Munkahelyek

ENSZ: A munkahelyek 40 százalékát érintheti világszerte a mesterséges intelligencia térnyerése
A most 2,5 milliárd dolláros üzletág tíz év alatt a tízszeresére nőhet.
Bezár a zalalövői nyomda, 180 ember veszítheti el a munkáját
A svéd Elanders nemrég még fejlesztette a telephelyét, most a termelés leállítása mellett döntöttek.
A kisebb magyar autóipari cégeket tizedelte meg legsúlyosabban a lopakodó leépítés
A 110 fős egri leépítés csak a jéghegy csúcsa, olyan céget is találtunk az ágazatban, ahol tavaly több mint 700 fővel csökkent az állomány.
Mindenkit kirúgtak, de a cég szerint így járnak jobban a Tungsram dolgozói
Közel az összes, mintegy 800 alkalmazottjának felmondott a Tungsram, a nagy többségnek január közepéig tart a felmondási ideje. A menedzsment mégis optimista.
Még két év, mire teljesen kiheveri a válságot a munkaerőpiac Európában
Tavaly 3,5 millió állás szűnt meg Európában, és a munkahelyek száma csak 2023-ban éri majd el ismét a válság előtti szintet – állítja 700 vállalatvezető megkérdezésén alapuló kutatása alapján az...
A növekvő munkahelyi elvárások egyre rosszabb hatással vannak az emberekre
A vezetéssel foglalkozó népszerű irodalom jelentős része hibás alapokról még rosszabb következtetésekre jut – mondja Jeffrey Pfeffer, a Stanford Egyetem professzora a Rajk Szakkollégium...
Már látszik a fény az alagút végén a magyar gyárak számára
Év eleje óta 15 százalékkal csökkent a legrugalmasabban elbocsájtható kölcsönzött dolgozók száma. A piaci szereplők szerint azonban látszik már a növekedés is.
Orbán Viktor megpróbálta megindokolni, miért vesszük meg Mészárosék erőművét, de nem sikerült
Orbán több részből álló magyarázata, ha szigorúak vagyunk vele, akkor szakmai szempontból szinte teljes egészében értelmetlen volt.
A szlovákok munkáját fenyegetik leginkább a robotok, de ez nekünk sem jó hír
Egy OECD-tanulmány szerint Szlovákiában kiemelkedően magas az automatizáció által fenyegetett munkahelyek aránya, az ország nyugati részén 10-ből 4 ilyen.
Kövess minket Facebookon is!