Oroszország
A román alkotmánybíróság ledobta az atomot, példátlan helyzetet hozott az elnökválasztás...
Orosz TikTok-kampányt sejtettek a szélsőséges román elnökjelölt mögött. Călin Georgescu állította, egy lej elköltése nélkül nyerte meg a román elnökválasztás első fordulóját. A háttérben mégis profi...
Lavrov: Oroszország kész minden eszközt bevetni, hogy ne szenvedjen „stratégiai vereséget”
Az orosz külügyminiszter Tucker Carlsonnak azt mondta, az Oresnyik hiperszonikus rakéta dnyiprói bevetésével is ezt akarták üzenni a Nyugatnak.
Aleppó elfoglalása az első földrengés volt, de az igazi véres harcok csak most kezdődnek
Váratlanul mozgásba lendült a Közel-Kelet fél évtizede elfeledett konfliktusa, a szíriai polgárháború. Az ellenzéki milíciák már az ország szívében járnak, Irak felől Irán által támogatott harcosok...
Putyin lehetővé tette, hogy ne csak közvetlenül a Gazprombankon át lehessen fizetni az orosz gázért
Az USA még novemberben rendelt el szankciókat Oroszország harmadik legnagyobb bankjával, és annak hat külföldi leányvállalatával szemben.
Pár nap után ismét Szergej Lavrovval tárgyalt Szijjártó
Az EBESZ máltai ülésén a vatikáni külügyminiszterrel is tárgyalt, szintén a béke jegyében.
Szergej Lavrov a háború óta először utazik az EU-ba, de a szóvivőjének visszavonták a vízumát
A balti államok tiltakozása miatt az EBESZ-tanácskozást rendező Málta törölte Marija Zaharova beutazási engedélyét.
Kriptóra váltottak pár millió font drogpénzt az oroszok, és egy kémszál is befigyelt
A pandémia idején meg voltak lőve a brit drogbandák, leállt a gazdaság, nem tudtak pénzt mosni. Két orosz kriptocég dobott mentőövet nekik, azonban egy többéves nyomozás lebuktatta őket.
Jelzőlövedéket lőtt ki egy orosz hadihajó egy német katonai helikopterre a Balti-tengeren
Az esetről a német külügyminiszter számolt be egy brüsszeli NATO-tanácskozáson.
Gyújtogatott és robbantott is volna egy szabotőr Romániában
A kolumbiai férfit a román hatóságok elfogták, a gyanú szerint orosz megbízásból térképezte fel a fontos objektumokat.
Zelenszkij: Ukrajna meghívná Oroszországot tárgyalni, de Putyin nem akar békét
Az ukrán elnök szerint az oroszok mindent meg fognak tenni azért, hogy megfúrják Ukrajna béketervét. A Dél-afrikai Köztársaságban pedig szobrot emeltek Prigozsinnak.









