PSG
A FIFA-tól is megkapta az év legjobb játékosának járó díjat az aranylabdás Dembélé
Mbappé lett a második, Lamine Yamal pedig a harmadik a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség voksolásán.
A PSG-nek 60 millió eurót kell fizetnie Mbappénak
A Real Madrid játékosa jóval nagyobb összeget követelt korábbi klubjától, ennek csak egy részét ítélték meg neki.
Szoboszlai gólpasszából verte a Liverpool a Realt a BL-ben, a Bayern a PSG-t győzte le
A magyar középpályás négyszer vette célba a madridiak kapuját, Courtois bravúrokkal védett. Diaz duplázott a Bayernben, majd a félidő előtt kiállították.
Gólözön a BL-ben: a PSG 7, a Barca és a PSV 6-6 gólt szerezve győzött
Kedd este kilenc mérkőzést rendeztek a Bajnokok Ligájában, ezeken összesen 43 gól született.
Dembélé úgy nyerte meg az Aranylabdát, hogy még decemberben is csak árnyéka volt önmagának
Luis Enrique edző és közte sokáig feszült volt a viszony, de végül sikerült rendezni, a csatár pedig beindult, és a PSG megnyerte első BL-trófeáját.
Kétgólos hátrányból egyenlített, majd tizenegyesekkel megnyerte az európai Szuperkupát a PSG
A Tottenham a 85. percig 2-0-ra vezetett, de a francia klub végül kiegyenlített, és tizenegyesekkel 4-3-ra nyert.
A PSG nemi erőszakkal vádolt focistája 15 év börtönt is kaphat
Asraf Hakimit 2023 februárjában jelentették fel, a karrierjét folytathatta.
Még a klub-vb-t megnyerő Chelsea játékosai sem értették, Trump miért maradt a dobogón a trófea...
Az amerikai elnök nem bírta ki, hogy ne ő legyen a középpontban a vasárnapi Chelsea–Paris Saint-Germain-meccsen.
A PSG-nek esélye sem volt, a Chelsea magabiztosan nyerte meg a klubvilágbajnokság döntőjét
A csapat 2021 után újra klubvilágbajnokságot nyert.
A PSG lesz a Chelsea döntős ellenfele a klubvilágbajnokságban
A Paris Saint-Germain könnyedén 4-0-ra legyőzte a Real Madridot New Yorkban.









