Orbán Viktor a végkielégítéséről: Megkaptam, eladományoztam
Miután kedden Gulyás Gergely korábbi kancelláriaminiszter a Telexnek megerősítette, hogy már megkapta és tovább is adományozta a végkielégítését, szerdán kérdést küldtünk Havasi Bertalannak, a volt kormányfő sajtófőnökének azzal kapcsolatban, hogy Orbán Viktor is megkapta-e a végkielégítését, és korábbi ígéretének megfelelően továbbutalta-e. A volt miniszterelnök nevében az alábbi választ kaptuk:
Megkaptam, eladományoztam.
(Adománnyal ne dicsekedj.)
Orbán Viktor már májusban bejelentette, hogy a neki járó bruttó 38 millió forintos végkielégítést a kárpátaljai Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthonnak adományozza majd. Ezt a volt kormányfő azután nyilatkozta, hogy Magyar Péter felszólította a leköszönő minisztereket és államtitkárokat, hogy eszükbe se jusson felvenni a törvény szerint ilyenkor járó végkielégítést. Magyar Orbán felajánlására úgy reagált, „dicséretes Orbán Viktor felajánlása, és elfogadjuk azt”.
Gulyás Gergely Magyar májusi felszólítására, akkor még frakcióvezetőként, úgy reagált, szerinte ez egy kisstílű vita, és akkor ígérte meg azt is, hogy az Orbán-kormány távozó miniszterei a kárpátaljai nagydobronyi gyermekotthonnak ajánlják fel a juttatásukat.
Gulyás nemrég kapta meg a közel 16 millió forintnyi végkielégítését, amit ő is átutalt a kárpátaljai nagydobronyi gyermekotthonnak. A Fidesz korábbi frakcióvezetője lapunknak azt mondta, hogy körülbelül három hete kapta meg a végkielégítését, amit forintra pontosan tovább is utalt.
A törvény szerint a távozó miniszterek, államtitkárok, a miniszterelnök politikai igazgatója és a miniszterelnök nemzetbiztonsági főtanácsadója juttatásnak nevezett végkielégítésre jogosult a megbízatása megszűnése után. Ha minimum három évig betöltötték a tisztségüket, hathavi fizetésüknek megfelelő juttatást kell kapjanak egy összegben 15 napon belül. Ha három évnél hamarabb szűnt meg a megbízatásuk, de legalább egy évig betöltötték a tisztséget, akkor ennek a felére jogosultak.