Állami támogatás

Egyetlen ígért új nagyvállalati munkahely átlagosan 16 millió forintba került tavaly az...
52 cég kapott 105 milliárdot. Ebből 18,6 milliárd olyan cégekhez került, ahol csökkent a munkavállalók száma.
Több tízezer magyar munkahely úszhatott el a későn jött segítségen
A gazdasági szereplők közül sokan attól tartanak, hogy a késéshez hasonló, vagy még rosszabb hatása lehet, ha túl hamar megszüntetik a kurzarbeitot.
Mind a három másik visegrádi ország nagyobb támogatást ad a bajba került cégek dolgozóinak, mint...
Utólag látszik majd, hogy mire volt elég az egyes országokban a kurzarbeit, de a feltételeket összehasonítva a magyar szigorúbb és kevesebbet ad, mint a cseh, a lengyel, vagy a szlovák.
Ne az egészséges ételeken spóroljunk karantén és válság idején
Ha most is tartjuk az egészséges étrendet, a szervezetünk és később a pénztárcánk is meghálálja.
Béna kacsaként nézzük, ahogy a lengyelek és a románok megszerzik a magyar fuvarpiac jelentős részét
A járvány után újra fogják osztani a lapokat az európai fuvarpiacon, és a helyezkedés máris elkezdődött. Mivel Magyarország egyelőre nem nyújt hathatós segítséget a cégeinek, pillanatok alatt óriási...
Parádés bért fizet, a gazdaságot mégis zsugorítja a kormány kedvenc külföldi cége
A kormány 35 milliárddal akarja támogatni a Samsung SDI gödi gyárát, amely tavaly gyarapítás helyett csökkentette a magyar gazdaság teljesítményét.
Olcsóbb lesz a benzin, ha sokan keresnek rá az e-autókra
Egy tanulmány egyértelmű kapcsolatot talált a Google-kereséseink és az olajár alakulása között.
Három gyerek, hét ülés – melyik autót érdemes választani?
Nagyon komoly érdeklődés van a nagycsaládosok autóvásárlási támogatására, egy hónap alatt 8 ezernél több támogatási igénylést adtak le az érintettek.
Másfél milliárddal még megkínálták a Fradit az európai kuparajt előtt
A focicsapatot működtető cégben fél éven belül másodszor emeltek tőkét, úgy, hogy a részvényeket azok névértékének százötvenezerszeresén jegyezték le.
Szegény rokon marad Magyarország Európában, ha ilyen munkát támogat az állam
A magyar átlagnál jobb, de európai összevetésben olcsó és egyszerű munkát hoznak Magyarországra az államilag támogatott külföldi cégek.
Kövess minket Facebookon is!