Tisza Párt

Megnéztük, mennyire gyengíthette meg a Fideszt Magyar Péter ott, ahova elment kampányolni
Összevetettük, hogyan szerepelt a Fidesz most vasárnap és a 2019-es EP-választáson azokon a településeken, amelyeken Magyar Péter megfordult az országjárása alatt. Főleg a nagyobb városokban esett...
Befutott a tiszások jelentkezése a néppárti EP-frakcióhoz, a KDNP-t is meghallgatják az ügyben
A jobbközép frakció a Telex kérdésére közölte, hogy a kérelmekkel június 18-án foglalkoznak és többségi szavazással döntenek.
A Tiszánál kevésbé áradt a Tisza
Az országos átlagnál látványosan gyengébb eredményeket ért el az 58 Tisza előtagú településen Magyar Péter pártja. Volt, ahol közel 99 százalékot kapott a Fidesz.
Bayer Zsolt: A Tisza agresszív vezetője a budi mellett égő csipkebokor
Szerinte nagyot ment a Fidesz a választásokon, Kovács Gergely továbbra is drogos agyhalott, az ellenzék tizennyolc éve szorulásos, 2026-ban pedig megint meglesz a kétharmad.
A legszegényebb településeken tarolt a Fidesz, 65 helyen nyert a Tisza
A régi ellenzéki pártok elutasítottsága mindenhol nagyon erős, egyetlen településen sem jutottak 20 százalék fölé. A kisebb pártok többségének ez sikerült.
Heteken belül eldőlhet, hol köt ki a Tisza, a Fidesz és a Mi Hazánk az EP-ben
Összeszedtük, miről fognak szólni a következő hetek az új Európai Parlament megválasztása után.
Magyar Péter: Nem bukott és átálló politikusokból fogunk közösséget építeni
A Tisza Párt alelnöke kevésbé jó eredményekre számított, mint amit elértek, de szerinte félmillió szavazó csak miattuk mozdult meg. Szerinte a fideszeseket is hülyének nézték azzal, hogy...
A megyei jogú városokban lett legerősebb a Tisza Párt
A Tisza ott lett a legerősebb, ahol a Fidesz a leginkább gyengült 2019-hez képest; a megyei jogú és más 20 ezer feletti nagyobb városokban.
Magyar Péter: Most kezdődik a tánc
Hiába próbálták belpesti médiahekknek beállítani, a Tisza Párt berobbant a közéletbe. Tegnap este a legnagyobb ellenzéki erő akkora bulit csapott, hogy a Karmelitáig is elhallatszott.
Nagy feladvány, hogy milyen koalíciónak lehet többsége egyáltalán az új Fővárosi Közgyűlésben
Ember legyen a talpán, aki az új Fővárosi Közgyűlés összetételéből és az eddig elhangzott nyilatkozatokból most ki tudja olvasni, hogyan is lenne többsége az új főpolgármesternek.
Kövess minket Facebookon is!