Jegybankelnök

Matolcsy hiányolja az egységes jövőképet és az állam működésének mérését
Azt írja, hogy „ha nem mérhető a cél, akkor pedig nem létezik”.
Matolcsy: Az állami beruházások bővítése terén kudarc a válságkezelés
Elmaradt a bravúr, nem tudtunk kanyarban előzni a múlt évben, írta a jegybankelnök.
Simor András: A jegybank után eszembe sem jutott, hogy Magyarországon próbáljak dolgozni
A G7 és a Hold Alapkezelő közös év végi sorozatában olyan embereket mutatunk be, akikről azt gondoljuk, hogy az élet több területén is eredményesek, és sikereik nemzetközi mércével is jelentősek.
Bevásárolt aranyból Szerbia
A szerb nemzeti bank kilenc tonna aranyat vásárolt – jelentette be a napokban a jegybankelnök. Ezzel az ország aranytartaléka 30,4 tonnára emelkedett.
A lakosságot is elérte a válság Törökországban
A munkanélküliség egy év alatt négy százalékponttal nőtt, az árak rohamosan növekednek, Erdogan azonban még mindig hitelekkel fűtené a gazdaságot.
Matolcsy hátradőlve vállalhat újabb hat évet a nemzeti bank élén
Nincs róla hivatalos döntés, de jelenleg az tűnik a legvalószínűbb forgatókönyvnek, hogy március után is Matolcsy György lesz a Magyar Nemzeti Bank elnöke.
Meredek összeesküvés-elmélettel harcol a lengyel jegybankelnök
Adam Glapinski szerint külföldi hatalmak akarják megbuktatni, a lengyel ellenzék segítségével, hogy bevezessék az eurót, amely romlásba döntené az országát.
Korrupció gyanúja miatt őrizetbe vették a jegybankelnököt Lettországban
Közben az USA pénzmosással vádolja az ország harmadik legnagyobb bankját, aminek kifizetéseit az Európai Központi Bank hétfőn be is fagyasztotta.
Kövess minket Facebookon is!