Házasságkötés

19 év után összeházasodott az Oscar-díjas Michelle Yeoh és Jean Todt
A színész és a Ferrari volt elnöke 6992 napot élt együtt jegyességben.
Tényleg brutálisan sikeres a kormány családpolitikája?
Február 19-én ért véget a Házasság hete. A kormány kommunikációja szerint Magyarországon – nyilván a családtámogatásnak és a keresztény-konzervatív értékrendnek köszönhetően – egyre többen kötnek...
Tavaly öt százalékkal kevesebben születtek, mint 2021-ben
2022 decemberében 28 százalékkal kevesebben haltak meg, mint 2021 decemberében, ennek oka a koronavírus-járvány intenzitásának csökkenése.
Kevesebb gyerek született, de kevesebben is haltak meg idén, mint 2021 szeptemberében
A KSH népmozgalomra vonatkozó gyorstájékoztatója szerint a születések és halálozások mellett a házasságkötések száma is csökkent a tavaly szeptemberi adatokhoz képest.
Magyarországon kötik a legtöbb házasságot az Európai Unióban
Az uniós átlag fele a magyar házasságkötési hajlandóságnak, de a válási statisztikában már nincs ekkora különbség.
A házasoknak kedvez a szakpolitika, és ez meg is látszik a házasodási kedv növekedésén
Vélhetően a kedvező szakpolitikai intézkedések következtében egyre több házasságot kötnek Magyarországon, és ezek a kapcsolatok stabilabbnak is bizonyulnak.
Sok nő még a munkát is abbahagyja, hogy ne keressen többet a férjénél
Még mindig nagyon erős társadalmi elvárás, hogy a nő keressen kevesebbet, és ennek komoly következményei vannak az amerikai adatok szerint.
Nem vonzza a házasság a magyar nőket
Nemzetközi összevetésben is kifejezetten későn házasodnak a magyarok a magyar nőknél például csak a szlovének élnek kevesebbet házasságban.
Kövess minket Facebookon is!