Puritán irodaházat keresett az Iparkamara, végül Nagy Márton bátyjának érdekeltségi köréből vett egyet

Puritán irodaházat keresett az Iparkamara, végül Nagy Márton bátyjának érdekeltségi köréből vett egyet
Az MKIK új irodaháza a XII. kerületben – Forrás: Google Street View

„Lecseréltük az elnöki Mercedes-limuzint, puritán irodaházba költöztünk” – mondta korábban Nagy Elek, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara új elnöke, Parragh László utódja. Nagy Elek korábban az egykori Vegyépszer Zrt.-t irányította, amely fontos szerepet játszott a Fidesz gazdasági háttérországában, és kedvezményezettje volt az első Orbán-kormánynak. Nagy Elek jelenleg is büszke támogatója a kormány üzleti DPK-jának. Parragh leváltásáról ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

Mint a 24.hu írja, az MKIK új, puritánnak nevezett irodáját Nagy Márton miniszter bátyjának üzleti körétől vásárolta: egy XII. kerületi, 3700 négyzetméteres irodaházat a Pethényi közben, amelyet több mint 30 éven át a Magyar Takarékszövetkezeti Bank birtokolt (később ebből lett a Nagy Márton felügyelete alá is tartozó MBH), és amelynek vételára titkos. Azt viszont tudni, hogy az épületet tavaly vásárolta meg a TP Property Zrt., ehhez 2,3 milliárd forint kölcsönt is felvettek. A hitel forrása a Nagy Márton felügyelete alá tartozó Eximbank volt, a kormány exporthitel-ügynöksége, amely általában hazai vállalkozások külföldi térnyerését segíti.

A lap szerint Nagy Márton neve nemcsak az eladói és a hitelezői oldalon bukkant fel, hanem a vevőnél is: a TP Property Zrt. két magántőkealap tulajdonában áll, az egyik a Trustify I. Magántőkealap, a másik a GloCap I. Gazdaságfejlesztési Magántőkealap. Előbbi Nagy Márton testvérének köréhez vezetnek, utóbbi pedig a Nagy Márton felügyelete alatt álló MFB-csoport által elindított városi tőkealapok egybeolvadásával jött létre.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, illetve Nagy Elek az irodaház vételáráról és a vásárlás részleteiről nem nyilatkozott a lapnak. Azt írták csak le, hogy az MKIK bérelt székhelyről költözött saját irodaházba, 2025 második negyedévében kezdték keresni az ingatlant. A magántőkealap tehát közvetlenül azelőtt vásárolta meg az irodaházat, hogy az iparkamara keresni kezdte új székhelyét. Az MKIK azt írta, olyan irodaházat kerestek, ahova azonnal be lehet költözni, jó az ár-érték arány, megfelelő nagyságú, és lehet parkolni. December végére költöznek be végleg.

Tavaly év végén emellett a TP Property Zrt.-t a Nagy Szilárd üzleti köréhez sorolható magántőkealap eladta az Ideona Zrt.-nek, amely Mihalovics Péter volt Fidelitas-alelnök érdekeltsége. Mihalovics korábban Navracsics Tibor és Seszták Miklós kabinetfőnöke is volt, illetve országgyűlési képviselő is a Fidesz színeiben. Azt viszont nem tudni, mikor vette meg az MKIK pontosan az ingatlant, tehát a két érdekeltség közül melyikbe tartozott épp az épület.

Az MKIK a 24.hu megkeresésére azt is hangsúlyozta, hogy kizárólag saját forrásból finanszírozták az új irodát, nem közpénzből és nem hitelből. A saját forrás részét képezi a Kavosz Zrt.-ből kivett osztalék is, amely félig az MKIK, félig a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) tulajdonában van: utóbbi kis- és középvállalkozásokat támogat, főként államilag támogatott hitelezéssel és garanciákkal. A Kavoszból tavaly a két tulajdonos 19 milliárd forintot vett ki, az erről szóló döntést Balog Ádám, az MKIK alelnöke és a Kavosz Zrt. igazgatósági elnöke írta alá.

Mint a 24.hu írja, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége is vett egy hétemeletes ingatlant tavaly a Paulay Ede utcában: az épületet birtokló P52 Projekt Kft.-t céggel, épülettel együtt tavaly adta el a Divatcsarnok Projekt Zrt., utóbbi nemrég Lázár János érdekeltségébe tartozott egy osztrák családdal közösen. Ezen a számon, a Paulay Ede 52. alatt szinte kizárólag olyan cégeknek és magántőkealapoknak van a székhelyük, melyek Nagy Márton bátyjának üzleti körébe tartoznak – mint a Trustify.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!