert túl drága hozzá a lőszer
Forradalmian új tervezésű hadihajót sohasem volt egyszerű építeni, de az amerikai haditengerészet új, lopakodó képességekkel felvértezett rombolójának története ebben a ligában is extrémnek számít.
Bokrok nőttek a Déli-sarkon, amikor legutóbb ennyi szén-dioxid volt a légkörben
Ha úgy működik a hőmérséklet és a szén-dioxid-szint kapcsolata, mint pár millió éve, akkor az eddig gondoltnál is sokkal nagyobb bajban van az emberiség.
Kínai vita – nem az a tanulság, hogy korrupt diktatúra kell a növekedéshez
A demokrácia és a gazdasági kiugrás kapcsolatát Magyarország szempontjából is nagyon fontos megérteni.
Gép jelzi, ha a dolgozó azon gondolkodik, hogy elmenjen a cégtől
Az IBM mesterséges intelligenciát használó alkalmazása elég félelmetes, 95 százalékos pontossággal működik.
Lehet, hogy a szlovák határon kell majd órát állítanunk a román helyett
Az óraátállítás uniós eltörlése után borulhat az a ma még egyértelmű rendszer, hogy az időzónák határán kell az órákat a helyi időhöz igazítani.
Egy fegyverüzlet, amelynek már az ötletétől is nagyon ideges Kína
Amerika hajlik arra, hogy eladjon 60 F-16-os vadászbombázót Tajvannak. Kínának nagyon nem tetszik a dolog.
Malajzia példájából kiderül, mivel jár, ha kilenc éven át lop egy miniszterelnök
Nem marad következmények nélkül az utóbbi idők egyik legnagyobb nemzetközi korrupciós ügye, ami kilenc évig tartott, és dollárszázmilliók elsíbolásával járt.
Az előírásokat követték a márciusban lezuhant gép pilótái
Még mindig javában zajlik az októberi és márciusi légikatasztrófák kivizsgálása.









