Fővárosi Önkormányzat

Egy hónapja megy az aktatologatás, miközben védett növény- és állatfajok lehetnek veszélyben az...
A főváros által levédeni akart őrmezei réteken költési időben vágják a fákat, irtják a nádast és a bokros területeket. A terület egy magántőkealapé, aminek képviselője határozottan visszautasítja,...
Kiss Ambrus: Budapest folyószámlahitelből él, és ez így marad őszig
A Magyar Államkincstár (MÁK) inkasszózta az idei évre kiszabott 89 milliárd forintos szolidaritási hozzájárulás első 25 milliárdos részletét.
65 méteres lakótornyokat húzna fel a fejlesztő a Szentendrei útnál ledózerolt gyártelep helyére
A fővárosnak ezt még jóvá kell hagynia, és azt kérné cserébe, garantálják, hogy lesznek olcsóbban bérelhető lakások is az újak között.
Új sétálóutcák kialakításáról egyeztetett Vitézy Dávid és Niedermüller Péter
Vitézy szerint Belső-Erzsébetvárosban már nem férnek el egymás mellett az autók és a gyalogosok.
Hiába a Fidesz tiltakozása, kuratóriumi tag lesz a Fővárosi Szociális Közalapítványban Bódis Kriszta
A Fővárosi Közgyűlés jóváhagyta azt is, hogy olvasszák be a Fővárosi Klímaügynökséget a BKM-be, emiatt a főpolgármester vétóval fenyegetett.
Jóval több bűncselekmény történt tavaly Budapesten, de egyre kevesebb a gyorshajtó
A BRFK elkészítette 2024-es jelentését: kiderült, hogy az emberölések és a testi sértések száma is csökkent, de nagyon megugrott a csalások száma.
A Fővárosi Klímaügynökség miatt egymásnak esett Karácsony és Vitézy a Facebookon
A főpolgármester fideszes tempóról, a Podmaniczky Mozgalom képviselője pedig a pénzcsapok elzárásáról írt.
Új sétálóutcák a belvárosban, fonódó villamos Pesten, nagyokat álmodtak Vitézy bizottságában
„Tudja, mi nem elegáns? A félméteres járda a Dob utcában” – mondta Vitézy Dávid, miután kisebb vita alakult ki több szűk erzsébetvárosi utca sétálóutcává alakításáról.
Vitézy Dávid autómentessé tenné a Kazinczy utcát és környékét
Féléves próbaidőszakra tett javaslatot Belső-Erzsébetváros egyes utcáira.
Kövess minket Facebookon is!