Igazgató
Tizenkét páviánt öltek meg, halálos fenyegetéseket kapott a nürnbergi állatkert igazgatója
A páviánok egészségesek voltak. Az állatvédők tiltakoznak, az igazgató szerint nem volt más lehetőségük.
32 év után távozik a Madách Imre Gimnáziumból Mészáros Csaba, az iskola volt igazgatója
Tavaly azért mentette fel pozíciójából a Belügyminisztérium, mert nem vette el a diákok mobiltelefonját tanítás előtt, hiába kötelezte erre rendelet. Azóta tanárként dolgozott a Madáchban.
Székely Kriszta lesz a Katona József Színház új igazgatója
A Fővárosi Közgyűlés emellett újra bizalmat szavazott a Radnóti Színházat vezető Kováts Adélnak.
Bíróság előtt a kecskeméti kollégium igazgatója, aki elbocsátott egy diákot, mert az mémet csinált...
Az igazgató az előkészítő tárgyalás szerint 2023-ban este 10-kor hívatta be magához a diákot, és bár az többször bocsánatot kért tőle, ezt nem fogadta el tőle az igazgató.
Az SZFE egyik intézetvezetője lett a békéscsabai színház igazgatója
Herczeg T. Tamás korábban a Szegedi Szabadtéri Játékokat igazgatta, most ő volt az egyetlen pályázó.
Bepanaszolta egy nő a viselkedéséért, lemondott a Primark igazgatója
Paul Marchant elismerte, hogy hibázott.
Bank Tamás: Örüljünk, hogy a politikus jár színházba, akkor lehet a támogatásért megtámadni
A Játékszín igazgatója Veiszer Alindának elmondta, mit gondol a színház és a politika viszonyáról és Eszenyi Enikő rehabilitálásáról.
Már nem Istenes László a Puskás Akadémia kommunikációs igazgatója
A műsorvezető azt írta, minden pillanatért hálás.
Kinevezték a Kolibri Színház, a Budapest Bábszínház és a Margitszigeti Szabadtéri Színház igazgatóit
A kinevezések 2025. március 1-jétől 2030. február 28-ig szólnak. A Budapest Bábszínház ügyvezetője Ellinger Edina lesz.
Menesztették a dunavecsei iskolaigazgatót, akit azzal gyanúsítanak, hogy bántalmazta diákjait
Az intézet vezetője ellen július óta folyik a nyomozás, ennek ellenére az iskolát felügyelő kiskőrösi tankerület mindvégig támogatta őt, még az újbóli kinevezésére is rábólintottak.









