Átalakítás

Zelenszkij az állami energiaszektor átalakítását ígérte a korrupciós botrány után
Az ukrán elnök bizalmi körét is érintő korrupciós ügyben több tízmilliárd forintnyi valutát sikkaszthattak el.
Az átalakuló üzemeltetés miatt vannak fennakadások az Aqua számítástechnikai boltnál
A cég szerdán zárta be üzleteit, de webáruházuk továbbra is működik.
Ahol tavaly 25-en voltunk, ott most 50-en vagyunk, nem tudom kinyitni az ablakot sem
A Budapesti Gazdasági Egyetemen az oktatók is attól tartanak, hogy elveszik a kiscsoportos, gyakorlati oktatás előnye, és egy nagyüzemi módon működő tömegegyetemmé válnak. Közben a vezetés úgy...
A magyar Erste kérésére kiveszik a cég reklámjából az idei Budapest Pride-ot ábrázoló részt
Olyan történelmi eseményekre cserélik, amelyek „minden magyar számára ugyanazt jelentik”.
A Belügyminisztérium szerint még vizsgálják, hogyan tudnák átalakítani a Covid-járvány alatt...
Azt közölték, hogy a feladatba minden szakmai partnert bevonnak, akit szükséges és szakmailag indokolt.
Teljesen átalakulhat az éjszakai közlekedés Budapesten, több éjjel-nappali járat lesz, köztük...
Ötven helyett 68 éjszaka közlekedő járat, egyszerűbb, utasbarát számozás, újratervezett és új éjjeli buszvonalak is szerepelnek a BKK tervei között. A javaslatról most társadalmi egyeztetés...
A GYSEV elmávosodásától tartanak Sopronban
Megszűnik a GYSEV pénzügyi osztálya, a feladatokat a MÁV szolgáltató központja veszi át. A változásról a vasúttársaság hivatalosan még nem kommunikált az alkalmazottak felé.
Januárban döntenek az új fővárosi lomtalanítási rendszer részleteiről
A Fővárosi Közgyűlés egyhangúlag elutasította a tervezett átalakítást.
Kutatók vs. kormány: 15 pontban cáfolja Hankó és Gulyás állításait az Akadémiai Dolgozók Fóruma
Továbbra is privatizációtól tartanak, szerintük a kormány nem tesz eleget az Erasmus- és Horizon-támogatásokért, és nem látják a beígért pluszpénzt sem a jövő évi költségvetésben.
Arra ébredtem, hogy négy választókerület képviselője lettem: az új beosztás szerint Budapesten...
A budapesti választókörzetek eddig követték a kerülethatárokat, de az új szabály felnégyelne, illetve más profilú, más problémájú, más lakóösszetételű városrészeket forrasztana egybe. A tervezett...
Kövess minket Facebookon is!