RSS
Az 5000 forintos kötelező nemtagdíj eltörléséről azt mondta: azzal igazából nem érdemes foglalkozni.
A kereskedelmi és iparkamara elnöke szerint az elmúlt években így is gyorsabban nőttek a bérek, mint a hatékonyság vagy a termelékenység.
Parragh László szerint a megnövekedett terheket a vállalkozások biztosan nem tudják majd kigazdálkodni.
Egyúttal fel is szólították az MKIK elnökét, hogy fejezze be a monetáris politikával és magyar gazdasággal kapcsolatos megalapozatlan, téves és káros nyilatkozatait.
Az iparkamara elnöke a Portfoliónak adott interjúban többek között beszélt a vasárnapi boltzár kérdéséről is.
Parragh László elárult néhány részletet arról, hogyan képzeli el az új katát.
A kormány az állítólagos visszaélésekre hivatkozva változtatná meg az adószabályokat.
A tanárok négykor hazamehetnek, és övék a nyár – újabb pedagógusellenes érvelés egy kormányközeli gazdasági vezetőtől.
Túllépett hatáskörén az elnök.
Volt egyszer egy vállalkozó, aki azt hitte, hogy a kamarai tagdíjat tisztességesen befizette, ám kiderült: 2019. december 31-én alapított cége után a teljes évre beszednék tőle a pénzt. Egyelőre nem...