Beszélgetés

Orbán Viktor: Ez egy olyan ország, ahol mindig két párt volt és két párt lesz
A miniszterelnök a Kossuth rádióban sok sikert kívánt mindenkinek, aki jelöltként megméretteti magát Magyarországon.
Orbán délelőtt egyeztet Putyinnal – három pontban, hogy miről volt szó a Kossuth rádióban
A miniszterelnök a 14. havi nyugdíjról és úgy általában a nyugdíjrendszerről is beszélt.
Putyin és Hszi Csin-ping séta közben az örök életről és szervátültetésről beszélgettek
Bekapcsolva maradt egy mikrofon, így hallani lehet, ahogy kivesézték az orvostudomány vívmányait.
Lakner Zoltán: Zelenszkij elnöknél Nagy Márton sokkal veszélyesebb Orbán Viktor politikai...
Lakner Zoltán politikai elemző az Élőben Laknerrel című műsor közönség előtt felvett adásában elmondta, melyik párt nyert nyáron, és hogyan nézhet ki a fideszes és tiszás választási kampány.
Szijjártó tényként közölte, hogy az ukránok nem nyomoznak Sebestyén József halála miatt, ez pedig...
Közben az ukrán Állami Nyomozó Iroda még nem erősítette meg, hogy nem indítanak nyomozást a kárpátaljai magyar férfi halála miatt.
Orbán Viktor azt mondta, már többször is próbálta rávenni Ádert, hogy legyen ő a miniszterelnök
De a korábbi köztársasági elnök nem kívánt élni a lehetőséggel. Varga Juditot megint nagyon méltatta a miniszterelnök.
Novák Katalin szerint a kegyelmi jogkör gyakorlása volt a legnehezebb államfőként
A volt köztársasági elnök elment egy temesvári pódiumbeszélgetésre, ahol elmondta, hogy a politika egy férfias, kemény világ, és megkeményíti a nőket is.
A baj az, hogy az otthonunkra, ahol élünk, a kormány terepasztalként tekint
A Telex új dokumentumfilmje a Pázmány Campus megvalósítása körüli problémákat járja körül. A filmet támogatóink premiervetítésen láthatták, ami után Pikó András és Vitézy Dávid beszélgetett a...
Elon Musk: Csak az AfD mentheti meg Németországot
Az amerikai milliárdos interjút készített a német AfD vezetőjével, aki azt mondta, hogy Angela Merkel tönkretette Németországot.
Fábry: Ha a polkorrektséget túltoljuk, nincs cigányvicc, zsidóvicc vagy buzivicc. De ezt nem...
Fábry Sándor a Pertu podcastban beszélt az életéről, az Esti Showder aranykoráról, a polkorrektség veszélyeiről és arról, hogy Kossuth-díjat szeretne.
Kövess minket Facebookon is!