Élet
Fizessék a gazdagok az energiaátmenetet?
A világ leggazdagabb 1 százaléka, 77 millió ember ugyanannyi szén-dioxid kibocsátásáért felelős fogyasztásán keresztül, mint az emberiség legszegényebb kétharmada, 5,1 milliárd ember.
Sokat változott a Nagykörút egy év alatt, mégis ugyanolyan lerobbant maradt
A körúton ma majdnem minden ötödik üzlet más, mint egy évvel korábban. A vállalkozók leginkább az étel-ital profiljában látnak csak fantáziát.
Még kétévnyi gödörből kell kijönnie a magyar gazdaságnak
A magyar gazdaság lezárta a technikai recesszióval fémjelzett korszakot, ugyanakkor ebből a háztartások túlnyomó többsége aligha érzékelt valamit.
Nem csak Magyarországon ér majd többet a minimálbér, de vannak ennek kockázatai is
Az eddigi tervek és véglegesített emelések alapján a lengyel, a román, a bolgár és a cseh minimálbér vásárlóereje is nőhet jövőre a magyaré mellett.
Miért egyre olcsóbb az olaj, ha mindenki a drágulására számít?
Nem tudta magasan tartani az árat az olajkartell, ami Oroszországnak rossz hír, az autósoknak viszont annál jobb.
Mellékállású vállalkozók adóemelése: megint a semmiből jött a javaslat, a szakma levegő után kapkod
Sokba kerül a magántanár, de még többe fog, ha ez így marad.
Úgy tűnik, hogy kifulladtak az élelmiszerboltok az árcsökkentésben
Nagy bevásárlásunk összköltsége március óta minden hónapban csökkent, most azonban újra emelkedett, a nagy inflációs hullám előtthöz képest 40 százalékkal feljebb stabilizálódhatnak az árak.
Napi közel másfél órát tiktokoznak a magyar általános iskolások
A legfiatalabb netezők átlagosan csaknem napi 4 órát töltöttek az okostelefonjuk használatával, a lakosság tavaly 3,6 órát netezett átlagosan naponta.
Az egyik magyar kiviszi a pénzt Ausztriába, és odaadja a másiknak, aki hazahozza
A magyar határhoz közeli, egyre növekvő Designer Outlet Parndorfban már közel 700 magyar dolgozik, de minden hatodik vevő is magyar.
Az egész EU-ban kevesebbet vásárolnak, a magyar adat így is a harmadik legrosszabb
Volumenben és értékben is nagyon rosszak a kiskereskedelmi mutatóink, egyikben sem állt be fordulat szeptemberben.









