Élet
Új szemlélet adhat nagyobb gyógyulási esélyt a rákbetegeknek Magyarországon
A cukorbetegség és a daganatok közötti összefüggés felismerésével, figyelembe vételével a megelőzés és a gyógyítás is nagyobb sikerrel kecsegtet.
Alig érdekel valakit a 3+3 millió forint otthonfelújítási ingyenpénz
Körülbelül 1,5 millióan lehetnek jogosultak a támogatásra, 20 ezren meg is kaphatnák, de egyelőre csak 4500-an jelentkeztek érte.
Rá fognak kényszerülni a kisebb boltok is, hogy visszavegyék a palackokat
Az eddigi számok arra utalnak, hogy ha továbbra sem szerződnek le a MOHU-val, akkor maguk alatt vágják a fát.
Alig érezné meg a gazdaság, ha december 24. piros betűs ünnep lenne
Az első évben körülbelül az egy napra eső GDP 20 százaléka esne ki, utána talán annyi sem, vagyis a lépésnek csekély gazdasági következménye lenne.
Szentkirályi Balázs-díjat alapít a G7
A G7 szerkesztősége, volt munkatársai díjat alapítanak a tavaly elhunyt Szentkirályi Balázs emlékére, aki a G7 2017-es alapítástól súlyos betegségéig a gazdasági portál vezérigazgatója, szerkesztője...
Milyen esélyekkel indul egy elhagyott csecsemő a magánkórházban születetthez képest?
Szerető családban eltűnhetnek a kezdeti viszontagságok következményei, de fontos, hogy minél kevesebb időt töltsenek átmeneti körülmények között.
Életet leheltek a Nagykörútba a turisták és a bevándorlók, az üzletek ötöde kicserélődött
Csökkent egy év alatt az üresen álló üzlethelyiségek száma, az új boltok láthatóan a turistákra lőnek, vagy az ázsiai diaszpóra üzemelteti őket.
Százmilliárdos hasznot hozna Budapesten a parkolási díjak emelése
Százmilliárdokban mérhető a dugók által okozott veszteség, aminek jelentős része elkerülhető lenne a csúcsidei forgalom 10 százalékos csökkentésével.
Mit választ a fiatal, ha kellene neki négymillió forint, röghöz kötést vagy drága kölcsönt?
Úgy mozgatna meg 500 milliárd forintot a munkáshitellel a kormány, hogy az neki jövőre csak 10 milliárdba kerül.
A német autóipar viszi sírba 300 magyar dolgozó munkahelyét
Még tavaly is milliárdokat költött beruházásokra a japán cég, amely pénteken jelentette be magyarországi gyárának felszámolását.









