Közélet
Szinte csak a sztrádákra jutott abból a 2000 milliárdból, amit útépítésre költött a kormány
Tíz év alatt autópályákra és elkerülő utakra költötték el a 2150 milliárdos költség 80 százalékát, felújításra és mellékutakra alig jutott forrás.
Kósa és Szijjártó forintbedöntő nyilatkozatait idézte Matolcsy és Varga gazdasági csörtéje
A bankadóemelés és kamattámogatás-felülvizsgálat lehetőségének említéséről a piaci szereplők a magyar gazdaság gyengeségére következtettek.
Nem emelheti kedve szerint az új autó árát a kereskedő, amíg a vevő vár a szállításra
Sok esetben tisztességtelen volt az autókereskedők eddigi szerződési gyakorlata, amellyel a nehéz gazdasági helyzet ellen próbáltak védekezni.
Magyarország MotoGP futamot rendezhet, pedig az új pályát nem építette meg hozzá
A Hungaroring lenne a helyszín 2025-ben, Balatonfőkajáron pedig Superbike futamot rendeznének.
Tanárhiány ide vagy oda, egyre több diák tanulja, hogyan kell túlélni a Gripenből való katapultálást
6 iskolában tesztelik a kötelező honvédelmi ismereteket, 144 iskolában pedig azt tanulhatják a diákok egy vaskos katonai kézikönyvből, hogyan kell lőni gépkarabélyokkal és hogyan kell bánni a...
A vasút elhanyagolásában már utolértük Európát
Egy friss jelentés szerint az EU-ban és Magyarországon is jóval több állami pénzt kapott a közúti közlekedés fejlesztése a vasúténál.
Nem csak az olcsó ukrán gabona miatt nyomottak az árak
Egyedüliként oldotta fel Bulgária az ukrán gabona tilalmát.
A légi parádén megsérült magyar kormányzati tehergép csak a lélegeztetőgépekhez képest tűnik jó...
A kormány nagyon szeretné nyereségesnek beállítani, de a jelek szerint nem olyan jó üzlet az állami teherszállító repülő üzemeltetése.
A Magyarországot bíráló videó helyett sokkal inkább F-16-osokról szólhat a svéd NATO-tagság...
Orbán Viktor júniusban ígéretet tett arra, hogy nem fogjuk késleltetni a svédek NATO-csatlakozását, egy törökországi vadászgépbeszerzés mégis bekavart.
Több mint 200 milliárd forintba kerülne a háromgyerekes anyák szja-mentessége
A 25 év alattiak kedvezményéhez lenne hasonló a költségvetési tétel nagysága, de ilyen költségvetési helyzetben kevés esély van a bevezetésére.









