12 órára egy reptéren rekedt a nigériai válogatott étel és ital nélkül, ezért bojkottálják líbiai...
Egy kisebb repülőtérre irányították a gépet, ahol zárva voltak a kapuk, így nem tudták elhagyni a repteret.
Bayer Zsolt: Tisztességes magyar ember mától be ne tegye lábát egyetlen Spar-üzletbe
„Drágák is, szarok is, ráadásul aljas gazemberek is” – írta.
Több uniós kormány tagjai magyar civilekkel találkoztak a budapesti ülésük előtt, Bóka szerint ez...
A magyar EU-ügyi miniszter szerint nem volt bojkotthangulat a miniszteri Tanács első őszi ülésén, amit Budapesten tartottak, luxemburgi kollégája meg akarta kérdezni tőle, megy-e holnap Moszkvába.
VSquare: A magyar uniós elnökség legnagyobb szabású budapesti eseményét is többen bojkottálhatják
Novemberben az EU és szinte minden európai ország vezetői Budapesten találkoznának, de a hírlevél szerint több uniós állam- vagy kormányfő fontolgatja, eljöjjön-e.
Több ország bojkottálná, elmaradhat az eurózóna pénzügyminisztereinek budapesti találkozója
Nagy a felháborodás a tagállamok körében a magyar kormány oroszbarát politikája miatt.
Németország is bojkottálja az EU Tanácsának magyarországi üléseit, egyetlen minisztert sem...
A német belügyminisztériumból csak egy alacsonyabb rangú államtitkár vesz majd részt a találkozókon.
A Coca-Cola elvesztette a gázai háborút
A kvintesszenciálisan amerikai világmárka súlyos veszteségeket kénytelen elkönyvelni a muszlim országokban, Bangladesben egy reklámszpottal tetézte a bajokat.
Egyre többen bojkottálják a Starbucksot és a McDonald'sot az izraeli–gázai háború miatt
Mindkét céget Izrael-párti tevékenységgel hozták összefüggésbe, ezért az Egyesült Államokban és más helyszíneken bojkott indult ellenük. Ez már a bevételeken is látszik.
Fogolytáborrá tett stadionban, ellenfél nélkül játszották le a foci-vb-k történetének legbizarrabb...
50 éves a chilei válogatott zavarba ejtő győzelme, amivel kijutottak a világbajnokságra. A szovjet bojkott politikai volt, de cinikus oka is lehetett, ahogyan annak is, hogy miért nem akarta a FIFA...
Addig nem lépnek pályára a vb-győztes spanyol női focisták, amíg a Hermosót megcsókoló focielnök...
Összesen 56 játékos, köztük a 23 fős vb-győztes csapat összes tagja aláírta a bojkottról szóló nyilatkozatot.
Kövess minket Facebookon is!