Közélet

Ezer milliárd forinttal megrövidülve ér véget a kormány nagy fejlesztési programja
A tervezett büdzsé kétharmadát költötték el a most lezáruló Modern Városok Programban, amit a települések nagyon eltérő mértékben tudták kihasználni.
A rendszerváltás óta nem volt még olyan, mint amit most a minimálbérrel terveznek
Már decemberben emelkedhetnek a legalacsonyabb fizetések, más kérdés, hogy ezzel az érintettek rosszabbul járnának, mint egy sima bérkompenzációval.
Találtunk egy repülőt a Schadl-ügyben, most lefoglalták
Négy autót egy hajót és egy repülőt is lefoglaltak az elmúlt évek legnagyobb és legjobban dokumentált politikai korrupciós botrányában.
Egyszer már beletört a bicskája, most újra hazahozná külföldről a magyarokat a kormány
Két év után 2021-ben újra meghaladta a kivándorlók száma a visszavándorlókét, ezért is érezhette szükségét a kormány a hazaváró irodák megnyitásának.
Végéhez közeledik a 300 milliárdért feleslegesen vett lélegeztetőgépek története
A több ezer, „stratégiai raktárkészleten felüli” lélegeztetőgép havi 80 millióért porosodik a raktárban, amíg tönkre nem megy az állásban.
Felhúzhatja a mélyből az ingatlanpiacot az új CSOK, de a demográfiai célokkal már nehezebb dolga...
A befagyott ingatlanpiacon az árak és a forgalom is nőhet az intézkedés hatására, de a tavalyi visszaesés után nehéz lesz feltornázni a születési rátát.
Kínai óriásberuházás jöhet Szegedre, már elindultak a kisajátítási eljárások
Úgy tudjuk, a szántókéért hektáronként 2-3 millió forintos árat kínáltak.
Évente több ezer ember hal meg kórházi fertőzésekben, és ez csak látszólag jobb adat az uniós...
Sok magyar kap fertőzést a kórházban, és a valós helyzet az elérhető adatoknál is rosszabb lehet. Az egészségirányítás sokat is tesz az elrejtésükért.
Hollandiában arányosan húszszor annyi az óvóférfi, mint Magyarországon
Más országokban viszont tudatosan tesznek a férfi pedagógusok arányának növeléséért.
Kövess minket Facebookon is!